Az Éva - kissé a ló másik oldalára átesve - konzervatív lap. Feltételezi, hogy az olvasó késő húszas- harmincas éveiben jár, házasságban él, vagy férje tartja el, vagy értelmiségi munkakörben dolgozik, és élete értelmének a családját, a gyerekeit tartja.

Ami miatt szimpatikus a magazin, az az emberközeliség, illetve az, hogy értelmes, érző  és gondolkodó lényként kezeli az olvasót, aki képes megérteni tudományos, vagy féltudományos  témájú cikkeket is (jó példa erre a játékelméletekkel foglalkozó nagycikk a februári számban). Az újság bevallottan hirdeti a környezettudatos magatartást, rendszeresen foglalkozik környezetvédelmi, ökológiai témákkal, szociális problémákkal, és a kultúra is jelentős szerepet kap benne a "hagyományos női témák", mint a testápolás, a smink, a divat, a lakberendezés, a horoszkóp és a kulinária mellett.

Apropó, kultúra... A magazin igen nagy teret ad az ún. "női kultúrának". Van tipped, hogy mi ez? Színház, art mozi - középpontban a női szerzők darabjai, női rendezők filmjei -, szerelmesfilm-dömping, Fred Astaire és Uma Thurman egymásra találása a DVD-rovatban. Divattörténeti kiállítás... Lakberendezési kiállítás... Nyilván Pestre koncentrálva, hiszen mégiscsak arrafelé él a lakosság egyötöde... De mégsem kizárólagos jelleggel.

CD-ajánló is van, hiszen egy kulturált nő szereti a zenét. Igen, Schubert-est, vezényel Fischer Iván, Barbra Streisand, Santana - a lágy gitárzenét kedvelőknek.

És itt felsikítok... Férjem a szomszédos gépnél hirtelen nem érti, mi történt. "Neeem hiszem el, nézd csak, kééész... Apocalyptica... Egy női magazinban..." - szól a magyarázatom.

"A hosszú hajú tagokból álló finn csellókvartett, mely klasszikus-metál balladákkal felrúgta a megszokott zenei kereteket..." - így az ajánló. Elalélok a gyönyörtől, fémszívem pedig heves kalapálásba kezd, hogy egy női magazin Apo-koncertre invitálja a tisztes családanyákat, csak úgy lazításképpen a szülői értekezlet és az egész napos házimunka után...

A kijózanodás után gondolkodóba is esem rögtön. Nos, akkor a metál most már tényleg "női" stílus (is) lehet? Egyenrangú a barokk muzsikával és a dzsesszel? Vagy most mi van? Nem ciki többé nőként fekete ruhában, acélbetkós bakancsban fejet rázni a darálós death-metál-ritmusra? Ha ez így van, akkor be kell jelentenem, hogy ledőlt egy tabu, amit a társadalom a nők és a Zene közé állított. Aki szembesült már ezzel, érti, miről beszélek...

Te, aki nem vagy tagja egyetlen szubkultúrának sem, talán értetlenül állsz azelőtt, hogy miért akkora szó az, hogy egy metálkoncertet reklámoznak egy női magazinban. Hiszen alapvetően úgy vagy vele, hogy mindenki hallgasson olyan zenét, amilyet szeretne, és ami közel áll az ízléséhez.

Mi, azok a férfiak és nők, akik elköteleztük magunkat egy szubkultúra mellett, (vagy egyáltalán, akik érdeklődünk a nem populáris műfajok iránt), nagyon örülnénk annak, ha mindenki így gondolkodna erről a világban. A valóság azonban az, hogy a "sötét szubkultúrákat" a társadalom igyekezett mindig is ellehetetleníteni. Hányszor szidtak le minket, akár szembe, akár a hátunk mögött, csak azért, mert vagyunk, és mert van véleményünk a világról... A véleményünk pedig közel sem esik egybe a "többség" ízlésével. Ennyi a bűnünk: és ennyi elég is ahhoz, hogy magukat "konzervatívnak" nevező emberek folyamatosan ontsák ránk a szidalmaikat.   (Persze a rockerek, metalosok között ennek ellenére rengeteg a magát konzervatívnak valló - a szerk. megj.)  Most pedig egy "konzervatív" női lapban kijött egy ajánló egy metálkoncertről, ahová az általános közvélekedés szerint tisztességes családanya, vagy úgy általában tisztességes nő be nem teszi a lábát. Ez a zene ugyanis állítólag "nem nőies". "Túl durva" a kifinomult emberek kifinomult ízléséhez mérve. "Sátánista, istentelen, felforgató, gyalázkodó, rasszista, erőszakot éltető, emberiségellenes". Nem lehet összevetni egy Schuberttel, akinek a portréja most békésen megfér egy oldalon az állítólag antikrisztusi világképet képviselő metálzenekar képével. Láthatólag semmi bajuk nincs egymással.

Az Éva magazin – tovább olvasok – azonban nemcsak fennkölt kulturális témákkal foglalkozik. Talán nem is lenne "igazi" női lap, ha nem lenne benne főzőcske, útinapló, "kötelezően beszerzendő cuccok Valentin-napra"-rovat, és persze horoszkóp. Az újság vége felé, ahol a helye van, ugyebár.

Újabb sokkhatás, újabb felpattanás, férjem újra csak néz... "Pörgős heavy metal" alcímmel szívhez szóló februári útmutató Vízöntő jegyűeknek. Egye penész, olvassuk el, ez már csak-csak érdekel, Vízöntő jegyű és csőlátású metálrajongó lévén...

"Körülbelül ezzel a zenei stílussal fejezhetnénk ki temperamentumodat. Szétpattansz az energiától, iszonyatos erő, ellenállás, harci kedv dúl benned..." Majd pár sorral lejjebb:  "Nőiességedet ne léggitározással, inkább csendes mandolinozással, esetleg balalajkázással fejezd ki..."

Bugyuta horoszkóp, számomra bugyuta, mégis érdekes gondolatokkal. Oké, nő vagyok. Amellett, hogy nő vagyok, ráadásul még metálos is vagyok, és pofátlanul merek büszkének lenni erre. "A metál nem nőies" - jön a konzervatív sztereotípia. "Egyszóval ha nő vagy, ne hallgass metált, akkor sem, ha szereted, és ha kifejez téged" - szól az ősi  bölcsesség. Padló...

Azóta gondolkodom ezen. Mi az, ami "nőies", és mi az, ami nem? Ki mondja meg azt, és milyen értékek alapján, hogy mit hallgasson egy nő, és mit ne? Mi alapján lesz egy zene "nőies", és ki, vagy mi tiltja, hogy egy nő egy "nem nőies" zenei stílussal azonosuljon?

Ha van ötleted, kérlek, oszd meg velem, mert tényleg kíváncsi lennék rá...