Rosa Smith Eigenmann amerikai ichtiológus (1858–1947)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Rosa Smith Eigenmann amerikai ichtiológus (1858–1947)

október 07, 2017 - 13:40
Az első nő, aki az ichtiológiában jelentős tudományos eredményeket tudott felmutatni.

A Point Loma Seminary elvégzése után 1878-ban ő volt az első nő, akit a San Diego Society of Natural History rendes tagjává fogadtak. A helyi állatvilágot, főleg a halakat tanulmányozta és  a blind goby (Typhlogobius californiensis, vak géb) felfedezéséről, leírásáról és osztályozásáról szóló publikációjával nevet szerzett magának. Az elsőt 19 tudományos cikk követte. A nagytekintélyű David Starr Jordan professzor meghívására két évig az Indiana egyetemen folytatta tanulmányait. Ott ismerkedett meg és 1887-ben házasságot kötött a doktori értekezésén dolgozó Carl H. Eigenmann-al.1887 őszén a Harvard egyetemen folytatták tanulmányaikat, Rosa volt az első nő, aki ott posztgraduális képzésre engedélyt kapott. A pár közösen dolgozott és publikált, közel 150 halfajtát írtak le. A századforduló táján Rosa tudományos munkássága ritkult, majd abbamaradt. Öt gyereket, köztük két súlyos fogyatékkal élőt nevelt, a család minden energiáját lekötötte. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Rachel Lloyd amerikai vegyész (1839–1900)

január 26, 2017 - 00:14

Az első amerikai nő, aki a kémiai tudományokból doktori címet szerzett. 1859-ben végzett  a tanítóképzőben,  az ezt követő évek tragikusak voltak számára, férje és két gyereke meghalt. Philadelphiában vállalt tanári állást, közben elvégezte a Harvard Summer School kémia szakát. Tanulmányai mellett kutatott, három cikke is megjelent az American Chemical Journal-ban.  Ő volt az első nő, aki a lapban publikálhatott. 1885-ben Svájcba ment, ahol a zürichi egyetemen két évig doktori disszertációján dolgozott. 1888-ban a nebraskai egyetemen megkapta professzori kinevezését.

Cornelia Clapp amerikai biológus, zoológus (1849–1934)

március 16, 2017 - 15:29

Az első és a második nő, aki az Egyesült Államokban természettudományos doktorátust szerzett, korának legelismertebb tengerbiológusának tekintették.  A Mount Holyokeban végzett 1871-ben, ott kezdett tanítani matematikát és természettudományt. Posztgraduális tanulmányait Syracuse-ban folytatta, ahol 1889-ben doktorált. 1896-ban a chicagoi egyetemen készítette el és védte meg második doktori  értekezését.  A Mount Holyokeban megszervezte a zoológiai tanszéket, 1904-től tanszékvezetőnek nevezték ki. 1888-as alapításától kezdve munkatársa volt a Marine Biological Laboratory-nak.

Florence Seibert amerikai biokémikus (1897–1991)

október 02, 2019 - 00:37

Doktori disszertációját a Yale egyetemen készítette 1923-ban, 1924-től a University of Chicago kutatója volt. Ő állította elő a PPD (purified protein derivative, tisztított fehérjekeverék) reagenst, amelyet napjainkban is alkalmaznak a tuberkulózis kimutatásában. Az intravénás terápia biztonságossá tételében is komoly eredményei voltak. 1932-től a University of Pennsylvania professzora volt nyugdíjazásáig, utána még 13 éven át rákkutatási programokban dolgozott. A Trudeau Medal és a Francis P.Garvan Medal kitüntetettje, 1990-ben felvették  a National Women’s Hall of Fame tagjai közé.