„A nők imádják a fasisztákat”? – kétségbeesésem ötven árnyalata

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

„A nők imádják a fasisztákat”? – kétségbeesésem ötven árnyalata

augusztus 18, 2012 - 20:25
Rémes. Hajmeresztő. Elkeserítő. Nyomasztó. Folytassam, vagy már egyértelmű, hogy E. L. James Alkonyat-fanfictionnek indult bestselleréről beszélek?

Kép forrása: thecultofgenius.tumblr.com

Rémes. Hajmeresztő. Elkeserítő. Nyomasztó. Folytassam, vagy már egyértelmű, hogy E. L. James Alkonyat-fanfictionnek indult bestselleréről beszélek?

„A nők imádják a fasisztákat”

Aggaszó ténynek tartom, hogy ez a nem csak tartalmilag kifogásolható, de egyúttal gyenge karakterábrázolásokat felvonultató, sztereotípiákkal túlzsúfolt, rosszul megírt (és rosszul lefordított, de mi itt erre nem térünk ki, már megtette a ) mű világszerte 40 millió példányban kelt el, és jelenleg a magyar toplistának is az élén áll. (A fogadtatásról pl. .)

Tartózkodni a populáris kultúra termékeitől, köztük a bestsellerektől, csak mert bestsellerek – jó mű esetén sznobizmusnak, rossz mű esetén struccpolitikának tartom. Így hát, felülkerekedve az előzetes figyelmeztetéseken („nem fog neked tetszeni”), és a tartalom ismeretében kialakult viszolygásomon, nekiláttam ennek a borzadálynak. Amit - pedig reménykedtem az ellenkezőjében -  nő írt, és amit főleg nők olvasnak…

Az eredmény? Az Alkonyat esetében még meg tudtam magyarázni, hogy, minden antifeminista tartalom dacára, miért kell(het) ez a nőknek (akit érdekel, elolvashatja, a tanulmány második része szól erről), de ami A szürke ötven árnyalatát illeti, értetlenül, sőt, kétségbeesetten állok a jelenség előtt. Vannak sejtéseim a népszerűség lehetséges okairól, de ha azok igazak, (még) nagyobb a baj a világgal és a nemek viszonyával, mint eddig gondoltam.

 A „hős”nővel, Anával már az első bekezdésben úgy találkozunk – és ásítunk egy nagyot –, hogy a külseje miatt aggódik. Aztán persze kiderül róla, hogy ezt nem plázacicasága, hanem gátlásossága miatt teszi – magában hordozza a csetlő-botló Alkonyat-Bella ügyetlenségét, tapasztalatlanságát, önbizalomhiányát, és – felturbózva – az irodalom iránti érdeklődését. A sokadik inkoherens karakter a műfajban. Egy intelligens, olvasott nő, aki olyannyira visszahúzódó és egyben megfontolt, hogy huszonkét éves kora dacára még nem is engedett férfit az ágyába (divatos ugyan a leszbikus szál, de nem, nőt sem) – viszont a vámpír(szerű karakter) megjelenésekor egy pillanat törtrésze alatt átázott bugyival, és egy növendék csirke IQ-jával alél a szokásosan vonzó külsejű és bunkó viselkedésű alfahím karjaiba – amelyek nem simogatni akarják, de itt ezt még elvileg nem tudjuk.

A szokásosan irreális első szexjelenetet is unottan átlapozzuk (a beavatás még többé-kevésbé „vanilla sex”). Szexjelenetet írni eleve nehéz, úgy, hogy ne legyen vicces, sablonos vagy, a ló másik oldalára átesve, egyszerűen tapló, de amikor már a sokadik mennyei, és a hősnő részéről többszörös és persze kirobbanó orgazmussal végződő szüzességelvesztést olvasom, talán jogos a megjegyzésem, hogy a szerzők egy kicsit jobban erőltethetnék magukat. (E hibába még az egyébként remek Charlaine Harris is beleesik.)  E. L. James még tovább megy a röhejes irrealitásban: a szexualitással életében először találkozó, gátlásos, tapasztalatlan nő, az alig ismert és számára valamelyest ijesztő partnerrel, rögtön az első behatoláskor nem csak hogy élvez, mint a karikacsapás, de parancsszóra teszi. („Come for me, baby.” – és később lesz olyan aktus is, ahol az ellenkezője a felszólítás, amikor a férfi nem engedi elélvezni, azaz tulajdonképpen csak használja a testét.)

