Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

április 02, 2013 - 13:18
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent cikkben.  
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent ben.  
 
Ezek az adatok nem hatnak az újdonság erejével, mindenki tisztában van velük, ám beszélni, úgy látom, senki nem szeret róluk. Ha mégis felmerülnek, a társalgás általános iránya az lesz, hogy ez nem is igazi probléma.
  • Az emancipáció nem csak azon múlik, hogy ki mosogat" - zárja hasonló eredményekre jutó felmérését Pongrácz Tiborné . (Megállapítja, hogy Magyarországon a nők által végzett házimunka mennyisége a férfiakénak átlagosan 3,3-szorosa, a mindennapos, halaszthatatlan otthoni teendőket illetően a nők munkavégzése a férfiakénak 36-szorosa...)
  • "A nők számára fontosabb, hogy a partnerük jól kereső legyen, mint hogy kivegye a részét a házimunkából"  - szól a (brit) statisztika.
  • "A férfi szerel, meg cipekedik, a nő mos, főz, takarít, ez így természetes" - kardoskodnak sokan, kevésbé gondolva bele, hogy - pláne egy panellakásban - milyen gyakran van szükség szerelésre illetve mosogatásra, továbbá abba, hogy ezek milyen mértékben halaszthatók.
  • "Gondoskodás, tudod! Ha szereted a párodat, nem hagyod, hogy éhezzen vagy koszos ruhában járjon, nem?" - pislog ki rám a rózsaszín felhőből még egyébként belevaló barátnőm is.
  • "Ma már ez nem probléma, van mosogatógép, vagy lehet bejárónőt fogadni" - szokta mondogatni másik barátnőm.
  • Sokkal nagyobb probléma, hogy a férfiak szexrabszolgának tekintik a nőket, a családon belüli erőszak még mindig dívik, a nők egyenjogúsága még papíron sem létezik, ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, a gyermekvállalás ma anyagi kockázattal jár, mert a szülő nőt is kitehetik az állásából,senki nem hajlandó felvenni kisgyermekes édesanyát, tudva mennyit betegeskednek a kicsik. ..én inkább ezen rugóznék, nem azon, ki mosogasson éppen." - érvel a Facebookon (valóban) kedves beszégetőtársam.
Pedig ezek a problémák igenis összefüggnek. A nemek egyenlőtlensége az otthon falain belül kezdődik, többek között igenis ott, hogy ki mennyit mosogat. Cselédnek tekinteni a másikat, megfosztani egyén mivoltától, egyedüli életécéljának a másokról való gondoskodást tételezni - a bántalmazás kezdete, annak egy formája.
 
A hagyományosnak becézett, így alattomosan pozitívnak beállított  - holott valójában méltánytalan, egyoldalú - otthoni munkamegosztás mellesleg a nők kiszolgáltatottságát is fokozza. Ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a nő - idő és energia hiányában - nehezebben jut előre a munkahelyén, így kevesebbet keres, és így nehezebben tud kilépni az esetleges bántalmazó kapcsolatból, mert egyedül nem tudna megélni. Nemhiába bevett húzása a bántalmazónak a munkahelyi előmenetelnek, vagy akár magának az otthonon kívüli munkavállalásnak az akadályozása.
 
További ártalmas következmény, hogy a munkahelyeken a férfiak hajlamosak reprodukálni az otthoni nemi szerepeket - így várják el a tanárnőtől, hogy kávét főzzön, az informatikus nőtől, hogy mosogasson, vagy a docensnőtől, hogy legépelje a professzor úr cikkét. (Utóbbiról bővebben Kissné Dr. Novák Éva írt nekünk .) De nem kell feltétlenül bántalmazásra gondolni: a megnövekedett házimunka-teher épp elegendő ok arra, hogy a nő ne tudjon az előmenetele érdekében elmenni a főnökével "teniszezni és vadászni, ha épp arra van szükség" - mint ahogyan egy újságírónő nemrég az orrunk alá dörgölte provokatívnak szánt, valójában szűklátókörű
 
   "Általános igazság, de minálunk tragikus mértéket ölt - írja Betlen Anna a remek  -, hogy a család a nőknek rontja, a férfiaknak pedig javítja a munkaerő-piaci pozícióit. Relax: jól nézzék meg a számokat. A férfiaknak a feleség, az egy és a két gyerek (Nyugaton még a három és a több is, minálunk az már nem) az agglegénységhez képest mind jobb és jobb helyzetet indukál: ezt az embert meg a gyerekeit valaki ellátja: biztos, rendezett munkaerő.
    A nőket azonban a hajadonsághoz képest a házasság, az egy, a két és a több gyerek (minálunk drámai, szakadékszerű zuhanást mutatva) mind egyre távolabb viszi a megbízhatóságtól, vagyis a foglalkoztathatóságtól, hiszen az illető munkaerőnek önmagán kívül egy-két-három-sok embert el kell még látnia ahhoz, hogy egyáltalán az ő munkába jutása szóba jöhessen."
 
(Van még kérdés a fentebb kijelentett összefüggésről?)
 
A háztartás gépesítése vagy bérmunkában való kiadása nem válasz a problémára, mert elérhetőségük az anyagi helyzettől függ, így megosztja a társadalmat, másrészt pedig, nem mindegy, hogy a gép vagy a bejárónő KINEK a munkáját végzi el. Mivel a mindennapos, halaszthatatlan feladatok minősülnek "női" szerepkörnek, a "férfi munka", "női munka" felosztás csak egy ügyes trükk az egyenlőtlenség konzerválására; ahogyan a "gondoskodás" egyoldalú ideológiája is. Egy párkapcsolatban sokkal inkább a kölcsönösség és a méltányosság kell, hogy szerepet kapjon.
 
A Magyar Nők Szövetsége március 4. és 8. között lezajlott több előadó elemezte a nők alacsony arányú vezető szerepét, politikai szerepválallását, vagy az üvegplafon jelenségét. Több előadás egybehangzón állította, hogy a nők érvényesülésének egyik fő gátja a hagyományos otthoni munkamegosztásban keresendő, ám a megoldási javaslatok mind jogi, intézményes jellegűek voltak - nem egyszer néztem össze értetlenkedve a (férfi!) szomszédommal: "a férj/apa mint a megoldás része nincs sehol?"
 
ENNYIRE elképzelhetetlen, hogy a férfi az otthoni munkából és a gyermeknevelésből való részvállalással támogassa a párja munkahelyi, személyes érvényesülését? Hadd legyek egy kicsit szentimentális: a szerelemhez, megbecsüléshez nem tartozik hozzá a másiknak az elismerése és támogatása kibontakoztatandó képességekkel bíró, egyszeri, megismételhetetlen egyénként is? Vagy a szerelmet csak a nőnek kell kifejeznie, és neki is kizárólag vasalt ing, tiszta zokni és meleg vacsora formájában? A (heteroszexuális) párkapcsolat tényleg egyoldalú gondoskodást jelent?
 
A felmérések szerint a magyar nők még csak nem is elégedetlenkednek különösebben az aránytalan otthoni terheik miatt, még akkor sem, ha az ő hagyományos női szerepvállalásuk mellett a férfi nem teljesíti a hagyományos nemi szerepek rá vonatkozó részét, pl. nem családfenntartó, vagy még csak a rá eső szerelési munkákat sem végzi el. Sok nő még a férfi hajlandósága esetén is vonakodik átadni a házimunka egy részét. Én azonban így sem következtetnék valódi elégedettségre - megítélésem szerint erre összetettebb magyarázatokat kell keresni. Például:
  • a társadalomban a nőknek kevesebb a lehetőségük a sikerélményre, elismerésre, így sokan közülük legalább otthon igyekeznek arra szert tenni. Csak hogy ez egy ördögi kör, mert hozzájául a nyilvános szférában elszenvedett hátrányukhoz. (Ráadásul meglehetősen ritka, hogy a hagyományos női otthoni szerepvállalást valóban elismerés övezi a társ részéről.)
  • A nők korlátozott társadalmi lehetőségei ahhoz is hozzájárulnak, hogy a család anyagi biztonságát inkább a férfitól várják, ezért inkább ösztönzik arra, hogy keressen többet, mint arra, hogy vegye ki a részét otthon. Azonban a férfiak maguk is nem egyszer lázadoznak a "pénzkereső gép" szerepe ellen, és szeretnének több időt tölteni apaként a gyerekeikkel. Egy egyensúlyi társadalomban mindez megvalósítható lenne. 
  • További ok lehet, hogy az otthonmaradó feleség szerepét Magyarországon a nők sohasem próbálhatták ki - és a jelenlegi gazdasági helyzetünk sem úgy néz ki, hogy mostanában ki lehetne próbálni az egy fizetésből élő családmodellt - ezért azt a végletekig idealizálják. Hogy mivé lett a nők lelkivilága ebben a torz tündérmesében, azt kiválóan reprezentálja Betty Friedan The Feminine Mystique című könyve - amit mielőbb ki kellene adni Magyarországon is, hogy a nők a munkavállalás minden aktuális nehézsége (munkanélküliség, alacsony bérek, munkavállalók kizsákmányolása, rossz munkakörülmények, stb.) dacára se vágyjanak az aranyketrecbe.
Ráadásul annak fényében, hogy hazánkban a válások nagyobb részét nők kezdeményezik, kételkedhetünk az elégedettség tartósságában és valódiságában. Gyakran kapom ellenérvként az elvált apák állítólag nyomorúságos helyzetét - pedig elképzelhető, hogy ha a férfiaknak nem derogálna annyira otthon megfogni a porszívót, jóval kevesebben válnának közülük elvált apává.
 
