A nadrágviselés úttörője: Elizabeth Miller (Libby)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

A nadrágviselés úttörője: Elizabeth Miller (Libby)

szeptember 20, 2017 - 00:22

Libby a török bugyogó felett viselt rövid szoknya viseletének tervezője és első viselője. Jómódú és felvilágosult családba született, otthonukban egyaránt megfordultak menekülő rabszolgák, művészek, politikusok. Férje vele együtt írta alá 1848-ban való felhívást. A korában rendkívül merésznek számító öltözetet egy kerti munkával töltött délután alatt találta ki – mint mondta, megutálta a földet söprő, többkilós ruhájára tapadó piszkot. Unokatestvére, , a neves feminista, rögtön követte példáját. Az öltözet később „bloomer” néven lett ismert, mert , feminista újságíró az általa szerkesztett The Lily című újságban népszerűsítette és bíztatta olvasóit az új divat követésére.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Billie Jean King amerikai teniszező, feminista (sz. 1943)

november 19, 2016 - 22:40

Több, mint húsz évig tartó pályafutása alatt számtalan győzelmet aratott. Egyedül Wimbledonban 20 alkalommal – 6 egyéni, 10 páros, 4 vegyespáros – nyert. A Women’s Liberation támogatója, rendkívül sokat tett azért, hogy a női teniszt a férfiakéval egyenrangúnak ismerjék el és ez a pénzdíjakban is kifejeződjön. 1973-ban Bobby Riggs-el játszott, aki kijelentette, nincs olyan nő, aki őt legyőzné. A nagy publicitást kapott mérkőzésnek The Battle of the Sexes (a nemek harca) címet adták, és Billie Jean King nyerte.

A svéd nőmozgalom élén: Elin Wägner

május 15, 2016 - 23:41
Elin Wägner 1897-ben

A svéd feminista mozgalom egyik alapítója és vezéralakja Lundban született 1882-ben. Diákkorában az iskolai újságot szerkesztette, tanulmányai befejezése után újságíró lett. Első regénye Från det Jordiska Museet címmel 1907-ben jelent meg. Írásainak gyakori főszereplője a független, önálló, jogaiért harcoló nő. A női választójogi mozgalom egyik vezetőjeként ő képviselte a svéd nőket 1909-ben a londoni nemzetközi nőkongresszuson. 1913 és 1914 között társaival több, mint 350 000 aláírást gyűjtöttek össze a nők szavazati jogának törvénybe iktatásáért.

Maria Jotuni (Haggrén) finn író, feminista (1880–1943)

április 08, 2017 - 21:14

A finn feminista irodalom klasszikusa Helsinkiben járt egyetemre, történelmet és irodalmat hallgatott,  az egyetem újságjában jelentek meg első írásai. Elbeszélései, regényei mellett nagysikerű színdarabokat írt. Magyarul „A farkasmenyasszony” és a „Finn elbeszélők” című kötetekben jelentek meg írásai.

Néhány munkája:  Vanha koti; Tohvelisankarin rouva; Arkielämää; Huojuva talo; Äiti ja poika. Elämän hiljaisina hetkinä; Suhteita; Kun on tunteet; Tyttö ruusutarhassa.