„Az arcukon tipró csizmát, a szívet.”

De mindez csak az „előjáték”; a cselekmény középpontjában ugyanis az a törekvés áll, hogy a huszonhét éves korára magát a milliárdos pozíciójáig felküzdő „self-made man”, Christian Grey a „hős”nőt, Anát egy szado-mazo kapcsolatra vegye rá. Csakhogy Anának, a férfi tizenöt korábbi „Alárendeltjével” ellentétben, – és ez a probléma a dologgal, nem maga a BDSM! – egyáltalán nincsenek efféle hajlamai. Akarja Christiant, de nem emiatt, hanem ennek ellenére. Jól sejtettem: amiért Ana mégis belemegy abba, hogy Christian kínozza őt, az

  • a férfi iránti vonzódása: Christian egy tipikus status fatale (a végzet asszonyának férfi megfelelője, aki a presztízsével hódít) – Anát kiábrándító módon megszédíti a férfi mesés gazdagsága (is)
  • a minden oldalon felemlegetett és roppantul idegesítő „belső istennőnek” nevezett idiotizmusa, ami „örömtáncot jár”, amiért ez a „görög isten” külsejű férfi iránta, szürke kisegér iránt érdeklődést mutat – akárhogy is nyilvánuljon az meg. Ugyebár a megverés is az érdeklődés egy formája, aki közömbös, azt nem verjük meg. Meggyőződésem, hogy a bántalmazó kapcsolatok nagy részét ez mozgatja: a magánytól, a jelentéktelenségtől, közömbösségtől való – érthető, de nem leküzdhetetlen – félelem, aminél az érdeklődés negatív formái is „jobbnak” tűnnek (egy darabig?)
  • a félelem, hogy ha visszautasítja a szado-mazo kapcsolati formát, többet egyáltalán nem találkozhat Christiannel,
  • utalások vannak arra, hogy szegény, szegény Christiant, akit egy „drogos kurva” szült, gyerekként bántalmazták és éheztették (négy évesen került gazdag nevelőszülőkhöz), aztán meg megtudjuk, hogy tizenöt éves korában elcsábította az anyja egy barátnője, és ebben a kapcsolatban éveken át ő volt az alárendelt. Az ezek miatti fájdalmát „kénytelen” levezetni a partnerei kínzásával, meg időnkénti – ahh, mily magasztos! – zongorázással. „Christiannak van egy szomorú oldala” – tudjuk meg, és letöröljük a könnyeinket.
  • (és talán ez a leggusztustalanabb) az, hogy Christian tudatosan, morzsánként adagolja a nő által kívánt szokványos párkapcsolat elemeit, pl. az erőszakmentes szexet, a szülőknek való bemutatást/bemutatkozást, a gyengéd megnyilvánulásokat, az együtt alvást, a táncolást. Gondosan hozzátéve, hogy ezeket még senkivel nem csinálta – tehát Ana kivételnek (így ismét jelentősnek) érezheti magát. Különösen visszataszító, amikor az első verés fájdalmát oldja fel a romantikus összebújós együttalvással (meg Advillal – komolyan! A törődés netovábbja, el is ájultam olvasás közben!). A későbbiekben a „húzd meg-ereszd meg” játék megy kettejük közt, tárgyalnak, üzletelnek: Christian Ana fájdalomtűréséért cserébe gyengédséget illetve – más esetben alapvetőnek számító – konvencionális kapcsolati elemeket ad. Egy esetben pl. Ana elviseli a „büntetést”, hogy utána Christian őszinte legyen hozzá, és egy kicsit kegyeskedjen mesélni magáról.

A férfi a szado-mazo kapcsolat részleteit és határait „szerződésben” rögzíti ugyan, hogy meglegyen Ana részéről az autentikus döntés és a beleegyezés látszata. Az egyes pontok megvitatásakor Ana több ellenvetését elutasítja, azzal, hogy hajlandó várni vele. A fenekelés után rámutat, hogy Ana minden megalázottságérzete dacára, fizikai szinten, szexuális izgalomba jött – holott a múltja ismeretében ő tudhatná a legjobban, hogy a test reakciói nem mindig vágnak egybe a tudat helyeslésével, és hogy milyen veszélyesen könnyű egy tapasztalatlan ember szexualitását formálni.

Ana a lightosabb formákat, kikötözést (vajon miért van a címlapon nyakkendő? Nem snassz ez? Egyes kiadásokhoz még mellékelik is, hogy oda ne rohanjak!) még elviseli, de a határa a „büntetésnél” van. Egy drasztikusabb verés után dönt úgy, hogy mégsem kér ebből a melankolikus szörnyből – csak hogy az utolsó bekezdésben a férfi elvesztése okozta lelki fájdalmat nagyobbnak ítéli a verés okozta fizikai fájdalomnál, úgyhogy a második kötetet illetően rosszat sejtek.    

„mely brutális, brutális, akár a tied.”

Christian, mint egy állatorvosi ló, sorra bemutatja a klasszikus bántalmazó több jól ismert tünetét:

– jelentős külsőség-, presztízs- és tapasztalatbeli különbség van köztük, ami determinál egy alá-fölérendeltségi viszonyt; Christiant ráadásul kimondottan ez a kiszolgáltatottság vonzza Anában!

– gyorsan nyomul a kapcsolatban, igyekszik mielőbb a magáénak tudni a nőt, nem akar gondolkodási időt hagyni

– a zaklatás egyes formáit (mobiltelefon lenyomoztatása, váratlan megjelenések) törődésnek, aggodalomnak igyekszik beállítani

– apróságokban is helyette dönt, pl. eteti, amikor nem éhes (egyesek állítólag emiatt buknak a műre – édes istenem, a disznót is etetik, mielőtt levágják!!!)

– drága ajándékokat tukmál rá (az Egy tiszta nő eredeti kiadása, laptop, autó), holott a nő azokat vonakodik elfogadni

– hangulathullámzásaival, viselkedésváltozásával összezavarja a nőt (egyszer agresszív, másszor gyengéd, aztán hivatalos hangnemet üt meg, stb.)

– azt állítja, hogy segíteni akar neki a fejlődésben, azaz úgy véli, jobban ismeri Anát, mint ő saját magát (segíteni akar neki „felfedezni a saját határait” - kár, hogy Ana nem kért ebben segítséget)

– a kétségeit, ellenvetéseit többnyire lehurrogja (igen szofisztikáltan és megtévesztő módon!)

– a bántalmazást különös kedvességgel igyekszik kompenzálni (pl. verés után hirtelen gyengédség, együtt alvás)

– igyekszik meggyőzni Anát, hogy ő maga is akarta a verést (lásd fentebb)

– elszigetelés: a szerződésben titoktartás is szerepel, azaz Ana nem beszélhet a történtekről a barátnőjének, Kate-nek, aki már Ana labilis lelkiállapota láttán is neheztel a férfira, és nyilvánvalóan lebeszélné Anát a kapcsolat folytatásáról

– szexuális önzés: a bántalmazó a szexualitás olyan formáit követeli (lelki vagy fizikai erőszakkal), amire a partner nem vágyik

– a bántalmazó magatartást igyekszik azzal mentegetni, hogy azért az a hatás tehető felelőssé, amit a nő őrá tesz: „mit művelsz te velem, Ana?” „megőrjítesz” és társai (és az alacsony önbizalmú nő persze ettől fontosnak, jelentősnek, vonzónak érzi magát – ez Christian legfőbb fegyvere!!!)