A második nem című feminista alapművében (Gondolat, 1970, 327-40.) szemléletesen magyarázza el, hogy miért nem lehet a házimunka egy embernek az életcélja. Leegyszerűsítve, mert az nem alkotó munka, azzal az egyén nem valósítja meg önmagát, nem teremt újat, csak az enyészettel küzd. Szüntelen ismétlődés:
"örökös egy helyben topogás; nem alkot soha újat, csak a meglevőt tartósítja". 
Ráadásul - írja Beauvoir már 1949-ben - a nő hiába vár mindezért elismerést, a hagyományos családi otthon fénye (ha valaha létezett is), megkopott, és a férfi nem otthonülésre vágyik, a család, az otthon csak egyfajta háttér számára. Egyéb lehetőségek híján az otthon falai közé zárt nő tudat alatt bosszút állni igyekszik, és nem ritkán mártírkodással ("feláldoztam érted az életem, és ez a hála") vagy tisztaság- és rendmániával megy családja idegeire - ezt a szomorú következményt a "hagyományos szereposztás" szerint élő családokban ma is lehet látni (és persze a legkönnyebb a "hárpia" nőt hibáztatni!) Látszólag jóindulatú pszichológusok is úgy látják biztosítani a családi boldogságot, hogy az anyát biztatják kevesebb otthoni munkára (lásd a Facebookon terjengő "Ne vasaljon" című szövegecskét) - az apa szerepének hangsúlyozása helyett.
 
    Így hát, mivel ez a fajta diszkurzus nagyon hiányzik, zárásul, kommentjeimmel együtt, megosztom az olvasókkal, hogy milyen tanácsokat ad Cheryl Benard és Edith Schlaffer a méltányosabb otthoni munkamegosztást kialakítani igyekvő nők számára a Tűsarkúban hátrafelé is tudunk annyit, mint a férfiak! című könyvben (Hungaprint, 1992).
 
  1. "Gyengédségnek nincs helye! Hihetetlen, hány nő hagyja, hogy egy halk férfisóhaj, egy szomorú vagy szemrehányó pillantás teljes kapitulációra kényszerítse." Pedig a volt barátnő vagy az anya gondoskodását felidéző manipulatív sóhajra elég lenne ennyi válaszul: "az enyém is mindig megcsinálta, és szuper jó volt" (Megj. egy ismerősöm azért szakított az élettársával, mert az részvállalás helyett az arcába vágta, hogy "anyám is meg tudta csinálni", egy másik ismerősöm VOLT férje pedig rendrakás helyett lefényképezte a rohanás miatt kupiban hagyott konyhát - biztos megérte ezeknek a férfiaknak, jobban, mint hogy odaálltak volna egyszer-egyszer ők is a mosogatóhoz...)

  2. "Az elvont kijelentések, jelszavak nem használnak". (Pl. "ugyanolyan fáradt vagyok, mint te", "én csinálok mindent, ez így nem mehet tovább!" stb.) "Ehelyett ajánlatos a mondanivalót egyszerű, világos szavakba foglalni: "Kérlek, mosogass el most te."" (Személyes véleményem az, hogy ez is infantilizálja a férfit, egy igazi társat nem "ugráltatni" kell, hanem ő is megérti, hogy miért fontos részéről a méltányosság.)

