Elisabeth Langgässer német író, költő (1899–1950)
Egy római katolikus általános iskolában tanított, ahonnan elbocsátották, amikor egy zsidó férfitől házasságon kívül kislánya született. 1935-ben házasságot kötött a filozófus Wilhelm Hoffmannal, aki a kislányt örökbefogadja, és három közös gyerekük is születik. A nácik hatalomra kerülésekor Elisabeth könyveit betiltották, őt kényszermunkára ítélték. 15 éves lányát Auschwitzba hurcolták, ő a táborból való szabadulása után Izraelben telepedett le. Elisabeth súlyos betegen túlélte a háborút és újra publikálhatott, 1950-ben megkapta a Georg-Büchner díjat, nem sokkal utána meghalt. Néhány műve: Daphne an der Sonnenwende, Die Rose, Frühsommer, Späte Zeit, Winterwende.
Magyarul megjelent műveit többek közt Hajnal Anna fordította.
Tavasz 1946
Cordeliának
Kökörcsin, te drága,
itt vagy, szép csoda!
nap süt fényes koronádra,
itt vagy írnak sebre, vágyra,
itt vagy Nausikaa?
Szél lengette hajlás,
hullám, hab és fény,
szférák üdvössége, zajlás,
súlyát elvető robajlás,
végre könnyű: én!
A varangy honából
szállok fölfele,
pillám alatt Plutó lángol,
s alvilági fuvolától
fülem még tele.
Gorgó vad szemében
vaskemény a fény,
lúgfreccsentő hazug szégyen,
vártátok, szívem elégjen,
belevesszek én?
Arcod édességét
csókra hajtsd közel,
Styx és Léthe tükrözését
nem és ne vetélkedését
hadd feledjem el.
Szűzies habokban
élsz, itt vagy velem,
szívem csöndben dobban,
de fel még sem lobban,
Nausikaa, gyermekem.
Ford. Hajnal Anna
Szavak délben
Álmos a kert, mint hüvelykujjon
a hüvelyk, malmozza unalmát,
ki viszi ölben a körtéket, mondd?
A rózsaringlót, az almát?
Szélesen táruljon comb és térd,
domborul somszilva, mirabell érik,
feszül a gyümölcsnedv, mágikus vér,
gurul a föld a nyár küszöbéig.
Bőrébe telítve dugig elég,
mind alámerülve, gyümölcsmagába,
csüngenek, villog köpenyük, a lég,
felvirul rajtuk a kék meg a sárga.
Dobbanó hullás. Mely hord és kihord,
szeresd a mindünkszülötte egészet,
a magházas almát, szedetlen bíbort:
mint illanó álom, az Egészbe vész el.
Zaj a lombban, egy kotlós fészkére tapad,
bátran leült a törött kerékre?
Idő, hova futsz? Avalunnak szalad?
Hogy hivnak, te édes? Mandulamag?
Bíborlik? Sárgul? Tétlen is hat,
s mind így felel: kegyelmet végre!
Ford. Hajnal Anna