Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

július 23, 2009 - 11:52
A Tízezer könnycsepp alcíme (Egy távol-keleti nő emlékiratai) máris belehelyez bennünket a kontextusba, illetve erőteljesen befolyásolja az olvasói elvárásokat. Az alcímből megtudjuk a szöveg műfaját, az író-narrátor-főszereplő származási helyét, a cím pedig árulkodik a történetről. Ebben a rövid áttekintésben nem kívánok részletesen kitérni a könyv tartalmának leírására, inkább a könyv megírásának szempontjait és diskurzusát szeretném nagyobb kontextusban, „a Kelet” diskurzusában górcső alá venni. - Kupán Zsuzsánna írása

Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó. Néhol sekélyes a stílus, bonyolultak a mondatszerkezetek, de azt hiszem, hogy ez részben a fordításnak tudható be, ugyanis anglicizmusok is előfordulnak a szövegben.
A korán elárvult és mindenhonnan kirekesztett kislány, a bántalmazott feleség, az öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó, a kiutat kereső, a lázadó és a feltétel nélküli, őszinte szeretetre vágyó nő története ez. Az egymást követő, megállíthatatlan borzalmak gyors egymásutánjának leírása, a narrátor (aki egyúttal főszereplő is) sokszor mintha kívülről mutatná be az Ént. Az olvasó várja, hogy mikor érnek véget a borzalmak, de mintha sosem lenne vége. Anyja meggyilkolása, árvaház, bigott fundamentalista nevelőszülők, bántalmazó férj: utóbbi kettő a „szabadság hazájában”, az Egyesült Államokban. A történet vége ugyan „jó”, mégsem éreztem azt a fajta katarzist, amelyet máskor. Nem az író hibája ez, hanem inkább az enyém: a megrettent olvasóé.
Meglátásom szerint a könyv betagozódik a „keleti nők történetei”  sorozatba, amelyben elsősorban a nőkkel való szélsőségesen rossz bánásmódot mutatják be. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy percre is megkérdőjelezném a történetek valódiságát (bárcsak megkérdőjelezhetném), hanem úgy tűnik, hogy a nők megalázásának, kihasználásának irodalma (sajnos) piaci szempontok szerint is működik. Magyarán: ritkán jelenik meg olyan könyv, amely egy másfajta Keletről szólna, pl. arról, hogy Tunéziában tilos a poligámia, és a hidzsáb viselése is korlátozott. A kevésbé tájékozott európai olvasó szemében „a Kelet” fogalma összefügg az elnyomással, a kivégzéssel, a megalázással. Ezt az egyoldalúságot rója fel ez a cikk is, véleményem szerint azonban átesik a ló túlsó oldalára. A cikk elsősorban a muszlim nőkre hegyezi ki a mondanivalóját, és egy Magyarországon élő, szíriai származású riporter szájába adja az ítéletet:
„Rettentő károsak ezek a szélsőséges történetek, mert nem a valót mutatják – mondja Al Ghaoui Hesna, apai vonalon szíriai származású, Magyarországon élő televíziós riporter. – Az arab hercegnőkről szóló regények többnyire a legszélsőségesebb Szaúd-Arábiában játszódnak. Ezzel egybemossák az arab világot, amelybe beletartozik a francia Code Civilt használó Tunézia, ahol tilos vallási jelképeket, így kendőt viselni, de tilos a többnejűség is. Ebbe, az innen nézve homogén masszának tartott tömbbe értik bele továbbá Jordániát, ahol mindenféle vallás elfogadott, és az öböl-államokat, ahol az üzleti érdekek sokszor felülírják a megrögzött szabályokat. Mint a sok arab államban megfordult Al-Ghaoui Hesna meséli, az ott élő nők egyáltalán nem látják ennyire nyomorúságosnak a sorsukat, miszerint nem kell férfiszerepet betölteniük, napi négy óra munka után jut elég idejük a családra, amellett, hogy saját keresettel rendelkeznek. Nem kérnek abból a sajnálatból, amit ezek a könyvek kiváltanak, sőt mi több, ők tartják szánalomra méltónak a túlhajszolt európai nőket. Talán nem is fontos, milyen a valódi kép, csak az, amit az olvasó fantáziál a mesés kelet világáról.” [Néhány apró helyesírási hibát javítottam, egyébként az idézet pontos. – K.Zs.]
Kétségtelenül igaz az, hogy az egybemosás és az egyoldalú bemutatás káros. Ez azonban még nem jelenti sem azt, hogy a történet nem esett meg: hogy ne lennének megkövezések, vízbefojtások, kényszerházasságok, házasságon belüli nemi erőszak, sem pedig azt, hogy kizárólag ilyen történetek léteznek. Bár itt nyilván a piaci szempont diktál: nagyobb az igény a koreai kislány megpróbáltatásait leíró könyvre, mint egy átfogó, több szempontot figyelembe vevő szociológiai tanulmányra. Félreértés ne essék: a kereslet ilyen irányú növekedése nem hitelteleníti a leírt történeteket, egyszerűen csak annyit jelez, hogy többen olvasnak regényt, mint orientalisztikai szakirodalmat. Igaza van Saidnek,1 amikor azt írja, hogy az európai olvasó a saját, nyugati elképzelése szerint szemléli a Keletet, bár ugyanezt fordított irányban is ki lehet jelenteni. Gondoljunk csak az iszlám országokban alkalmazott cenzúrára, vagy az európai nők erkölcseiről kialakított képre.
Talán nincs is akkora különbség a Keleten és a Nyugaton élő nők problémái között. A többnejűség nálunk ugyan tilos, a megcsalás azonban sokszor elfogadott. Emlékeztetnék azokra az érvekre, amelyek a nők megcsalását legitimálják: biztosan elhízott, nem elég házias, nem öltözik csinosan otthon, lenyúlt a melle, hisztis stb. A megkövezés (paráznaság esetén) ugyancsak tilos a civilizált nyugati országokban, ugyanakkor a verés vagy a családon belüli nemi erőszak sokszor elfogadhatónak vagy legalábbis menthetőnek minősül. Mindannyian „tudjuk”, hogy a pénz számolva, asszony verve jó; a „női hisztit” (mert mindenre rá lehet fogni, hogy hiszti) egy jó veréssel vagy „birtokbavétellel” meg lehet oldani (hogy tanulja meg, hogy ki az úr a házban). Ismerős?
Ami Tunéziát és a hidzsábot illeti: ugyanolyan korlátoltnak tartom a hidzsáb viseletének tiltását (Tunéziában, Franciaországban vagy bárhol máshol), mint a kötelezővé tételét az iszlám országokban. Van azonban az idézett szövegrészben egy olyan rész, amely szerintem jelzi, hogy valaki nagyon félreértette a feminizmus lényegét: a férfiszerepről van szó. Egy feministának nem kell férfiszerepet betöltenie, a feminizmus nem a szerepek átvállalásáról (halmozásáról) és a nők túlhajszolásáról szól. Hanem arról, hogy a nők munkavállalása (vagyis az, hogy megosztják a kenyérkeresői feladatokat) egyúttal azt is jelenti, hogy az otthoni munka („jut elég idejük a családra”) is osztódik. A „valódi kép” nem az, hogy Keleten minden nő megvetés tárgya. De nem is az, hogy „az ott élő nők” – ami általánosításnak jó, érvnek már kevésbé – mindegyike ezt az életformát kívánja követni, és semmilyen más vágyuk nincsen. Pontosan azért, mert a Keleten élő nők nem homogén massza, hogy egyszerűen „ott élő nőknek” lehessen nyilvánítani őket.