  3. A szerzőpáros arról a jelenségről is ír, hogy az egyenlőségre irányuló kísérlet sokszor ott bukik el, hogy a férfi tapasztalatlanabb, így rosszabbul végzi el a házimunkát, és olyankor a nő inkább átveszi. Ők azt javasolják, hogy adjunk neki a képességeit nem meghaladó feladatot - szerintem ez valahol lekezeli a férfit, én úgy gondolom, felnőtt ember némi gyakorlással képes az alapvető háztartási teendők elsajátítására. 

  4. "Úgy kell tenni, mintha az ember magától értetődőnek tartaná az egyenjogúságot" Azaz, ha a férfi nem tud valamit, a nő ne vegye át a feladatot (még ha az pillanatnyilag kevesebb energiával járna), hanem magyarázza el, tanítsa meg a társát annak helyes elvégzésére. Továbbá, ne hagyja, hogy a külvilágból érkező sztereotípiák, feddések, kritikák (pl. "a nem elég házias nőt elhagyja a férfi") befolyásolják.

  5. Az utolsó tanácsban (és ennek fényében a 2-es pont is érthetőbbé válik) szintén az egyenes kommunikációra helyezik a hangsúlyt, azaz ne sértődjünk meg az első figyelmetlenségen. A leírt alaphelyzet: a férj és a feleség is hazamennek a munkából, a férj bekapcsolja a tévét, a feleség elkezdi főzni a vacsorát. Már majdnem kész, amikor a férj benéz a konyhába: "vacsorát főzöl? Segítsek?" Feleség duzzogva rávágja, hogy "most már kész, nem kell" (így a férj nyugodtan zsebre teheti, hogy pedig ő segíteni akart.) A szerzők által javasolt alternatív megoldások közül az egyik: "Most már befejezem, de holnap te vagy a soros."

Az ideális persze az lenne, ha a nők nem kényszerülnének erre a fajta újraszocializálásra a férfiakkal szemben, de beletörődés helyett mindenképpen jobb akár ezekhez hasonló tippeket kipróbálni, vagy, ha más nem működik, az asztalra csapni.
 
Minden ezen múlik, hogy az otthoni munkamegosztás magyar gyakorlatán tudunk-e tömegesen változtatni. Amíg nem, ne is áltassuk magunkat bármiféle forradalommal.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Progresszív lovagiasság? – a férfiasság változó formái

április 24, 2015 - 10:23
Hadas Miklós (fotó: FES)

A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés „A férfiasság változó formái” című párbeszédfórum iránt, amely az alapítvány 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje keretében valósult meg. A projekt keretében 2014-ben indult egy vitasorozat, Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről címmel.

Mi a baj a népszerű női magazinok szexuális tanácsaival?

szeptember 10, 2011 - 14:17

Mivel – elveinkből nem leadva, de – mi is szeretnénk a célközönség minél több tagját érdeklő tartalmat nyújtani olvasóinknak, rendszeresen megnézzük a népszerű internetes női magazinokat, köztük a különösen sok embert (a mi egyelőre ötezres táborunkhoz képest majdnem 29 ezer főt) vonzó . (Mely, igaz nem tartalmi, hanem formai érdemek miatt, de volt "az év honlapja" is.) A szép elnevezés és a lehetséges asszociáció ellenére mi (egy-két alkalmi cikk kivételével) inkább antifeminista tartalmat találunk rajta, sokszor a férfiak számára is sértő előadásmódban. Most pl. nem tudunk szó nélkül elmenni a stílusa mellett, melynek alcíme ráadásul: „Soha nem akar majd elhagyni.”

"Tőlem ezért nem kapsz munkát" – szerzőnk válasza Jakab Andor blogbejegyzésére, avagy: Mennyit ér egy Nő?!

augusztus 15, 2011 - 11:54

A kérdés a közösségi oldalakon igen elterjedt és népszerűnek tűnő elolvasása után fogalmazódott meg bennem. Az író minden köntörfalazás nélkül hangot ad véleményének, mellyel, úgy tűnik, nincs egyedül, és sajnos számos állást kereső nő számára megszokott, hogy munkáltatóként nem alkalmazna női munkaerőt. Az indok egyszerű: nem éri meg!