Az ENSZ a nők helyzetének javításáért

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Az ENSZ a nők helyzetének javításáért

december 22, 2013 - 10:16

Balról: Miss Angela Jurdak, Lebanon; Miss Fryderyka Kalinowski, Poland; Mrs. Bodgil Begtrup. Denmark and Chairman of the committee; Miss Minerva Bernardino, Dominican Republic; and Mrs. Hansa Mehta, India. Photo Date: May 14th, 1946 Photo credit: UN Photo

Koncz Katalin 2008-as tanulmányában azt írja, hogy "a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó számtalan célkitűzés, határozat, intézkedés ellenére évtizedek óta ugyanazok a problémák vannak napirenden, a nemek esélyegyenlőségének megvalósításában minimális az elmozdulás." (Koncz, 115.) Ennek okai közt mindenképpen ott szerepel a jogtudatosság alacsony szintje: hiába a felszólítás hazánknak az Egyezmény propagálására vonatkozóan, a kormánynak nem érdeke, hogy a nők az Egyezményben, az Ajánlásokban foglaltakat megismerjék, és az főleg nem, hogy azok végrehajtását számon kérjék. Miről is van szó? Az alábbiakban áttekintjük a köztudatból gondosan (2010 óta még gondosabban) kiszorított ENSZ nőjogi szervezeteket, döntéseket, dokumentumokat.
 
A , azaz a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának funkcionális bizottsága, mely kifejezetten a nemek közötti egyenlőséggel és a nők helyzetének javításával foglalkozik, melyek a globális szakpolitika kialakításának is alapvető elvei.
 
A Bizottság megalakulása visszavezethető nyílt levelére, mely az Egyesült Államok küldöttjeként olvasott fel 1946. februárjában az ENSZ Közgyűlésének londoni ülésén. A levelet a "világ nőihez" intézte és felszólította benne a világ kormányait, hogy biztassák őket a nemzeti és nemzetközi ügyekben való aktívabb részvételre.
 
Néhány nappal később megalapítottak egy Nők helyzetével foglalkozó Albizottságot az Emberi Jogi Bizottság keretein belül. A kormányzati női küldöttek és a női civil szervezetek azonban úgy gondolták, hogy egy teljes jogú bizottságra lenne szükség a témában. Az albizottság első elnöke, Bodil Begtrup már 1946 májusában bizottsági státuszt kért az ECOSOC-tól és 1946. június 21-én (az ECOSOC 11(II) határozatával) az Albizottság átalakult a Nők helyzetével foglalkozó Bizottsággá, mely a mai napig is működik.
 
A Bizottság első ülésén mind a 15 résztvevő ország küldöttje nő volt - a Bizottságnak ez a különlegessége máig megmaradt: a női küldöttek legtöbbje e Bizottság ülészakain van jelen.
 
A Bizottság a kezdetektől fogva kiemelkedően jó kapcsolatokat ápol a nem kormányzati, civil szervezetekkel, és az ENSZ szakosított szerveivel és bizottságaival is.
 
A Bizottság első ülésén fektette le legfontosabb alapelvét:

"javítani a nők helyzetét, függetlenül az állampolgárságtól, a fajtól, a nyelvtől vagy vallástól, míg elérik a férfiakkal való egyenlőséget az emberi élet valamennyi területén, és felszámolni a nők elleni diszkriminációt a jogban, a jogi előírásokban és szabályokban vagy a nemzetközi szokásjogban."

 
A Bizottság munkája során a hatvanas évek elejéig a nők jogi helyzetének megerősítésére koncentrált. Felléptek a diszkriminatív szabályozás, és a nemzetközi jog nemsemleges nyelvhasználata ellen. A hetvenes évek közepéig nők fejlesztési munkákban való részvételét helyezték tevékenységük középpontjába.
 
Az 1975-ös, a Nők Nemzetközi Éve volt, melynek keretében . (Video .) A második , a harmadik volt - az utóbbi fontos hozadéka, hogy első alkalommal hozták felszínre globális szinten a családon belüli erőszak problémáját. 
 