 

 

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.

A feminista nő Jókai Anna szerint

május 17, 2010 - 07:14

Jókai Anna (1932 - ) a kortárs magyar irodalom egyik jeles alakja, Kossuth-díjas írónő, mégsem ajánlanám szívesen (nő)társaimnak A feladat c. könyvét. A könyv fülszövege szerint a nők pszichikai és társadalmi lehetőségeiről és korlátairól fog beszélni, a nők munkavállalás és magánélet közti ellenmondásos helyzetét fogja bemutatni, az önmegvalósítás nehézségeit.

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.  

Jostein Gaarder: Sofie világa – könyvajánló

december 19, 2010 - 15:24

A norvég szerző könyve (1991, magyarul Budapest: Magyar Könyvklub 1995, ford. Szöllősi Adrienne), mint alcíme is mutatja, „regény a filozófia történetéről.” A szórakoztató és egyben rendkívül informatív mű elsősorban tizenéveseknek íródott, de kortól függetlenül ajánlható bárkinek, aki még csak most ismerkedik a filozófia tudományával, és szeretné gyarapítani ezirányú műveltségét.

Fay Weldon: A nőstényördög (1983) – szatírikus regény

augusztus 29, 2011 - 11:01

1989-ben – jelentős átalakításokkal! – megfilmesítették, 1990-ben Szuhay-Havas Ervin fordításában megjelent magyarul is (Budapest: Vénusz Könyvek). Akinek elege van a szirupból, csöpögésből, a nemi sztereotípiákból, az elomló, önalárendelő női figurákból, és szeretne egy ironikus, húsbavágó, helyenként igencsak morbid és meghökkentő művet olvasni, vágjon bele bátran!

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (1938) Ford. Ruzitska Mária, Európa, Femina sorozat, 1986

június 12, 2012 - 14:35
Jelenet Alfred Hitchcock Rebecca című filmjéből

Daphne du Maurier Rebecca c. vaskos (545 oldal), ám gördülékenyen olvasható regénye 1938-ban íródott az ún. „női gótika” tradíciójában, és – ami nem ritka a műfajban – tartalmazza a krimi és a szerelmes regény elemeit is. A borító a csókolózó pár által az utóbbit emeli ki, a látszat szintjén némileg csökkentve a mű komolyságát (ami női szerzők műveivel a kiadói gyakorlatban rendszeresen megesik). A filmváltozatot sem kell ismerni ahhoz, hogy belássuk: ez nem szirup.

Beszélgetés az Emmanuelle-könyvekről (video)

szeptember 30, 2013 - 21:10
Korentsy Márta, Schnedarek Réka, Antoni Rita, Szentesi Szilvia

A Partvonal Kiadó meghívására az erotikus irodalom iránti megnövekedett érdeklődésről, annak lehetséges okairól, és a nemrégiben megjelent Emmanuelle-könyvekről beszélgettett a Toldi Moziban Korentsy Márta szerkesztő, Schnedarek Réka műfordító-festőművész, Szentesi Szilvia, a Bliss Intimitásközpont vezetője és Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke 2013. szeptember 19-én.

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.

A női test jelentésrétegei – Kukorelly Endre Ezer és 3 című regénye

január 16, 2011 - 00:48

A női testet folyamatosan szimbolikus kódokkal ruházza fel a társadalom. Az irodalmi narrációnak is központi témája a női test, ennek a testnek megszerzése, legyőzése, szexualizálása. A női test tárgyiasítása jelenik meg Kukorelly Endre könyvében, az Ezer és 3 – avagy a nőkben rejlő szív című regényben. A botránykönyvként beharangozott mű 2009-ben jelent meg és nagy visszhangot váltott ki. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról.