Damu Roland és a többiek: még mindig az erőszak az „Úr”?

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Damu Roland és a többiek: még mindig az erőszak az „Úr”?

október 06, 2011 - 21:30

Világunkban az agresszió mindennap jelen van. A párkapcsolati erőszak, és a nők bántalmazása még mindig gyakran használt „eszköze” egyes férfiaknak. A téma Damu Roland botrányai kapcsán, mostanság a médiában is „népszerű”. A sajnálatos eset következménye, hogy a bántalmazás, amely eddig túl sok figyelmet nem kapott, közbeszéd tárgya lett.

 

Nézzük a tényeket…

 

Napjainkban Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. Ez azt jelenti, hogy mintegy félmillió bántalmazott nő él ma Magyarországon, kiknek „élettársa” az erőszak. Tény, hogy a világ szerte – köztük Magyarországon is – végzett kutatásokból kiderül: a párkapcsolati, testi erőszak esetében mintegy 95 százalékában férfi az elkövető és nő az áldozat. Az is tény, hogy Magyarországon minden héten meghal valaki családon belüli erőszak következményeképp. Mára szinte mindennapossá vált, hogy a híradóban a főcímzenét rögtön olyasfajta hír követi, hogy X.Y. megverte, megölte, megerőszakolta élettársát, feleségét, barátnőjét. Talán fel sem kapjuk rá a fejünket, hiszen a híradók általában erőszakról, gyilkosságokról és szerencsétlenségekről szólnak. Mégis azt gondolom, hogy a legtöbben azért nem foglalkoznak vele, mert társadalmunkban az asszonyverés sokak számára még mindig elfogadott. Ahogy azt jól ismert közmondás tartja: Pénz számolva, asszony verve jó. A nőverés elfogadottságát, valamint egyes férfiakban, és nőkben jelenlevő szolidaritást az erőszakot elkövetővel a Damu ügyben nyilatkozók szavai is alátámasztják. Számos, a témával kapcsolatos médiában megjelenő cikkben olvashattuk, hogy „asszonyverő celebünk” szorgalmas, megbízható és normális kolléga és rendes, kedves, fiú volt. Látszatra. Ez egyébként alátámasztja azt az általános tapasztalatot, hogy a legtöbb bántalmazó átlagos, mások által normálisnak mondott életet él kollégái, vagy felületes ismerősei szerint. Valóban, a legtöbb erőszaktevő homlokán nincs ott a jel: „verem a nőket”. Gyakran előfordul, hogy társaságban kifejezetten kedvesek partnerükkel, a bántalmazást „otthonra tartogatják”. Sokszor azonban ennek az ellenkezője igaz, vannak, akiket nem riaszt vissza a nyilvánosság.

 

Mi jellemzi a párkapcsolati erőszakot?

Az erőszak sok esetben nem a tettlegességgel kezdődik, létezik szóbeli bántalmazás, amely általában megelőzi a fizikai erőszakot. Szélsőséges esetekben a bántalmazó veréssel, gyilkossággal, öngyilkossággal fenyegetőzik. A partner lekicsinylése, külsejének, véleményének, tetteinek és gondolatainak kigúnyolása azonban eléggé általános és elterjedt a mindennapokban. Sok nő ezzel nincs is tisztában, hiszen a hétköznapi életben teljesen természetes, hogy társuk, férfikollégáik vagy főnökeik, szexista viccein nevetgélnek, pedig azok gyakorlatilag rajtuk, általában pedig a nő nemen gúnyolódnak.

