Azza Soliman egyiptomi ügyvéd, feminista

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Azza Soliman egyiptomi ügyvéd, feminista

március 28, 2015 - 23:41

Azza Soliman prominens egyiptomi ügyvéd és nőjogi aktivista, a nők számára jogi segélyt nyújtó és a nemek egyenlőségéért küzdő Center for Women's Legal Assistance (CEWLA) alapítója. 2011-ben a társadalmi innováció különböző formáit elismerő Ashoka-díjjal tüntették ki, az iszlám újszerű, a nők jogait tiszteletben tartó értelmezésére irányuló erőfeszítéseiért. Létrehozta a Religious Reform & Renewal Forum (RRRF) nevű szervezetet, melynek keretében ösztönzi az előremutató párbeszédet politikusok, társadalomtudósok és vallási vezetők között.

 

Szerepe volt számos, a nők számára kedvező törvény bevezetésében, mint például a kötelező DNS-teszt bevezetése apasági pereknél, vagy az anya neve feltüntetése (!) a gyerek születési anyakönyvi kivonatán.  

 

2015-ben hazájában eljárás folyt ellene azzal a békésnek induló januári tiltakozással összefüggésben, melynek során a résztvevők virágokat akart elhelyezni a Tahrir téren a Mubarak elnök lemondásához vezető forradalom áldozatainak emlékére, és a rendőrök tüzet nyitottak rájuk. Ekkor öltek meg egy másik emberi jogokért küzdő nőt, Shaima Al-Sabbagh költőt, 22 másik emberrel együtt. Soliman tanúként jelentkezett a rendőrségen, de védat emeltek ellene engedély nélküli tüntetés és rendzavarás címen.

 

Egy évvel később megtiltották, hogy elhagyja az országot, és minden pénzét elkobozták. Szolidaritási mozgalom indult a megsegítésére. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Aki első svájci nőként szerzett orvosi diplomát a genfi egyetemen: Marguerite Champendal

június 05, 2016 - 00:00

Lelkészcsaládba született 1870-ben, először tanárképzőt végzett, mert családja nem engedte, hogy orvosnak tanuljon. Később eltökéltségét látva, apja hozzájárulásával orvostanhallgató lett és 1900-ban Genfben lediplomázott. Ugyanabban az évben magánpraxist nyitott. 1905-ben  L'école Le Bon Secours néven ápolónőképzőt alapított. 1913-tól a genfi egyetem magántanára volt, de a Société médicale de Genève (Svájci orvoskamara) csak 1921-ben vette fel tagjai közé. A nőmozgalomba 1902-ben kapcsolódott be, amikor a  l'Union des femmes de Genève tagja lett. 1928-ban halt meg.

"Ne álljatok meg félúton!" - Etta Palm d’Aelders holland feminista (1743–1799)

május 21, 2013 - 14:00
Etta Lubina Aelders 1743-ban született a hollandiai Gröningenben. Alig néhány éves, amikor apja meghal, és a családi üzletet – a többi családtag tiltakozása dacára – anyja vitte tovább, méghozzá sikeresen. Az asszonynak arra is gondja volt, hogy kislánya alapos taníttatást kapjon. Valószínű, hogy anyja példája komoly hatással volt Etta felnőttkori gondolkodására és viselkedésére.
 

Winifred Cullis brit orvos, feminista (1875–1956) 

június 02, 2016 - 00:00

Az első nő, aki brit orvosegyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott, egész életében a nők tanuláshoz való jogáért munkálkodott. Cambridge-ben volt a Newnham College hallgatója, végzés után 1901-től a London School of Medicine for Women élettani tanszékének demonstrátoraként kezdett  dolgozni. Később a kutatómunkába is bekapcsolódott, több publikációja jelent meg, 1919-ben kapta meg professzori kinevezését. Világszerte előadásokat tartott a nők továbbtanulásának fontosságáról. A British Federation of University Women és az International Federation of University Women elnöke volt