Csak a nő holttestén át - Ferdinand Hodler látomása

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Csak a nő holttestén át - Ferdinand Hodler látomása

december 26, 2009 - 16:03
A Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler – Egy szimbolista látomás című kiállítását 2008 szeptemberében volt szerencsém megtekinteni.

Ferdinand Hodler: Valentine Godé-Darel a betegágyon 1914

A Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler – Egy szimbolista látomás című kiállítását 2008 szeptemberében volt szerencsém megtekinteni. Bevallom, korábban nem sokat foglalkoztam Hodler művészetével, ám nőiséggel kapcsolatos festményei igen nagy hatást gyakoroltak rám. Ferdinand Hodler egy 19.-20. századi svájci festő, aki főként tájképeket és portrékat készített, de életművében szép számmal megtalálhatók a szimbolikus témájú festmények is. Amiről azonban szólni kívánok e cikkben, az nem más, mint a festő szeretőjének, Valentine Godé- Darelnek haldoklását és halálát megörökítő festmények és rajzok sorozata, melyek sokkoló momentumai Hodler életművének.

Hodler 1908-ban találkozott Valentine Godé-Darellel, akinél 1913-ban diagnosztizáltak rákot, mely két évvel későbbi halálát okozta. A festő meglehetősen bizarr módon próbálta feldolgozni az őt ért megrázkódtatást: az asszony betegágya mellett töltött órákat arra használta, hogy képeken rögzítse szeretője állapotának változásait. A sorozat egy 1912-es portréval indul, mely a még egészséges nőt ábrázolja, s egy 1915 januárjában készült képpel zárul, mely Valentine holttestét ábrázolja halotti ágyán, a nő halálának másnapján.

A témaválasztás legalábbis bizarr, s etikailag is megkérdőjelezhető: az asszony magatehetetlenségénél fogva mennyiben járult hozzá, hogy szenvedését, testének sorvadását vászonra vigyék? Továbbá mi vezérelte a festőt e számára is óriási lelki próbatétel elvégzésére? Ez utóbbi kérdésre bizonyos fokig maga a festő ad választ: egyik barátjához írt levelében a következőt írja: „Ez a gyönyörű fej, az egész test, mint egy bizánci császárnő Ravenna mozaikjain – ez az orr, ez a száj – és a szemek, azok a csodálatos szemek: mind a férgek tápláléka lesz.” E vallomás egyfajta igazolást ad a festőnek: az asszony múló szépségét kívánja halhatatlanná tenni a művészet erejével.

Elizabeth Bronfen, aki Over Her Dead Body című tanulmánykötetében a halott nő esztétikájával foglakozik, ’Violence of representation – representation of violence’ című írásában a férfi művész rejtett indítékait térképezi fel. Bronfen saját közvélemény kutatásának eredményével indít: férfiak és nők reakciót vizsgálta, hogyan viszonyulnak a festő témaválasztásához. Elmondása szerint egy férfiszemlélő csak a művészetet látta a haldokló nőt ábrázoló festményen, míg egy nő borzasztónak találta a képet, együtt érezve a modell fájdalmával. E két reakció két gyökeresen ellentétes szemléletet reprezentál: a pusztán esztétikai szemléletet, mely szigorúan elhatárolódik a festmény tárgyától, ezáltal nyújtva érzelmi biztonságot a néző számára; és a tisztán empatikus szemléletet, mely teljes mértékben beleéli magát a modell szenvedésébe. Nyilvánvalóan e két szemlélet/reakció a képi stimulusra adott válaszok végleteit képviselik, mindenesetre érdekes a nemek elkülönülése a kérdésben.

Bronfen másik rendkívül izgalmas felvetése a férfi művész és a női modell közti kapcsolatot érinti. Véleménye szerint egy másik ember (legtöbbször nő) halálának ábrázolása, a művész túlélését hivatott szimbolizálni: a haldokló nő passzív közvetítő csupán a szemlélődő művész és a halál között. A nő alakjának önmagában nincs jelentése; mozdulatlan „akadály” csupán, melynek egyetlen funkciója, hogy a festő érzéseit, félelmeit, frusztrációit tükrözze. Éppen ezért, a haldokló nő szenvedése e nézet szerint eltörpül a festő heroikus küzdelme mellett: ő az és nem az asszony, aki a halállal hadakozik, a nő teste felett néz szembe a halállal. A festő bátorsága kiemelendő, s nem a modell halállal folytatott kilátástalan küzdelme.

A kérdés továbbra is ott van a levegőben: a Valentine Godé-Darel haldoklását megörökítő kép-sorozat nőről vagy férfiról szól valójában: az áldozatról vagy a festőről, holtról vagy élőről? Korábban idéztem Hodler indoklását, valamint az is köztudott, hogy a nő halála összetörte a festőt. Így mondhatjuk akár, hogy e képek nő és férfi közös szenvedését ábrázolják, fájdalmuk nem külön-külön, mindinkább együttesen értelmezendő.

Irodalom:

  • Bronfen, Elisabeth. Over Her Dead Body. Death, femininity and the aesthetic. Manchester: Manchester University Press, 1992.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A Homofóbiaellenes Világnap alkalmából: The Kids Are All Right (2010) – film egy leszbikus család életéről

május 17, 2011 - 10:08
A filmekben, sorozatokban egyre gyakrabban fordulnak elő meleg, illetve leszbikus szereplők. Ezek az ábrázolások ugyan új sztereotípiákat termelnek ki (nem minden meleg férfi excentrikus, magas hangtónusú humorzsák, aki szereti a rózsaszínt és szívesen vásárolgat hetero barátnőjével :) és nem minden leszbikus nő rövid hajú, férfias öltözetű, és visel sötét keretes szemüveget :) ), ugyanakkor megítélésem szerint jótékony hatásúak is lehetnek, rögtön mert egyáltalán láthatóvá teszik a homoszexuális embereket, és a társadalom hasznos tagjaként (gyakran pl.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.

A női test jelentésrétegei – Kukorelly Endre Ezer és 3 című regénye

január 16, 2011 - 00:48

A női testet folyamatosan szimbolikus kódokkal ruházza fel a társadalom. Az irodalmi narrációnak is központi témája a női test, ennek a testnek megszerzése, legyőzése, szexualizálása. A női test tárgyiasítása jelenik meg Kukorelly Endre könyvében, az Ezer és 3 – avagy a nőkben rejlő szív című regényben. A botránykönyvként beharangozott mű 2009-ben jelent meg és nagy visszhangot váltott ki. Botrány abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról.