Rahel Hirsch német orvos (1870–1953)
Az első norvég női miniszterelnök 1939-ben Osloban született, az ottani egyetem orvostudományi karán végzett 1963-ban, két évvel később a Harvardon doktorált közegészségtanból. 1965-ben Oslo városának tisztiorvosává nevezték ki.
Gyerekkorától az Arbeiderpartiet (Munkáspárt) ifjúsági tagozatának tagja volt, egész életében aktívan politizált. 1974-től 1979-ig a környezetvédelmi miniszteri posztot töltötte be. 1981-ben volt első miniszterelnöki megbizatása, majd 1986-89 és 1990-96 között viselte ezt a tisztet. Miniszterelnöksége alatt a 18 fős kabinetnek legalább 8 női tagja volt.
Marie Popelin 1846. december 16-án Brüsszelben született. A jómódú polgárcsalád lánya a korában nők számára elérhető legmagasabb képesítést, tanári diplomát szerzett.
Konzervativ család lánya, nehezen tudta apját meggyőzni, hogy egyezzen bele egyetemi tanulmányaiba. A torinói orvosi egyetemet 1936-ban végezte el, az Anatómiai Intézetben kapott állást, de ez rövid ideig tartott, Mussolini 1938-ban kibocsátott rendelete kizárta a zsidókat a tudományos pályáról. A bújkálás évei következtek, egészen a háború végéig. 1947-ben elfogadott egy állást St. Louis-ban a Washington egyetemen. Egy évről volt szó, harminc lett belőle, komoly tudományos eredményekkel. 1962-ben Rómában is létrehozott egy kutatólaboratóriumot, ettől kezdve idejét megosztotta St.