Hangot a bántalmazottaknak! Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Hangot a bántalmazottaknak! Nőszervezetek sajtóközleménye a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából

november 23, 2013 - 11:57

November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. A Néma Tanúk felvonulással november 23-án idén is a párkapcsolati erőszak elmúlt 12 hónapjának halálos nőáldozataira emlékezünk. Tanúságot teszünk, hogy haláluk több nyomot hagyjon a közvélemény figyelmén, mint egy párszavas hír az újságok hátsó lapjain. Tanúságot teszünk egyúttal a (még) élő áldozatok, nők és gyerekek mellett, akiket ismerősök, családtagok, és főleg állami és önkormányzati intézmények, hatóságok némítanak el azzal, hogy

  • nem hisznek nekik, ha beszámolnak az őket érő erőszakról,
  • "adjunk még egy esélyt neki!" felszólítással nem rendelik el még 30 napra sem a távoltartást,
  • a láthatás kikényszerítésével kiszolgáltatják a bántalmazott gyerekeket a bántalmazóknak,
  • feljelentik a felszólaló áldozatokat,
  • a gyerekük családból való kiemelésével fenyegetik a bántalmazás miatt segítséget kérő áldozatokat,
  • pénzbírsággal sújtják a gyereküket védeni próbáló áldozatokat,
  • nem tudják, hogyan kell nyomozni a nők elleni erőszak ügyekben, és így sorra szüntetik meg az eljárásokat, majd hamis vád miatt járnak el az áldozatokkal szemben,
  •  legvéső soron pedig ideológiákkal és gyakorlati eszközökkel kizárják a nőket a magasabb döntéshozási szintekből.

 

A bántalmazóktól mentes törvényhozást követelő női politikusokra kirótt pénzbüntetés az erőteljesen férfitöbbségű hatalom részéről nem értelmezhető másnak, mint az elhallgattatás egy formájának. Hogy bántalmazó politikusok maguk is dönthetnek ilyen pénzbüntetés kiszabásáról a felszólaló nőkkel szemben szégyenteljessé teszi a Parlament egész működését, és nyilvánvaló célja és következménye a nők valóságának általános elhallgattatása.

 

A mindennapos és a társadalmi valóság összekapcsolódik: több női képviselő a nők elleni erőszak jogi szabályozásának kompromisszumok nélküli, emberi jogi megközelítését eredményezhetné; több döntéshozói pozícióban levő nő a nők mindennapos valóságát figyelembe vevő szakmapolitikai döntéseket hozna. Jövőre új törvényhozást, új önkormányzati képviselőket, új Európai Parlamenti képviselőket választ Magyarország.

Ezzel a megemlékezéssel arra is kérjük a választópolgárokat, hogy kérjék számon a választásokon induló politikai pártokon: hogyan terveznek fellépni a nők és gyerekek elleni családon belüli és más helyeken előforduló erőszak ellen. Kérjék számon rajtuk a nők emberi jogainak érvényesítésére, előmozdítására irányuló terveiket! A nők elleni erőszak egyik formájának, a párkapcsolati erőszak megölt áldozatai emlékének adózva, és azért, hogy a jövőben ne legyenek halálos áldozatok.

NANE Egyesület,  PATENT Egyesület,  Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
www.nane.hu www.patent.org.hu www.noierdek.hu

 

16 akciónap a Facebookon: https://www.facebook.com/16akcionap
Sajtókapcsolat:
Wirth Judit (NANE): 06 30 68 3924
Spronz Júlia (PATENT): 06 70 391 3622

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

szeptember 23, 2009 - 22:19

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére, vasárnapra, Budapesten. A demonstráció célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak köztünk van, és az elkövetők elleni fellépés közös felelősségünk.

Az anyákért, akiknek elrabolták a gyerekeit - Dr. Spronz Júlia beszéde (Onebillionrising Budapest)

február 20, 2014 - 17:32

 

Jó sokan vagyunk, ezt örömmel látom, de sajnos jónéhányan fájóan hiányoznak közülünk. Elsősorban is az a hetven nő, aki évente meghal Magyarországon párkapcsolati erőszak miatt. Ez a hetven lehetne kevesebb is: például Amerikában negyven, Németországbn tizennyolc, Spanyolországban csak tizenhat. Mindez azért, mert ott sikerült megtalálni azt a jogi keretet, a beavatkozásnak azt a módját, ahogy csökkenteni lehet ezt a számot.