Liisa Savijarvi kanadai síző (sz. 1963)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Liisa Savijarvi kanadai síző (sz. 1963)

december 28, 2018 - 14:26

14 hónapos korában tanult meg síelni, 14 éves korában már versenyzett. 17 évesen megnyerte a kanadai bajnokságotés a Pontiac kupát. Ugyanabban az évben lett akanadai alpesi síválogatott csapat tagja. 1987-ben már a világ legjobbjai között tartották számon, Furanoban megnyerte azóriásműlesiklást. A kanadai női síelők közül akkor ő volt az egyetlen, aki lesiklásban, óriásműlesiklásban és műlesiklásban egyaránt indult, 1984-ben tagja volt az olimpiai csapatnak. Igéretesnek induló karrierjének egy baleset vetett végett, a majdnem végzetes sérülésből felépült ugyan, de a versenysportot nem folytathatta. 1997-ben beválasztották a Canadian Ski Hall of Fame tagjai közé. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ann Preston amerikai orvos (1813–1872)

május 30, 2015 - 22:52

1813-ban született a pennsylvaniai West Grove-ban, nyolcgyermekes családban. Az abolicionista kvéker szülők háza menedékhelyként is működött szökött rabszolgák számára. Ann is csatlakozott a rabszolgafelszabadító, valamint az alkoholellenes és a nőjogi mozgalomhoz. Először tanítónőként dolgozott, gyerekverseit könyvben kiadta.

Margaret Mead antropológus (1901–1978)

november 30, 2017 - 15:01

1978-ban bekövetkezett halálakor ő volt a legjobban ismert antropológus a világon, sokan az ő műveiből vettek egyáltalán tudomást az antropológia létezéséről. A Columbia egyetemen doktorált, majd 1925-ben Szamoan serdülő lányok életét tanulmányozta. Erről írott könyve, a Coming of Age in Samoa bestseller lett, igen sok nyelvre lefordították. 1929-en férjével együtt Új Guineába mentek, ahol Margaret a gyerekek játékait és fantáziájukat, valamint a felnőtt társadalomba való beilleszkedésüket figyelte. Ő volt az első, aki az antropológiai terepmunkában fényképezőgépet használt.

Mahalia Jackson amerikai gospel énekes (1911–1972)

október 16, 2017 - 14:55

A Gospel királynője New Orleansban született, gyerekkorától énekelt a baptista templom kórusában. 16 éves korában Chicagoba költözött, a Greater Salem Baptist Church tagja lett és ott énekelt tovább. 1930-ban jelent meg első szólólemeze.

Szerződést kötött a Columbia Records-szal, együtt dolgozott a Gospel zene királyával, Thomas Dorseyval, Duke Ellingtonnal, és ő maga is a legnagyobbak közé tartozott. Gyakran szerepelt a rádióban és televízióban, fellépett a Carnegie Hallban, 1952-ben rendkívüli sikerű európai koncertkörúton volt.