Az anyák napja - munka ünnepe

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

Az anyák napja - munka ünnepe

május 05, 2011 - 11:25
  Idén anyák napja és a munka ünnepe is május 1-jére esett. Ennek apropóján érdemes elgondolkodni azon, milyenek ma egy családos nő lehetőségei Magyarországon a munkavállalás tekintetében, és mit tehetünk, hogy a helyzet javuljon.

Idén anyák napja és a munka ünnepe is május 1-jére esett. Ennek apropóján érdemes elgondolkodni azon, milyenek ma egy családos nő lehetőségei Magyarországon a munkavállalás tekintetében, és mit tehetünk, hogy a helyzet javuljon. Természetesen ismernünk és tanulmányoznunk kell a nők munkaerő-piaci helyzetét. Mivel még mindig a nők végzik el a háztartással és a gyermekek ellátásával kapcsolatos feladatok nagy részét, vagyis azt a munkát, amiért nem jár fizetség (és ha jár, abban sincs sok köszönet), azt gondolom, azzal nem érünk el semmit, ha pusztán szép szavakkal hangsúlyozzuk, milyen csodálatos dolog az anyaság, hiszen a rossz presztízsén és a juttatásbeli hiányosságokon ez nem fog változtatni. Márciusban jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal „Munkavégzés és családi kötöttségek 2010” című felmérésének publikációja. A cikkben ezt szeretném ismertetni, valamint a hozzá fűződő kérdéseket és gondolatokat.

A kutatás arra irányult, hogy felmérje a családi munkavégzés problémáit és a nők munkavállalására gyakorolt hatásait. A KSH értékelésében, a kapcsolódó javaslatok kidolgozásában fő szempont a gazdasági válság okozta nehézségek leküzdése, és ezzel összefüggően a hátrányos helyzetű csoportok (pl. kisgyermekes anyák, etnikai kisebbséghez tartozók, idősebb munkavállalók és pályakezdők) javuló foglalkoztatása. Ezt – ahogy írják - nem mint spontán folyamatot, hanem mint tudatos beavatkozás eredményét képzelik el a szakpolitikusok, ami bizakodásra ad okot (és némi cinizmusra, hiszen az nyilvánvaló, hogy magától nehezen változna a helyzet).

A számadatok bemutatása előtt kitérnék a felméréssel kapcsolatos sajátosságokra. Az uniós protokollnak megfelelően a felvétel során a férfi-női szerepeket azonosnak tekintették, ami Kelet-Európában egyelőre nem jellemző, hiszen a családi kötöttségek főként a nők munkaerő-piaci részvételét korlátozzák. Ami pozitív, hogy ezáltal lehetőség nyílik a téma nemzetközi összehasonlítására. A kérdőív feltételezi továbbá - szintén az uniós szabványt követve -, hogy főként a gyermekfelügyeleti intézményekkel öszefüggő problémák miatt (drága, távol esik a lakóhelytől, túl rövid ideig vehető igénybe) alakul ki a gyermekeseket érintő munkaerő-piaci hátrány. A KSH szerint azonban „ez a közelítésmód a fejlettebb és összességében megfizethető (…) intézményi hálózattal rendelkező volt szocialista országok, így Magyarország esetében nem igazán megfelelő.” Több szempontból is érdekes ez megállapítás – később ki fogok térni rá.

A kutatás szerint a magyar népesség több mint negyede gondoskodik 15 évesnél fiatalabb gyermekről. Fontos megállapítás, hogy a gondozási teendők érdemben csak a nők munkaerő-piaci jelenlétét befolyásolják – a gyermeket nevelő nők 32%-a jelezte, hogy ez a tényező hatással volt a munkaerő-piaci státuszára, míg ez az arány a férfiaknál mindössze 2% volt. A nők 16,9%-át egyértelműen a gyermekek felügyeletével kapcsolatos problémák akadályozzák a munkavállalásban, és 14,9%-uk szintén a gyermeknevelés miatt, ám saját döntése alapján nem volt jelen a munkaerőpiacon. (Lényeges kérdés azonban, hogy ez utóbbi mennyiben változna a foglalkoztatási körülmények javításával.) Az egyéb korlátozó tényezők tekintetében csekély volt a nemek közötti eltérés: a férfiak 20%-a, ill. a nők 22,3%-a nem tudott munkát vállalni a gyermekneveléstől független nehézségek miatt. A számok tehát azt mutatják, hogy a nők jóval alacsonyabb foglalkoztatási arányát döntően a gyermekneveléssel kapcsolatba hozható okokra lehet visszavezetni - összessen 163 ezer nő nyilatkozott úgy, hogy a gyermeknevelés jelentősen korlátozza a munkavállalásban.