A lelki erőszak, szintén létező bántalmazási forma, és a következő módokon nyilvánul meg: a bántalmazó letagad lényeges dolgokat, hazudozik, kizárja az áldozatot a gondolataiból, érzéseiből, közben ellenőrzés alatt tartja, féltékenykedik, önálló döntéseit rendszeresen megkérdőjelezi, vagy nem veszi figyelembe. Tipikus játszmája a lelki bántalmazásnak, a partner felelőssé tevése mindenért, az állandó hibáztatás, ilyenkor a bántalmazó még saját erőszakos viselkedéséért is az áldozatot hibáztatja, folyamatosan kétségbe vonja az áldozat érzéseit, tapasztalatait és eleve elzárkózik a problémák megbeszélése elől. További jelei a lelki terrornak a fenyegetőzés, dühös csapkodás, üvöltözés, támadó számonkérés, és a folyamatos ellenőrzés. Egyesek módszeresen elszigetelik az áldozatot, nem engedik, hogy a családjával, barátaival találkozzon. Elolvassák üzeneteit, szélsőséges esetben az áldozatot mindenhova elkísérik, átkutatja a zsebeit, táskáját. Meghatározzák, hogy milyen ruhát vehet fel, hova és kivel mehet szórakozni, sőt akár azt is, hogy milyen újságokat olvas, napilapot, vagy folyóiratot járat, milyen műsorokat néz, és melyik politikai pártra szavaz. Magyarországon megélt tapasztalat, hogy a választási időszakban a kopogtató cédulák nagy részét férfiak töltötték ki a feleségeik helyett is. A témával foglalkozó szakirodalom megemlít még gazdasági erőszakot is, ez esetben a bántalmazó nem engedi, hogy az áldozat dolgozni járjon, ha mégis, elveszi a saját keresetét, közös tulajdonban lévő céggel, házzal zsarolja. Minden kiadást, amire az áldozat pénzt kér, megkérdőjelez, miközben ő maga szabadon költi a saját vagy az áldozat pénzét, sokszor elszórva a család, így a gyermekekre jutó jövedelmet is. Jellemző példa az ismeretségi körömben hallott történet egy jómódú és sikeres ügyvédről, aki feleségét, 3 gyerekének az anyját rendszeresen veri. Arról pedig, hogy az „asszony” ne hagyhassa el őt, úgy gondoskodott, hogy megfenyegette a feleségét: amennyiben elhagyná, lemondhat a gyerekekről és arról, hogy a közös vagyonból bármit is kap, mert ügyvédként „el tudja intézni ezeket a dolgokat”.

Miután az áldozat önérzete - az előbb leírt viselkedési formák rendszeres és módszeres megélése után - a béka feneke alatti szinthez közelít, lassan, de egyre biztosabban elhiszi, hogy bántalmazója nélkül életképtelen és így teljesen kiszolgáltatottá válik. Ha ezek után a testi és szexuális erőszak is bekövetkezik, az áldozatnak az önbecsülés hiánya mellett, a szégyen és a megalázottság érzésével is meg kell birkóznia. Ezek az érzések sokszor zavarttá teszik az áldozatokat, akik képtelenek arra, hogy reálisan lássák saját magukat és a bántalmazót. A félelem a bosszútól, az állandó rettegésben töltök, napok szintén nem könnyítik meg az áldozat helyzetét és azt, hogy reális döntéseket tudjon hozni. Mivel a bántalmazással töltött időszakokat lelkiismeret-furdalás és a „megjavulás” fogadkozásai követik, sok nő ebbe a hitbe kapaszkodik.

Megpróbálja elhinni, hogy előbb-utóbb valóban vége lesz a terrornak, és az erőszaktevő megváltozik, ami persze az esetek nagy részében nem következik be, és a mókuskerék forog tovább. Rengeteg nő tölt el éveket, vagy egy egész életet bántalmazó kapcsolatokban.

 

Az erőszaktevőkről…

A partnerüket bántalmazó férfiak sok esetben maguk is, olyan családban nőttek fel, ahol az apa verte az anyát vagy gyerekként őket is bántalmazta. Ezt Damu gyermekkora is jól példázza: unokahúga elmondása szerint, családjukban „megszokott nevelési eszköz” a nőverés, és általában a testi fenyítés. Ő maga nem is talált semmi kivetnivalót abban, amit rokona tett, állítása szerint, nem vette volna komolyan a „dolgot”. Nyilvánvaló, hogy ez a nyilatkozat csak egy súlyosan zavart nő szájából hangozhat el, akit érzéketlenné tett a családjában előforduló folyamatos bántalmazás. Vagyis az erőszak és az erőszakos viselkedés tanult, szocializációs minta, amit valószínűleg a bántalmazónak magának is nehéz levetkőznie, hiszen személyisége részévé vált. Minden egyes ütleggel, amit gyerekként saját maga vagy az anyja kapott, beléivódott a félelem, amely paradox módon, felnőttként azokban a helyzetekben, amelyeket nem tud kontrollálni, visszaköszön és erőszakot vált ki belőle.

