„A költészet Mozartja”: Wislawa Szymborska Nobel-díjas lengyel költő (1923–2012)
1923. júl. 2-án született a nyugat-lengyelországi Kornikban. Családja 1931-ben Krakkóba költözött, és Szymborska élete végéig ott élt. Miután a háború alatt illegális iskolákban képezte magát, 1945-1948 között a Jagelló Egyetemen lengyel filológiát és szociológiát tanult, de diplomát sosem szerzett. Nem nevezhető termékeny költőnek, élete során összesen 250 verset publikált.
Van egy szemeteskuka a szobámban. Este írom a verset és reggel újra elolvasom. Nem mindig éli túl az éjszakát.
- nyilatkozta a New York Times-nak. Személyes hangvételű, gondolati lírájának központi témája az ember egzisztenciális helyzete, illetve az egyén és a történelem kapcsolata. Verseit közérthetően, sok humorral fűszerezve írta. Az 1996-os irodalmi Nobel-díj indoklása szerint a rangos elismerést azzal érdemelte ki, hogy
költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket.
A díjnak köszönhetően vált nemzetközileg is ismertté, munkáit számos európai nyelvre lefordították és átültették arab, héber japán és kínai nyelvre is. 88 éves korában tüdőrákban halt meg.
Wisława Szymborska:
Macska az üres lakásban
Nem halhat meg a macskának csak úgy.
Mert mit kezdjen a macska
egy üres lakásban.
Ugráljon a falra.
Dörgölőzzön a bútorokhoz.
Mintha semmi se változott volna,
mégis kicserélődött minden.
Minden a helyén,
mégis szanaszét.
És esténként már nem ég a lámpa.
Léptek a lépcsőházban,
de ezek nem azok.
Egy kéz halat tesz a tálba,
de ez a kéz sem ugyanaz.
Valami nem kezdődik el
a megszokott időben.
Valami nem úgy pereg le,
ahogy kellene.
Valaki itt volt és itt volt,
aztán egyszercsak eltűnt,
és most makacsul nincs.
Minden szekrénybe belestünk,
végigfutottunk a polcokon.
Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
A tilalmat megszegve
még a papírokat is szétkotortuk.
Mit tehetünk még.
Alszunk, várakozunk.
Csak jöjjön vissza,
csak kerüljön elő.
Akkor majd meglátja,
hogy a macskával nem lehet így.
Majd úgy megyünk elé,
mint akinek cseppet sem sietős,
óvatosan,
vérig sértett tappancsokon.
És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.
(Csordás Gábor fordítása)