Az adatok, illetve a kutatás elemzői szerint „a nők nagy többsége a gyermekgondozási ellátás idejét otthon, gyermekével szándékozik eltölteni”. Itt álljunk meg egy kicsit. Az, hogy az „otthon maradás” mennyiben egyéni döntés, illetve mennyiben tükrözi a szocializációs hatásokat, a társadalmi előítéletektől való félelmet, és mennyire a gyermekgondozási intézmények hiányából adódó választás, a kutatásból nem lehet egyértelműen megállapítani. A jelenlegi munkaerő-piaci problémák ismeretében azt is figyelembe kell venni, hogy jelentős számban vannak olyan családok, ahol még a gyermekgondozási juttatás összege is komoly bevételt jelent, és a nők azt saját döntés alapján, vagy családi nyomásra veszik igénybe 3 évig, valamint az álláskeresést is (ami esetükben amúgy sem kecsegtet túl nagy reménnyel) ennek hatására halasztják. Lényeges szempont lehet a társadalombiztosítás megléte is, amit a GYES idején folyósít az állam, és fontos megemlíteni azokat, akik azért döntenek az otthon maradás mellett, mert gyermekük felügyelete, és az esetleges utazás a távolabb eső munkahelyre olyan költségeket jelentene, amely kifizetése után nem, vagy alig jelentkezne a GYES összegénél nagyobb bevétel a családi kasszában – így számukra nem éri meg egy munkahelyen elhelyezkedni.

A gyermeknevelés megítélése aszerint, hogy nehezíti-e a munkavállalást, függ az anya iskolai végzettségétől: Az alapfokon képzett nők 22,8%-a nyilatkozott úgy, hogy gyermeke gondozása miatt nem tud dolgozni, további 17,2%-uk emiatt nem kívánt munkát vállalni, azaz a munkaerő-piaci távollét 40%-uk esetében függött össze a gyermekgondozással. Az érettségizetteknél 31,7%-os, míg a diplomásoknál 34,5% ez az arány. A KSH hangsúlyozza, hogy a diplomás nőknél gyakorlatilag a gyermekvállalás az egyetlen olyan fontos tényező, ami korlátozza a munkavállalást, míg a képzetlenebbek esetében más, ettől független akadályok mértéke is hasonló.

A lakóhely szerinti megoszlás különbségeit tekintve elmondható, hogy a fővárosi, illetve a közép-magyarországi területen élő nők nyilatkoztak legnagyobb arányban a gyermeknevelés munkaerő-piaci korlátozó hatásáról, míg pl. az észak-alföldi régióban az egyéb tényezők voltak hangsúlyosak. Szintén a közép-magyarországi területen volt a legkisebb azok aránya, akik saját döntés alapján nem vállaltak munkát, és ők voltak azok többségében, akik a munkaerő-piaci távollétet nem saját döntésük eredményeként élték meg. Az így válaszolók aránya magasabb ott, ahol a nők az országos átlagnál képzettebbek, és ezekből az adatokból az is megállapítható, hogy minél képzettebb egy (gyermeket nevelő) nő, annál nagyobb eséllyel tudatos az őt érő hátrányok tekintetében.

A munkavállalást nehezítő tényezők között a válaszadók egy része a nagycsaládot is kiemelte, mivel a hagyományos magyar családi munkamegosztás egyenlőtlensége három vagy több gyerek nevelése esetén komoly akadályt jelent a munkavállaló nők számára. A szöveges válaszokban sokan jelezték azt is, hogy az álláskeresésnél hátrányba kerülnek a kisgyermekes anyák, és részükről egy munkalehetőség elutasításának oka leginkább a szervezési nehézségekből és a kevéssé rugalmas munkáltatói hozzáállásból adódik. (Jellemző válasz volt a gyermekfelügyeleti intézmények nyitva tartása és a műszakrend közötti egyeztetés problémája, ill. a rossz közlekedési lehetőségek.) A munkavállalás konkrét akadályaként a bölcsőde és óvoda hiányát 34.300 nő jelölte meg, akiknek több mint fele községekben él, és az itt élők esetében ez volt az elsődleges hátráltató tényező. Az előbbi csoporttal azonos számban voltak azok, akik számára a gyermekfelügyelet az ára miatt  elérhetetlen.