 

Mit tehetnénk, és miért nem tesszük?

A válasz egyszerű: segíthetnénk, és közbe avatkozhatnánk. Miért nem tesszük? Számomra az egyik legkézenfekvőbb magyarázatnak a félelem tűnik. Vagyis a legtöbben félünk közbe avatkozni, belekeveredni a szomszéd, ismerős vagy egy vadidegen életébe, - de így lehet ez a barátok, családtagok esetén is - hiszen bennünket is bánthatnak. Meg amúgy is olyan „macerás” az élet, jobb csendben meghúzni magunkat. A másik lehetséges ok az, amit a pszichológia úgy nevez: azonosulás az agresszorral. Sokan olyan patriarchális családmodellben nőttünk fel, ahol, ha a fizikai erőszak nem is volt mindennapos, de sokszor destruktívan kritizáltak, vagy érzelmileg elhanyagoltak szüleink. Ennek következtében gyermekként a büntető szülő jelenlétében előfeltételezve a büntetést, annak elkerülése érdekében azonosultunk a szülővel (agresszorral) és elfogadtuk normáit. Ezek a normák pedig felnőtt életünkre is kihatnak, és máig fogva tartanak bennünket, magyarázva talán azt a jelenséget is, hogy sok nő és férfi az áldozatot hibáztatja, ítéli el, amikor az erőszak tényével szembesül. Ha szeretnénk ezeken a viselkedési szokásokon változtatni, és megszűntetni az életünkben a mindennapos erőszakot, legyünk sokkal tudatosabbak, és ha szükséges kérjünk segítséget. Az alábbi oldalakon olyan szervezetek elérhetőségeit találják, amelyek segítségünkre lehetnek egy újfajta gondolkodási és viselkedési norma elterjedésében, az erőszak megfékezésében.

 

http://www.nane.hu/

 

http://www.stop-ferfieroszak.hu/

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"A kormány azt állítja: a politika, a kampány férfisport. Igaz ez? Nem igaz!" - Lovas Nagy Anna és Antoni Rita beszéde az október 23-i Milla tüntetésen

október 24, 2012 - 10:13
Három nő a Millán: Antoni Rita, Lovas Nagy Anna, S. Kállai Szilvia

Nőtársaim és férfitársaim! Társaim a bajban!

Kormányváltó megmozduláson vagyunk. Mi itt mindannyian, és akik nem tudtak eljönni, de egyetértenek velünk, mi mind tudjuk: ezt a szégyenkormányt le kell váltani!

Eljött az idő, hogy a magyar nők és férfiak együtt vezessék vissza az országot Európába. Váltsuk le a régi rendszerben gondolkodókat, a hitetlen opportunistákat, a pozíciójukat pénzre váltókat, a nőket szülőcsatornának tekintő cinikus bandát!

Utcai támadások nők ellen - mi a megoldás?

szeptember 18, 2010 - 19:01
Take Back the Night! felvonulás a 80-as években. Forrás: Durham University Archives.

Amikor az első eset után próbáltam lebeszélni az éjjeli hazamenetelről, megmakacsolta magát, és azt mondta, nehogymár csak mert ő nő, ne legyen joga éjjel bulizni, és az utcán közlekedni. "Vagy talán este 7 és reggel 6 között kijárási tilalom van a nőknek?" - tette hozzá ironikusan. Nem ő találta ezt ki: amikor feljelentette az utcai rablót, a rendőrök elsősorban arra voltak nagyon kíváncsiak, hogy ő a támadás előtt hol volt, kikkel, hány óráig, pontosan mit és mennyit ivott (ez aztán mit számít???

Magyar roma prostituáltak - és ezerannyi svájci kliens Svájcban

november 17, 2012 - 18:39
Érdekes módon a svájci és holland bordélyokban "dolgoztatott" magyar roma lányok problémájával immár heti rendszerességgel nem a magyar hatóság foglalkozik, hanem az ottaniak. Számomra ebben az a furcsa, hogy vajon miért nem a saját háza táján söpröget mindenki, amikor bőven volna mit.