A Muzsika hangja valódi főszereplője: Maria von Trapp osztrák énekes

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A Muzsika hangja valódi főszereplője: Maria von Trapp osztrák énekes

január 25, 2020 - 17:23
1949-ben publikálta The Story of the Trapp Family Singers címmel családja történetét, a könyv lett az alapja A muzsika hangja című darabnak.

Maria Augusta Kutschera 1905-ben született. Korán árvaságra jutott, nagyanyja nevelte fel. 1923-tól, a tanítóképző elvégzése után Salzburgban a bencések kolostorában tanított és kérte felvételét a rend tagjai közé.

Fogadalma letétele előtt, 1926-ban elvállalta báró Georg von Trapp hajóskapitány egyik lányának, Marianak az oktatását. A kislány tanítása mellett összebarátkozott és foglalkozott hat testvérével is. Amikor a nála huszonöt évvel idősebb kapitány feleségül kérte, visszament a kolostorba, ahol azt a tanácsot kapta, hogy fogadja el az ajánlatot. Emlékirataiban elmondja, hogy kezdetben mindössze barátságot érzett férje iránt, de később beleszeretett, három közös gyerekük is született.

Az 1935-ös gazdasági válság súlyosan érintette a családot, hogy javítsanak pénzügyi helyzetükön, kórussá alakultak és fellépéseket vállaltak. Koncerteken, fesztiválokon, rádióközvetítéseken lettek egyre népszerűbbek.

A Trapp család nem titkolta a nácizmus iránti ellenszenvét, az üldöztetés elől 1938-ban az Egyesült Államokba emigráltak, ahol a Trapp Family Choir néven komoly sikereket értek el. Később, impresszáriójuk javaslatára nevüket a Trapp Family Singers-re cserélték.  

Maria von Trapp 1949-ben kiadta emlékiratait. A könyv alapján készült a Die Trapp-Familie című film (1956). Ez adta egy Broadway musical alapját (1959), amelyből 1965-ben nagy sikerű film készült. Maria találkozott a főszereplőkkel, de sosem titkolta, hogy ő nem Julie Andrews, hanem egy kemény, határozott személyiség.       

 

                     

 

                                                                                                         

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Cicely Hamilton angol színész, író, újságíró, feminista (1872–1952)

június 15, 2018 - 13:21

Londonban született, a Malvern School elvégzése után rövid ideig tanítónő volt, majd egy utazó színházhoz csatlakozott. Tehetségesnek bizonyult, a Fanny's First Play című darabban nyújtott alakításáért G.B Shaw elismerését is kiérdemelte. 1906-ban publikálta első darabját a The Traveller Returns címmel. 1908-ban egyik alapítója volt a Women Writers' Suffrage League-nak, ügyes propagandájuk a nők mellett több tekintélyes férfi támogatását is elnyerte.

A tánc megújítója: Isadora Duncan

december 28, 2019 - 12:52

Ír-skót felmenők leszármazottja, San Franciscóban született, költői hajlamú, üzleteléssel próbálkozó apa és zongoratanárnő anya negyedik gyermekeként. Szülei kapcsolata az apa hűtlensége miatt megromlott, de a válás nehéz volt. A kislány innentől fogva nem tudta a házasságot az elvárt idealizált fényben szemlélni, és szabadsága megőrzését mindig fontosnak tartotta. Az iskolát börtönnek érezte, az órák után rendszeresen lement a tengerpartra, ahol a hullámok mozgása táncra inspirálta. Miután észrevették a tehetségét, anyja balettiskolába iratta.