Emilia Broomé svéd politikus, feminista (1866–1925)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Emilia Broomé svéd politikus, feminista (1866–1925)

május 21, 2015 - 22:40

Az első nő, aki bekerült a svéd törvényhozó testületbe. Az uppsalai egyetemen végzett 1884-ben, Stockholmban Anna Whitlock iskolájában tanított.

Alapító tagja és 1902-1906 között elnöke volt a Stockholmsföreningen för kvinnans politiska rösträtt-nak (Stockholmi szüfrazsett egyesület).

A Centralförbundet för Socialt Arbete  (szociális jóléti szervezet) igazgatótanácsának tagja volt 1904-1925 között.

1898-as megalakulásától tagja és egy ideig elnöke volt a svéd nők békeszervezetének, a hágai nemzetközi békekonferencián ő képviselte Svédországot. 1910-ben beválasztották a stockholmi városi  önkormányzatba.

1914-ben lett a svéd törvényhozó testület, a Lagberedningen tagja.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Margaret Bondfield angol munkáspárti politikus, feminista (1873–1953)

március 25, 2017 - 01:06

Anglia első női minisztere munkáscsaládba született, 15 éves korában bolti eladóként kezdett dolgozni. Belépett a szakszervezetbe, ez volt a kezdete életreszóló kapcsolatának a munkásmozgalommal. A  Women's Trade Union League és a National Federation of Women Workers tagjaként harcolt a nők jogaiért. 1906 és 1909 között az Adult Suffrage Society elnöke volt. A Labour Party (Munkáspárt) tagjaként az első női parlamenti képviselők egyike volt, 1929-ben munkaügyi miniszterré nevezték ki. Elismert szónok volt, cikkeket, könyveket publikált. 

A svéd "szüfrazsett tábornok": Signe Bergman

november 18, 2016 - 20:58

Jómódú családból származott, magántanároktól kapott alapos oktatást, több nyelven beszélt. Néhány évet Angliában dolgozott először unokatestvére, Martina Bergman-Österberg intézetében, majd a British Museum-ban. Hazatérése után a Sveriges allmänna hypoteksbank-ban  (Jelzálogbank) dolgozott. Megbotránkozást keltett pusztán azzal is, hogy egyedül élt, amikor egy magafajta középosztálybeli dolgozó nőktől a környezet elvárta, hogy a szemérmesség érdekében ketten osztozzanak egy lakáson. 

Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

május 23, 2016 - 23:17
Shidzue Katō Margaret Sangerrel 1955-ben

Szamuráj gyökerű előkelő családba született, alapos nevelést kapott, a nyugati kulturával is megismertették. Első férjével néhány évig az Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett és barátságot kötött Margaret Sangerrel. Hazatérte után klinikát nyitott, ahol a családtervezés fontosságát és a születésszabályozás lehetőségeit tanította.  Ez éles ellentétben állt a kormánypolitikával, ezért 1937-ben letartóztatták, klinikáját bezárták. 1946-ban lett parlamenti képviselő, ebben az évben szavazhattak a japán nők először.