Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (1938) Ford. Ruzitska Mária, Európa, Femina sorozat, 1986

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (1938) Ford. Ruzitska Mária, Európa, Femina sorozat, 1986

június 12, 2012 - 14:35

Jelenet Alfred Hitchcock Rebecca című filmjéből

Daphne du Maurier Rebecca c. vaskos (545 oldal), ám gördülékenyen olvasható regénye 1938-ban íródott az ún. „női gótika” tradíciójában, és – ami nem ritka a műfajban – tartalmazza a krimi és a szerelmes regény elemeit is. A borító a csókolózó pár által az utóbbit emeli ki, a látszat szintjén némileg csökkentve a mű komolyságát (ami női szerzők műveivel a kiadói gyakorlatban rendszeresen megesik). A filmváltozatot sem kell ismerni ahhoz, hogy belássuk: ez nem szirup. Mellesleg Maurier is megvetette a csöpögős szerelmes regényeket, és gyűlölte, hogy ezek szerzőjeként skatulyázták be - helytelenül, ugyanis a happy end hiánya, a feszültség fokozása, a hangulatteremtés és a természetfeletti elemek (még ha ambivalens) alkalmazása műveit ezektől megkülönböztetik.

A női gótika megkülönböztető jellegzetessége nem elsősorban a szerző neme, hanem a hagyományos nemi szerepek által generált szorongások középpontba állítása: a magánszféra, a családi otthon mint fullasztó börtönként megjelenő helyszín, a nyomasztó titok vagy átok, melytől a jámbornak tűnő szerető illetve férj potenciálisan szörnyeteggé válik, és a kevésbé megfogható, akár kérdéses természetfeletti, melynek helyét inkább a pszichés szorongás, belső félelmek veszik át. 

Daphne du Maurier brit regény- és drámaíró, műfordító (1907-89) Londonban született színész házaspár gyermekeként. Visszaemlékezéseiben "tomboy"-ként (kb. = vagány, "fiús lány") írja le magát. Irodalmi karrierjében családja támogatását élvezte (nagyapja és nővére is író volt). Férjhez ment, három gyermeke született. Állítólagos biszexualitásáról pletykák kaptak szárnyra, de ő ezeket tagadta. Több művéből Hitchcock készített filmet: a Manderley-ház asszonya mellett a Madarak a legismertebb. (Magyarul megtalálható pl. a 21 rémes történet c. kötetben.) További művei magyarul: A fogadó titka (Jamaica Inn - korábbi kiadásban "Fekete éjszakák" címmel), A francia kalóz szeretője (ez egy kivétel, ami valóban egy hagyományos értelemben vett szerelmes regény), "Kudarcok" c. novellája a Mai angol elbeszélők c. kötetben, Arany és korom (ford. Kosáryné Réz Lola), Bál és ostrom (ford. KRL), Halott éjszakák, Nyugtalan évek.

Rebecca című regényében nyilvánvaló - és a szerző által sem titkolt - a Jane Eyre hatása. (A Brontë-nővérek bátyjáról, Branwellről életrajzot is írt.) 

Az egész mű során névtelenül botladozó, önbizalomhiányos, pesszimista képzelgésekre hajlamos narrátor egy fiatal, szerény, jelentéktelen külsejű nő; a gazdag, kellemetlen modorú középkorú amerikai asszony, Mrs. Van Hopper fizetett társalkodónője. A munkaadó magát nagylelkűnek hiszi, de meglehetősen lekezelően bánik alkalmazottjával, akit az ismert emberekre irányuló tolakodásával gyakran hoz kellemetlen helyzetbe. Gátlástalan kíváncsiságának egyik áldozata a negyvenes, özvegy férfi, Maxim de Winter, akinek messze földön hírhedt otthona a Manderley-ház. Mrs. Van Hoppernek nem sikerül meghívást kiprovokálnia belőle, és további próbálkozásainak egy betegség tesz keresztbe. A narrátor e két hét alatt melegszik össze a paternális modorú, az asszonynál nem kevésbé lekezelő, és ezt különösebben nem is titkoló férfival, majd – magányos, szegény, családtalan és szerelmes lévén – elfogadja annak gyors, földhözragadt, már-már fájón gyakorlatias házassági ajánlatát.

