Mary Lyon amerikai pedagógus (1797–1849)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mary Lyon amerikai pedagógus (1797–1849)

április 12, 2017 - 01:30

Az amerikai nőnevelés egyik úttörője Bucklandben (Massachusetts) született.  Az 1800-as évek elején a lányok taníttatását felesleges időpocsékolásnak tartották, de Mary azok közé a szerencsések közé tartozott, akik tanulhattak és tanárnő lett. Elhatározta, kollégiumot alapít, ahol a nők a férfiakéval egyenértékű, komoly színvonalú oktatást kapnak. Céljának eléréséért rengeteget utazott, előadásokat tartott és adományokat gyűjtött. 1834-ben Nortonban nyitotta meg első iskoláját, a Wheaton Female Seminary-t.  Ezt követte 1837-ben a Mt. Holyoke Female Seminary South Hadley-ben.  Nyolcvan hallgatóval indultak, egy évvel később már 200 nő jelentkezett a 90 helyre, és a kollégium a mai napig vezető szerepet foglal el a nőnevelésben.

Az intézmény híres diákjai közé tartozik költő,  zoológus, csillagász, nőjogi aktivista és gyermekorvos. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Karolina Svetlá cseh író, feminista (1830–1899)

február 24, 2017 - 14:11

Az utca, ahol Prágában született, ma róla van elnevezve. Jómódú polgárcsalád lánya, nyelveket, zenét tanult. Kezdő íróként megismerkedett és barátságot kötött a már neves Božena Nemcovával. Sokat foglalkoztatták a cseh nemzeti problémák, a nők helyzete a társadalomban. 1865-től tagja volt az American Club of Ladies-nek, ahol előadásokat és vitaesteket rendeztek a nők problémáiról. 1871-ben megalapította a Zensky vyrobni spolek cesky egyesületet, ahol a nők ingyen tanulhattak szakmai és üzleti ismereteket. 

Néhány munkája: 

Inez Haynes Irwin amerikai feminista, író (1873–1970)

március 01, 2017 - 20:18

Inez Haynes Bostonban nőtt fel, 1897 és 1900 között a feminista eszmék központjának tartott Radcliffe College hallgatója volt. Társaival megalapították a Massachusetts College Equal Suffrage Association-t, ebből lett később a National College Equal Suffrage League. 1897-ben házasságot kötött R.H. Gillmore szerkesztővel, néhány évvel később elváltak. Az I. világháború évei alatt második férjével, W.H. Irwinnel Európában éltek, Inez haditudósító volt. A National Women's Party vezetőségi tagjaként The Story of the Woman's Party címmel megírta a párt történetét.

Mary Edwards Walker amerikai feminista, orvos, író (1832–1919)

november 20, 2016 - 21:41

1832-ben született New York állam Oswego városában, haladó szellemű szülők gyermekeként, így kiváló oktatásban részesült, és közvetlen példát látott otthon az egyenrangú házasságra, az egyenlő otthoni munkamegosztásra. Anyja már gyerekkorában meggyőzte, hogy a nők számára szinte kötelezőnek számító szoros fűző és a földet söprő, port piszkot összeszedő számtalan alsószoknya egészségtelen.