Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel.

Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak.

1915-ben részt vett a Hágában tartott nemzetközi nőkongresszuson, ahol megismerkedett a pacifista irányzat képviselőivel. Ugyanabban az évben alapító tagja volt az International Committee of Women for Permanent Peace francia tagozatának, melynek elnökévé választották.

1919-ben Zürichben megalakult a Women's International League for Peace and Freedom, melyben a francia szekció vezetőjeként kapott komoly szerepet.

Rendszeresen publikált a szervezet En Vigie című lapjában. A harmincas években harcos antifasiszta nézeteket hirdetett, és bár nem lépett be, de szimpatizált a kommunista párttal. 1934-ben a World Assembly of Women szervezője és a World Committee of Women against War and Fascism bizottság elnöke volt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Farkas Edith, a Szociális Missziótársulat alapítója, író (1877–1942)

május 07, 2019 - 23:18

1877-ben született nemesi családban. Egyedüli gyerek volt, amit sajnált ugyan, de ez alkalmat adott neki a magányos elmélyülésre. Tanulmányai alatt szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a nyomorral, ezért belépett a szegényeket segélyező Szent Erzsébet Egyesületbe. Társadalmi osztálya és kora általános felfogása ellenére tovább akart tanulni: a soproni Orsolyáknál szerzett tanítónői oklevelet.

Mary Colton ausztrál filantróp, feminista (1822–1898)

november 29, 2017 - 18:30

Az ausztrál feminista mozgalom egyik fontos alakja Londonban születt, 1839-ben emigráltak apjával és testvéreivel, Adelaideben telepedtek le. 1844-ben házasságot kötött John Colton üzletemberrel. Az első vasárnapi iskolai tanárok közé tartozott és a Wesleyan Ladies' Working Society tagjaként szegénysorsú nők segítésével foglalkozott. A Boarding-out Society elnökségi tagja volt, ahol árvagyerekek neveléséről, elhelyezéséről gondoskodtak. Felismerte, hogy a nők helyzetének javításához politikai jogokra is szükség van, az elsőkközt követelte a nők választójogát.

Selina Cooper angol munkás, politikus, feminista (1864–1946)

december 17, 2016 - 22:16

Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A szakszervezet aktív tagjaként kezdett foglalkozni a munkásnők helyzetével. Részt vett a Women's Co-operative Guild által szervezett oktatásban, ahol politikai képzést is kapott. Autodidakta módon orvoslást is tanult, hogy segíthessen kolléganőin, akik többsége nem engedhette meg magának az egészségügyi ellátást.