A kellemes velencei nászút eltereli aggodalmas gondolatait, de amikor hazatérnek Manderley-be, véget ér a rövid boldogság. A fiatal nő idegennek érzi magát a házban, mely elvileg a saját otthona is: eltéved a hatalmas épületben, nem ismeri ki magát a napirendben, bizonytalanul csetlik-botlik az előkelő társaságban, és nehezen szokik bele az előkelő feleség elvárt modorába, teendőibe. A személyzet, különösen a házveztetőnő, Mrs. Danvers folyton az első feleséghez, Rebeccához hasonlítja, és annak szokásait igyekszik a fiatal nőre kényszeríteni.

A gótika gyakori eleme a hatalmi viszonyok megfordítása – ahogyan Dorian Gray is mániákusan félt inasától, aki felfedezheti a titkát, az új Mrs. De Winternek is inkább terhére van a személyzet, és szorong tőlük, hiszen lenézik, amiért nem tud bánni velük, és nem elég tekintélyes. Az úr-szolga viszony így tulajdonképpen megfordul; Mrs. Danvers tartja a markában „úrnőjét.” Mint ahogyan az a hősnővel lenni szokott, a névtelen narrátor is tudatlanságra van ítélve, és sokáig az az elképzelés bénítja meg, hogy Rebecca szelleme – aki a mindennapjait is uralja – telepszik rá a Manderley-házra, és a Maximmal kötött, egyre kevésbé működő házasságára. 

A sírban nyugodni nem tudó, illetve nem hajlandó első feleség már Poe-tól kezdve kedvelt témája a gótikus irodalomnak, de itt ennél bonyolultabb fordulatot vesz a történet.

(Innentől a cselekmény néhány részlete következik, aki úgy gondolja, álljon meg itt az olvasásban; bár megjegyzem, a mű nem annyira cselekményközpontú, így a kiváló lélektani ábrázolás és hangulatteremtés miatt a végkifejlet ismeretében is érdemes elolvasni.)

Nem természetfelettiről van szó, bár az a csavar, hogy a feleség megkönnyebbül  az értesüléstől, miszerint Maxim ölte meg Rebeccát, éppen eléggé ijesztő, sőt groteszk, szubverzív elem. A kétségbeesett és megszállottan szerelmes feleséget egyedül az érdekli, hogy Maxim „nem szerette Rebeccát” – sőt, ahogyan az a rendes románchősöknél történni szokott, kiderül, hogy a macsó férfi arroganciája, lekezelő és távolságtartó modora mögött természetesen – mi más? – olthatatlan szerelem lobog és lobogott mindvégig a hősnő, és csakis a hősnő iránt. Még arra is olvasható utalás, hogy ez a bűnös titok szexuálisan is felhevíti a házasságot.

Ráadásul az sem derül ki, hogy pontosan mi volt a megállapodás értelmében a társasági úriasszonyt, az előkelő mintafeleséget eljátszó, de valójában kikapós, titkos mulatságokra szökdöső, a férfiakat kinevető, kettős életet élő Rebecca halálos bűne. Maximé mindenképpen az, hogy a mások véleményétől való félelem miatt a szakítás helyett inkább vállalta a látszatházasságot, és e sznobériája miatt hagyta magát a nő által kihasználni. Annyi derül ki a szövegből, hogy Rebecca annak idején mondott magáról valamit, amit Maxim szégyelt volna a válás révén nyilvánosság elé tárni, és amitől egy életre megundodott tőle – de a feleség nem tartja fontosnak közölni, hogy mi volt az. Tulajdonképpen számára lényegtelen is, hiszen a cél: eltávolítani a bajkeverő nőszemélyt, és annak rémuralma alól felszabadítani szegény, sínylődő Maximet, megvalósult. (Persze mit várjunk tőle, aki azon sopánkodik, hogy legalább miért nem egy élő vetélytárssal veheti fel a versenyt az imádott férfi kegyeiért.)

Az események ezután felgyorsulnak, egy váratlan tanúvallomás miatt Maxim bajba kerül. A házaspár kényszerű nyomozásba kezd, és kiderítik, hogy Rebecca még a halálakor is játszmázott: állításával ellentétben nem terhes volt, hanem méhrákos, és szándékosan provokálta Maximet, hogy ölje meg. A második feleség így végképp megnyugodhat, hogy a férfi tulajdonképpen még „jót is tett” Rebeccával azzal, hogy végzett vele – a boldog végkifejletet a ház felől szálló füst árnyékolja csak be.  

 

 

"Kísérteties kísértetek és a nőiség kulturális mítoszai az angol irodalomban" - beszámoló Séllei Nóra előadásáról

március 12, 2010 - 10:40
Alfred Kubin: Madame - modern csillárdísz

 Mielőtt valakit elragad az egyre inkább elharapozó ideológiai divathullám, és a hagyományos, veretes értékek nevében elkezdi romantizálni az otthonmaradó, "karrierjének" (általánosító szitokszó) átszellemült mosollyal búcsút intő, önalárendelő családanya képét, esetleg a mindennapi güriként megtapasztalt (valószínűleg rosszul megválasztott) munkától megfáradva nőként kívánatosnak tartaná ezt az életformát, a házasság és az anyaság efféle kizárólagos megélését; nem csak Beauvoir A második nem c.

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.

ANYAhangon író íróNŐ regénye a NŐI tapasztalatokról - beszámoló Lovas Nagy Anna: Verazélet c. könyvének bemutatójáról

szeptember 25, 2011 - 12:43
Lovas Nagy Anna lányával, Flórával

A kötetet Bódis Kriszta mutatta be, akivel a sokadik írószemináriumon ismerkedett meg a szerző. Bódis Kriszta volt, aki az elmúlt években nyomon követte és tanácsaival segítette a könyv létrejöttét. Az érkezőket Darvas Ferenc zeneszerző zongorajátéka fogadta, aki zenéjével kellemes hangulatot teremtett a bemutatónak. Lovas Nagy Anna vendége volt Bárdos Deák Ágnes is, a Kontroll Csoport egykori énekesnője, aki szintén írással foglalkozik és érdekli az alternatív kultúra, valamint a kisebbségek helyzete, ezért örömmel vállalta az írónő felkérését.

Földes Jolán és a (férfi)irodalomkritika - A halászó macska uccája (1936)

szeptember 21, 2009 - 21:49

Földes Jolán (1902 -1963) neve méltatlanul esett ki a magyar irodalmi kánonból és úgy tűnik ezúttal túlzások nélkül a férfikritika áldozatáról beszélhetünk: neve nem szerepel a Világirodalmi lexikonban (még a kiegészítő kötetben sem), nyúlfarknyi méltatása az Új Irodalmi Lexikonban olvasható, de még halálának pontos dátuma is kérdőjeles.

Kavics a gépezetben - Lovas Ildikó: A kis kavics c. regényének kritikája

március 18, 2011 - 10:16

A könyv mottója „szabálytalanságok tanulság nélkül”, és hogy ez valójában mit jelent, arra választ ad a könyv. A legtöbb ember keresi a szabályosságokat a világban, kapaszkodik valamibe, ami állandó – legalábbis állandónak hiszi –, keresi a helyét a világban, „így van ez mindenkivel, csak nem mindenki veszi komolyan, nem mindenki veszi észre, találja meg az összefüggéseket, vagy ha vannak, akkor az utolsó pillanatban tárulnak fel. Amikor már nem adhatjuk át a tapasztalatot. Kapaszkodni addig is lehet. (…) Az időjárás kiszámíthatatlansága is jelenthet igazodási pontot.” (323)