– többször mondja, hogy ő „ilyen” (= így kell elfogadni – a múltjára hivatkozik, amikor bántalmazták, ezzel „igazolja”, hogy ő bántalmaz másokat)

altChristian felhoz néhány érvet arra, hogy miért fogadja el Ana az Alávetett szerepét: pl. mert akkor nem kell gondolkodnia, dilemmáznia, vergődnie. Az alávetettség, leuraltság egyben biztonság is – a Uralkodó anyagiakkal, élelemmel, laptoppal, autóval, személyi edzővel, orvossal és minden szükségessel ellátja az Alávetettet, aki így ledobhatja a válláról a felelősség súlyát. Csak hogy ahhoz, hogy ezek az előnyök felülírják pl. a veréstől, vagy a partner „uram”-nak szólításától való viszolygást, kell egy mazochista hajlam – az is egy érdekes kérdés, hogy az sokakban mitől alakul ki, de erre most nem térek ki – ami Anában nincs. Így elmondhatjuk, hogy Christian nem a bdsm korrekt gyakorlója egy hasonló hajlamú, beleegyező partnerrel, hanem szimpla bántalmazó.

De miért nem veszik ezt észre olvasók milliói? „80 százalékban szívesen lennék Ana, de a maradék 20…” – tűnődött negyven körüli, okos, jófej nő ismerősöm. Ha már ő is (!!!) itt tart tőle, akkor bele sem merek gondolni, másokból mit vált ki a mű. Komolyan ennyire csábító és andalító a gondolat, hogy egy jóképű, milliárdos életcsászára leveszi a vállunkról a létünk súlyát, hogy az akár néhány verést is megér? Úgy látszik, igen.

Simone de Beauvoir is éppen ezzel indokolja azt, hogy sok nő jól érzi magát a „másik” – még ha nem is ennyire kiélezetten megalázó – szerepében, az autentikus élet helyett. Ezért mondja, hogy a nő „cinkos”  saját alávetettségében.

És, tehetjük hozzá, amíg férfiuralmú berendezkedésben élünk, ahol a nőknek könnyebb az anyagi, társadalmi, presztízsbeli feljebbjutás egy férfiba csimpaszkodva, mint a saját jogukon; ahol a nőknek könnyebb a férfi által támasztott „kihívásoknak” megfelelni, mint a saját jogon érvényesülni; ahol a kezdeményezés joga és a kapcsolat irányítása a férfiak kezében van; ahol a nőknek könnyebb és minden szempontból előnyösebb „ribancnak” és önalárendelőnek lenni, mint öntudatos nőnek – addig ez így is fog maradni, és addig falni fogják a lélekpusztító könyveket a kifinomultan bántalmazó alfahím hősökről, és ledarált egójú áldozataikról.

Sylvia Plath sorai kísértenek, amióta először beléjük botlottam.

Mert ha ez igaz, ha a nők tényleg imádják a fasisztákat, és az arcukon tipró csizmát, akkor részünkről minden hiába.

 

 

Nagy leleplezés? Vagy csak kacsintás a hatalom felé? A "Pornográcia" kritikája

február 25, 2013 - 21:11
Mérő Vera: Pornográcia

Amikor Mérő Vera Pornográcia című könyve (2012, Kalligram) megjelent, többen kértek - talán miatt -, hogy írjak róla kritikát. Egy ismerősöm - akivel máskor egyet szoktam érteni - dicsérte az írást, többen viszont attól tartottak, hogy "lett egy új Oravecz Éva Csillánk", azaz piacra került a sokadik antifeminista fejtegetés, ami úgy hiányzik a jelen magyar helyzetben, mint púp a hátunkra. 

„De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?

július 06, 2012 - 22:07

            A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sajnos Magyarországon is egy aktuális probléma. Dina McMillan „De hiszen azt mondja, hogy szeret!” c. könyve (ford. Kuszing Gábor et al, Nyitott Könyvműhely, megrendelhető a NANE webáruházban) azért született, hogy a nők idejében – az esküvő ill gyermekvállalás előtt – észrevegyék az intő jeleket azon férfiak viselkedésében, akikből nagy valószínűség szerint bántalmazó lehet.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.