Olga Ladizsenszkaja orosz matematikus (1922–2004)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Olga Ladizsenszkaja orosz matematikus (1922–2004)

március 07, 2018 - 20:24

Kologrivban született, családjában több matematikus volt. Apja politikai okok miatt börtönbe került, ezért nem vették fel a leningrádi egyetemre, tanárképző főiskolát végzett. A háború alatt matematikát tanított egy középiskolában. 1943-ban a moszkvai egyetem hallgatója lett, ahol 1947-ben diplomázott. Doktori értekezését már Leningrádban nyújtotta be és védte meg 1949-ben. Ugyanettől az évtől az egyetem oktatója, később a Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének kutatója lett, 1962-ben az intézet vezetőjévé nevezték ki. A parciális differenciálegyenletekkel  kapcsolatos munkái nemzetközileg ismertté tették, egyetemek, tudományos akadémiák választották díszdoktorrá. 

 

 

Kay McNulty amerikai matematikus (1921–2006)

február 11, 2018 - 22:33

Írországban született, gyermekkorában családjával az Egyesült Államokba költözött. A Chestnut Hill College-ban diplomázott matematikából 1942-ben. A hadseregnek nagy szüksége volt képzett matematikusokra, így Kay is „emberi számítógép” lett a Moore School of Engineering-nél. 1945-ben hat nőt választottak ki, hogy az ENIAC (Electronic Numerical Integrator and Computer) kifejlesztésén dolgozzanak: Kay McNulty, Marlyn Wescoff, Fran Bilas, Ruth Lichterman, Adele Goldstine, Betty Jennings. Az ENIAC több mint 3 m magas, kb. 25 m hosszú volt, és 30 tonnát nyomott.

Augusta Ada Byron, Countess of Lovelace, angol matematikus (1815–1852)

október 24, 2011 - 11:37
1815 december 10-én Annabella, a költő Lord Byron felesége, leánygyermeket szült. A népszerű, vonzó férfi nemcsak romantikus műveiről, de szertelen, szabados viselkedéséről is híres volt, korabeli pletykák szerint Annabellával kötött házassága csak a féltestvérével való kapcsolatának leplezésére szolgált. Augusta Ada születése után néhány hónappal a házaspár elvált. Byron elhagyta Angliát, soha többé nem látta lányát, emiatt érzett fájdalma több versében megjelenik.
 

Anna Atkins angol botanikus, fényképész (1799–1871)

március 15, 2018 - 21:16

Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society titkára volt. Anna alapos botanikai ismeretekre tett szert, fő témája az algák kutatása volt. Henry Fox Talbot feltaláló megismertette vele a fényképezés korabeli technikáját, melyet felhasználva publikálta első könyvét British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban.

Ida Noddack német vegyész (1896–1978)

február 23, 2018 - 22:09

A berlini Technische Hochschule-ben tanult kémiát, 1919-ben diplomázott, doktori értekezését 1921-ben védte meg. Néhány évvel később első, komoly tudományos sikere a rénium felfedezése, későbbi férjével, Walter Noddackkal és Otto Berg röntgentechnikussal közösen. A rénium egyike volt az utolsó, természetben előforduló elemeknek, melyeknek a helye még üres volt a periódusos rendszerben. Ida említette meg egy dolgozatában legelőször az uránhasadás lehetőségét is, de nőről lévén szó, elméletét nem vették komolyan.

Telkes Mária biofizikus (1900–1995)

november 30, 2017 - 14:47

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika tanári szakon végzett, doktori dolgozatát fizikai-vegytanból készítette.

1924-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Clevelandban dr. George W. Cryle professzor biofizikai laboratóriumában dolgozott.

1939-től a Massachusettsi Technológiai Intézet tanára, ott kezdett a napenergia hasznosításával foglalkozni. Az ő tervei alapján készült el 1948-ban a világon az első, napenergiával fűtött kísérleti ház Doverben, amelyet több ilyen követett.