A felmérés során 163 ezer nő nyilatkozta azt, hogy a gyermeknevelés miatt akadályozott a munkaerő-piaci jelenlétben, és negyedük a gyermekek kora vagy száma miatt nem volt jogosult anyasági ellátásra. Ők azok, akik az egykeresős családokban szinte teljes anyagi kiszolgáltatottságban élnek, és válaszaik alapján elmondható, hogy elérhető gyermekfelügyeleti lehetőség biztosítása esetén szeretnének munkát vállalni. Többezren vannak azok a gyermekgondozási ellátásra jogosult nők is, akik szintén megjelennének a munkaerőpiacon, amennyiben lenne gyermekük számára napközbeni ellátást nyújtó intézmény. Akadályoztatás tekintetében fontos kiemelni azok helyzetét is, akik  fogyatékkal élő, speciális igényű, vagy tartósan beteg gyermekről gondoskodnak, mivel számukra a munkaerő-piaci jelenlét gyakorlatilag lehetetlen, és legalább egy családtag otthonmaradásra kényszerül – ő pedig jellemzően az anya. Az okok között itt is megjelenik az ellátó intézmények hiánya, elérhetetlensége, és ezt a csoportot az átlagosnál is fokozottabban érinti az a probléma, hogy az Európai Unióban nálunk a legalacsonyabb az otthoni távmunka és a részmunkaidő aránya.

A család jóléte döntően függ attól, hogy a benne élő felnőttek tudnak-e munkát vállalni, és milyen a munkaerő-piaci státuszuk. Ahogy a kutatás fogalmaz: a gyermeket nevelő háztartások helyzete ebből a szempontból egyáltalán nem tűnik jónak. A 8 éven aluli gyermeket nevelő nők 35%-a foglalkoztatott jelenleg, és vagy egyedül él, vagy szintén foglalkoztatott partnerével. 47%-uknak  a partnere dolgozik, de ő maga munkanélküli vagy inaktív (erre a szóra később még visszatérek) és GYES-t vesz igénybe, vagy fordítva: ő maga dolgozik, ám a partnere nem. Közel ötödük azonban olyan családban él, ahol neki és partnerének sincs munkája, és csak szociális típusú jövedelmük van. Az, hogy a gyermekvállalás után milyenek a munkaerő-piaci lehetőségek,  és maga a jelenlét milyen fontosságú a kisgyermekes nők számára, függ a családi körülményektől, a korábbi munka jellemzőitől, az iskolai végzettségtől, illetve a nevelt gyermekek korától és számától. A kisgyermekes anyák „kedvezőtlen munkavállalói jellemzőkkel bíró csoportba tartozónak minősülnek” a munkaadó szempontjai szerint: nem minden esetben tudják vállalni a túlórát vagy a hagyományostól eltérő munkarendet, illetve a gyerekekkel kapcsolatban felmerülő problémák és igények miatt többet hiányoznak. (Ezt negatív megítélést szinte csak a munkavállaló kedvező megítélése ellensúlyozhatja, ám ez csak akkor lehetséges, ha ismerik, vagyis a korábbi munkahelyén.) Az adatokból az is kiderül, hogy egyre több az olyan gyermeket vállaló nő, akinek egyáltalán nincs, vagy minimálisnak mondható munkatapasztalata van.

Jellegénél fogva arra nem tért ki a vizsgálat, hogy a gyermeket nevelő nők milyen arányban tanulnak oktatási intéményekben, szerepel-e a terveik között bármilyen képzés vállalása, és ha igen, milyen arányban, ill. akadályozottak-e ebben helyzetükből adódóan. Az oktatáshoz kötődő nehézségekről tehát nem kapunk képet, holott a munkaerő-piaci problémákra, ami a nőket a férfiaknál nagyobb részben érinti, részben a képzés illetve az átképzés jelenthet megoldást.

A kutatás megállapítása szerint „a gyermekintézmények (mennyiségi és minőségi) fejlesztése minimum 50-100 ezer, jellemzően az iskolázottabb nők számára teremthetné meg a munkavállalás elvi lehetőségét” és azt „leginkább a községekben kellene fejleszteni, de a felvétel itt sem jelzett tömeges kielégítetlen igényt.” Érdekes megfogalmazásnak tartom 50-100 ezer nő gyermekfelügyeleti problémáját és munkavállalási törekvéseit így jellemezni - többek között azért is, mert (ahogy korábban írtam) a KSH már a kutatás bevezetőjében leszögezi: Magyarországon összességében megfizethető és fejlett az intézményi hálózat. Vajon ez már az említett „tudatos beavatkozás” hárítása és a problémák bagatellizálása? Őszintén remélem, hogy nem. A felmérés részletességét illetően érdemes megjegyezni azt is, hogy a célsokaságot a 15 évesnél fiatalabb gyermekeket nevelőkre terjesztették ki, ám nem részletezték a gyermekek korosztályát, így arról sajnos nincs adatunk, hogy a 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelők, illetve a 3-6 éves gyermeket nevelők részéről mekkora az igény gyermekfelügyeleti intézményekre, és ezzel összefüggésben korlátozottabbak-e munkavállalás szempontjából (ami valószínűsíthető).

