Minna Canth finn író, költő, újságíró (1844–1897)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Minna Canth finn író, költő, újságíró (1844–1897)

március 18, 2017 - 23:56
Az egyik első finn feminista.

Az eleventollú, néha provokatív író élesen bírálta a férfiközpontú társadalmat, a városiasodó burzsoázia életében jelenlévő kettős mércét a nők megítélésében. Komoly erőfeszítéseket tett lányiskolák alapítására, a nők oktatásának kiszélesítésére, a munkanélküliek és az elmebetegek helyzetének javítására. Magánéletét sikeresen tudta összehangolni hivatásával, húszéves korában kimaradt a tanárképzőből és feleségül ment egyik tanárához, Kuopioba költöztek, ahol Minna újságíróként dolgozott. Hét gyermeket szült, és amikor 35 éves korában megözvegyült, átvette és sikeresen vezette apja textilüzletét. Otthona irodalmi és filozófia viták, a helyi szellemi élet központja lett. Ma is népszerű, több film, tévéjáték készült munkái alapján.  

Néhány műve: Novelleja ja kertomuksia (elbeszélések), Roinilan talossa (színdarab), Hanna (regény), Anna-Liisa (film).

Ő volt az első nő, aki hazájában "zászlós ünnepet" kapott: születésnapja, március 19. hazájában az Egyenjogúság napja. Lakhelyén, Kuopióban a a Minnan päivät (Minna napjai) rendezvénysorozattal emlékeznek rá.

Magyarul "Hol a boldogság?" c. novellája jelent meg. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Marianne Hainisch osztrák feminista (1839–1936)

március 25, 2017 - 01:23

Az osztrák nőmozgalom alapítója és vezéregyénisége jómódú családból származott, a kor szokásainak megfelelő nevelést kapott. Személyes tapasztalatai vezették a felismerésre, hogy a nőknek ugyanolyan képzést kell biztosítani, mint a férfiaknak, legyen szó egy szakma elsajátításáról vagy felsőfokú tanulmányokról.  1866-ban csatlakozott a Wiener Frauenerwerbsverein szervezethez, mely nők munkábaállításával foglalkozott. 1870-ben gimnáziumot nyitott, ahol a nőket egyetemi tanulmányokra készítették fel. 1902-ben alapítója és elnöke volt a Bund österreichischer Frauenvereine nőszervezetnek.

Elizabeth Cary Agassiz, a Radcliffe College első elnöke (1822–1907)

április 29, 2017 - 22:13

Boston előkelő köréhez tartozó családba született, gyenge egészségi állapota miatt otthon magántanárok tanították. 1850-ben házasságot kötött Jean Louis Rodolphe Agassiz svájci természettudóssal, akit elkísért expedícióira és megtanulta a laboratóriumi munkát is. 1856-ban iskolát nyitott lányok számára, fontos szerepe volt a Natural History Museum at Cambridge és a National History School on Penikese Island létrehozásában.

Jeltje de Bosch Kemper holland feminista (1836–1916)

április 09, 2017 - 15:24

Jómódú értelmiségi család lánya, jó neveltetést kapott. A nőkérdéssel J.S. Mill tanulmányának elolvasása után kezdett foglalkozni. 1872-ben megalapítja az Algemeene Nederlandsche Vrouwenvereeniging Tesselschade egyesületet, melynek célja a nők tanuláshoz és munkához való jogának kivívása, önállóságuk biztosítása. 1878-ben hivatásos ápolónők képzésére alapította a Vereeniging voor Ziekenverpleging egyesületet. Belung und Recht címmel kéthetente megjelenő, a nők jogaival foglalkozó lapot alapított. A nőmozgalom minden ágával foglalkozott, több szervezet választotta tiszteletbeli tagjává.