A konferencia eredményeire alapozva az 1976-1985 közötti időszakra az ENSZ meghirdette a Nők Évtizede: Egyenlőség, Fejlődés és Béke elnevezésű programját.
 
A Bizottság előkészítő munkája nyomán fogadta el az ENSZ Közgyűlése az 1979-ben életbe lépett Egyezményt a Nők elleni Diszkrimináció valamennyi formájának Felszámolásáról Convention on the Eliminiation of All Forms of Discrimiation agaist Women, rövidítve CEDAW, ejtsd: "szidó"), mely Egyezményt Magyarország az 1982. évi 10. törvényerejű rendelettel ratifikálta.
 
A nők elleni erőszak a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején került előkelő helyre a Bizottság napirendjében. Ezzel nagyjából egy időre a Bizottság mellett az ENSZ keretén belül létrejöttek más, a nők helyzetével foglalkozó intézmények is, pl.: az UNIFEM (United Nations Development Fund for Women, az ENSZ Fejlesztési Alapja a Nők számára).
 
Több regionális és világ szintű konferenciát követően (kormányzati konferencia + civil fórum, amelyről a Nőszemély feminista lap számolt be) elfogadásra került a Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Terv. (Beijing Platform for Action). Ennek előzménye volt az 1993-as bécsi Emberi Jogi Világkonferencia, ahol kimondták: "a nők jogai emberi jogok." A pekingi világkonferencián Hillary Clinton nagysikerű e szlogen köré csoportosította.
 
A cselekvési program 12 kritikus terület fejlesztését tűzte ki célul:
- egyenlőtlen hozzáférés az oktatáshoz-képzéshez,
- egyenlőtlen hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz,
- egyenlőtlen hozzáférés a gazdasági javakhoz és a produktív tevékenységekhez,
- a nők elleni erőszak,
- a fegyveres összetűzések és egyéb konfliktusok hatása a nőkre (pl. háborús nemi erőszak),
- az idegen megszállás alatt élő nők helyzete,
- a nők és férfiak közti egyenlőtlenségek a hatalommegosztásban és a politikai döntéshozatali folyamatok minden szintjén,
- a nők előmenetelének kedvezőtlen feltételei, 
- a nők emberi jogai védelmének nem kielégítő tiszteletben tartása,  
- a női részvétel egyenlőtlensége és a nőkkel szemben érvényesülő sztereotípiák minden kommunikációs rendszerban, különösen a médiában,
- a természeti erőforrások védelmében és a környezetvédelmi menedzsmentben való egyenlőtlen részvétel,
- a lánygyerekek diszkriminálása és jogaik elleni erőszak.
 
A pekingi Cselekvési Programban megfogalmazott elvek megvalósulását elemző konferenciákon már nem kérdés a nők pozitív diszkriminálásának szükségessége (pl. kvóta intézkedések).
 
Pekingben fogalmazták meg először a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politika követelményét (gender mainstreaming), amely azt az igényt fogalmazza meg, hogy az esélyegyenlőséget - köztük a nemek esélyegyenlőségét - a politikai döntéshozatali szervek minden politikai döntésük, akciójuk szerves részévé tegyék. A célkitűzés olyan szemléleti alapállást tükröz. amelyben kifejezésre jut, hogy minden politikai döntésnek van nemi (gender - társadalmi nem) vetülete, ezért egyetlen politikai döntés sem hozható anélkül, hogy annak hatását a nemi esélyegyenlőségre meg ne vizsgálnák. (Koncz, 117.) Az ENSZ-en belül a Nők felemelkedésével Foglalkozó Osztály (Division for the advancement of Women) feladata, hogy ösztönözze az ENSZ valamennyi (tehát nem csak kimondottan női) szervezetét a nőkérdés integrálására saját programjaikba.
 