A nőket érintő globális hátrányt nem pusztán abból adódik, hogy korlátozott a munkaerő-piaci jelenlétük. A kutatásban az „inaktív” kifejezést használták azokra, akik gyermekükkel otthon vannak, esetlegesen gyermekgondozási juttatást vesznek igénybe, és ezzel egyidejűleg nincsenek jelen a munkaerőpiacon. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy aki gyermeket nevel, az a legkevésbé sem inaktív – a munkaerőpiac vonatkozásában talán igen, ám gazdasági és társadalmi értelemben nagyon is fontos, termelő és értékteremtő munkát végez. Azonban társadalmunk (foglalkoztatási kultúrájából adódóan) csak a helyhez kötött, felügyelt, leszegett fejjel végzett, de legfőképp a jól fizetett munkát ismeri el - így mindazokat a teendőket, melyeket a nők az otthonukban végeznek, és amely őket terheli leginkább: vagyis a gyermekek felügyeletét, ellátását, a házimunkát és a partner támogatását nem tekinti munkának. Ördögi kör ez: mivel az otthoni munka alacsony presztízsűnek minősül, nem jár érte megfelelő fizetség, és mivel alulfizetett, a többség szemében nem is lehet komoly dolog, így a társadalom sem becsüli kellőképp, ami súlyos problémákat okoz: többek között a nők önértékelésében. (Megjegyzés: a kutatás beszámlója sem tér ki a családban betöltött férfi és női szerepek változásának szükségességére - megállapítja és tudomásul veszi, hogy a nőkre jóval több feladat hárul, ami számukra komoly hátrányt jelent az életben, ám egy szó sem esik arról, hogy ezen változtatni kéne, ahogy a munkáltatói hozzáállás javításának lehetőségeiről sem.)

A gyermekekkel kapcsolatos juttatások rendszere valójában sosem arra szolgált, hogy megfelelően honorálja a nők ezzel kapcsolatos tevékenységét – a mindenkori politika leginkább saját céljait igyekezett elérni: ha a költségvetési hiányt kellett lefaragni, csökkentette a juttatásokat, vagy épp ellenkezőleg, megemelte azokat, és ezáltal tudta (a nőket otthon maradásra bírva) a munkanélküli-statisztikát javítani. Szükség volna a családtámogatási rendszer átgondolt fejlesztésére, olyan hosszú távú tervekre és intézkedésekre, melyek nem a politikai érdekek mentén alakulnak, hiszen az lenne a lényeg, hogy azok munkáját, akik gyermeket nevelnek, végre anyagilag is elismerjék, illetve segítsék a nőket a munkavállalásban - így lehetővé válna a nők számára a valódi választás.

Szép dolog a virág, a gyerekdalok, versek, a kedves rajzok – ahogyan fontos lenne a munka ünnepét is méltó módon megülni. A kettő metszetében pedig ott vannak az anyák, mindennapi, áldozatos, ám egyelőre megfizetetlen és elismerést nélkülöző munkájukkal – sok esetben lehetőségek nélkül.

 

Megjegyzés: A KSH kiemeli a kutatás bevezetőjében, hogy az ellátástípusok nevének köznyelvi és hivatali elnevezéseinek különbsége miatt (tehát értelmezési problémák miatt) az átlagosnál nagyobb fevételi hibaeredmény jelentkezett. Mondhatnám, hogy az már megszokott, sőt, vicc tárgya, hogy a magyar hivatali bürokrácia nyelve mennyire bonyolult, de amellett nem lehet elmenni, hogy ez mennyi nehézséget, frusztrációt okoz a nyelvhasználók (főképp a nem-sztenderd nyelvváltozatot beszélők) számára. Ez egy lényeges esélyegyenlőségi probléma, és azt gondolom, egy ilyen jellegű kutatásra szánt költségekbe igenis be kell építeni olyan szakértők juttatását, akik segítenek ezeket a nehézségeket áthidalni, akár személyesen a kérdőív kitöltése során, akár annak megfogalmazásában.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

április 02, 2013 - 13:18
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent ben.

„Nem négy évre tervezzük a gyereket” - a Friedrich Ebert Alapítvány párbeszédfóruma

május 12, 2015 - 21:37

Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „Az eltűnt népességrobbanás nyomában – A gyermekvállalással kapcsolatos diskurzusok” című párbeszédfórumát.