Hazánkban egyelőre szó sincs a gender mainstreaming érvényesítéséről (melynek része lenne pl. a gendertudatos költségvetés, a gender budgeting). A CEDAW Bizottság (Committee on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women) felé az egyes országoknak, Magyarországnak is, négy évenként beszámolási kötelezettsége van (illetve két évenként a félidőben is).  A civil szervezetek a Bizottságnak árnyékjelentést írhatnak, ezt a Bizottság figyelembe veszi. Ezek nyomán a Bizottság ajánlásokat fogalmaz meg az ország számára. (A hazánknak szóló legutóbbi, 2013. márciusi ajánlások olvashatók.) Ugyanakkor az ajánlások be nem tartásának gyakorlatilag semmi következménye nincs, így a jelenlegi magyar kormány azokat rendre figyelmen kívül hagyja.
 
Csak három példa a legutóbbi ajánlásokból: 1. a nemek egyenlőségének beépítése az oktatásba - ehelyett erkölcstanból a gyerekek megtanulják, hogy "a férfi teszi le a szarvast az asztalra", 2. az átfogó stratégia és az Isztambuli Egyezmény aláírása a nők elleni erőszak megfékezése érdekében - egyelőre ez sem történt meg, igyekeztek mindent megtenni, hogy a párkapcsolati erőszak törvényi tényállását írott formaságként megússzák, 3. a CEDAW Egyezmény ismertté tétele a magyar nők körében - ennek mulasztását pedig valószínűleg igazolja az, hogy az olvasónak, ha csak nem küszködik évek óta az aktivizmus sűrűjében, fenti információk nagy része (mint nekem nem is olyan rég) az újdonság erejével hatott.  
 
 
 
Források:
 
"A Commission on the Status of Women" - Szociális és Munkaügyi Minisztérium archív honlapja, elérés:
 
Egyezmény a Nők elleni Diszkrimináció valamennyi formájának Felszámolásáról, kiadja a Magyar Nők Szövetsége, 1993.
 
Koncz Katalin. "Mit tett és mit nem tett a világ (és Magyarország) a nők egyenjogúsítása egy helyzete javítása érdekében?" In Globális kihívások, milleniumi fejlesztési célok és Magyarország. Budapest: Magyar ENSZ Társaság, 2008, 115-53. 
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Ne a liftben engedjenek előre, hanem a döntéshozatalba engedjenek be!” - mit (kénytelen) vállal(ni) egy nő?

augusztus 10, 2014 - 18:48
Alföldi Andrea, Szél Bernadett, Keveházi Katalin, Simon Ildikó
Az LMP által 2010-ben, az aktív állampolgárság elősegítése, a helyi közösségi kezdeményezések támogatása, valamint a politikai és civil szféra közti távolság, bizalmatlanság csökkentése céljából létrehozott 2014. aug. 7. és 10. között t rendezett a bajai Petőfi Ifjúsági Centrumban.

Magyarország az ENSZ Nőjogi Bizottsága előtt – Félidős beszámolási kötelezettség, több mint 60 ajánlás

március 16, 2013 - 13:28

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség - Sajtóközlemény - Az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Bizottsága a vonatkozó Egyezmény magyarországi végrehajtását vizsgálva számos aggodalomra okot adó területet és ügyet talált, melyek kapcsán több mint 60 pontban fogalmazott meg ajánlást Magyarország részére.

Szicíliai hősnő 1966-ból: az első, aki nem ment hozzá megerőszakolójához

március 23, 2018 - 21:44

Messzi országokból, például Indiából napjainkban is érkeznek olyan hírek, melyek szerint egyes bírók, illetve szülők a nemierőszak-áldozatot feleségül kényszerítik az elkövetőhöz, és ezzel a problémát megoldottnak tekintik. Szörnyülködhetünk rajta mint barbár szokáson, ám kevésbé ismert tény, hogy ez a közelmúltig Európától sem volt idegen. A hagyomány a hatvanas évekig Olaszországban is dívott. Ezért okozott megrökönyödést Franca Viola, amikor 1966-ban a bíróságon kijelentette megerőszakolójának: "Nem szeretlek. Nem megyek hozzád."