Evelyn Ortner, a meranói Nőmúzeum alapítója  

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Evelyn Ortner, a meranói Nőmúzeum alapítója  

február 02, 2018 - 12:49
A világon egyedülálló meranói Nőmúzeum alapítója.

Ausztriában, Kennelbachban született 1944-ben. Esztétikai érzéke, a textilek és a divat iránti érdeklődése már gyerekkorában kitűnt. 17 éves korában kezdte el gyűjteni a női ruhákat, kiegészítőket, kutatta, hogyan változott a stílus, a felhasznált anyagok a történelem során. Hamarosan szakértő lett a textilek, a ruházat területén, a felgyűlt anyagot kiállításokon mutatta be. A dél-tiroli Meranóba költözött, ahol megnyitotta az első használtruha-kereskedést. Az üzlet jól ment, és Ortner azon kezdett gondolkodni, hogy olyan múzeumot alapít, amely a nők történelmét mutatja be az általuk viselt ruhákon keresztül. A múzeum 1988-ban Museum für Kleid und Tand néven nyílt meg, sok érdeklődőt vonzott. A kiállítás egyik szempontja volt a divat változása a női emancipáció során. Evelyn jó üzletasszony volt, a gyűjtemény egy részéből vándorkiállítást szervezett, így nemcsak Tirolban lett népszerű. A múzeum 1993-ban vette fel a Frauenmuseum – Die Frau im Wandel der Zeit (Nőmúzeum – a nő a változó időkben) nevet. Evelyn Ortner 1997-ben halt meg. 

 

 

 

Lane Bryant (1879–1951) a "méretes” hölgyek öltöztetője

június 29, 2013 - 15:54

Az 1879. december elsején Litvániában született Lena Himmelstein 16 éves korában az Egyesült Államokba emigrált, ahol varrónőként, heti egy dollárért kereste a kenyerét. Ötletes szabású ruhái annyira népszerűek lettek a hölgyek körében, hogy egy év múlva a komoly jövedelmet jelentő heti tizenöt dollár volt a bevétele.

Anna Sacher osztrák üzletasszony (1859–1930)

január 01, 2017 - 18:05

Jómódú hentesmester lánya, Bécsben született és nevelkedett. 1880-ban házasságot kötött Eduard Sacher szállodatulajdonossal és bekapcsolódott a szálloda működtetésébe. Az üzlet remekül ment, egyedül az ikonikus Sacher tortából több százat sütöttek naponta és szállítottak Európaszerte. Férje halála után 1892-től egyedül vezette tovább a szállodát. Szivarozva, francia bulldogjai kíséretében minden nap végigjárta az épületet, ami újitásai, eredeti ötletei megvalósításával, a modern technológiák bevezetésével Európa egyik leghíresebbje lett.

Polányi Laura (Striker Sándorné) történész, feminista (1882–1959) 

április 04, 2017 - 01:45

Híres család tagja: apja Polacsek Mihály vasútépítő mérnök, anyja az irodalmi szalonjáról ismert Wohl Cecília, testvérei Polányi Károly gazdaságtörténész (a Galilei Kör első elnöke, felesége ) és Polányi Mihály kémikus. Egyik unokatestvérük Szabó Ervin. 

Frau Emma, Emmerentia Hellenstainer osztrák hoteltulajdonos, szakács (1817–1904)

április 11, 2017 - 23:17

A modern turizmus és gasztronómia egyik úttörője. Frau Emma, Europa – a legenda szerint elég volt ennyit írni a borítékra, és a világ bármely tájáról a tiroli fogadósnő kezébe jutott. A Schwarzer Adler híres volt vendégszeretetéről, remek konyhájáról, programjairól. Frau Emma volt az első, aki hegyivezetőket alkalmazott, akik biztonságos túrákra vitték a vendégeket. Az első volt, aki külföldi újságokban hirdetett.  Az első nő volt, akit a német alpesi egyesület tagjává fogadott, és alapító tagja volt az osztrák egyesületnek.

Eliza Lucas Pinckney, amerikai ültetvényes, feltaláló (1722-1793)

december 28, 2018 - 00:54

Antigua szigetén született, apja magasrangú angol katonatiszt, több ültetvény tulajdonosa volt. Tanulmányait Angliában végezte, a nyelvek és irodalom mellett komoly botanikai tudásra tett szert. A család közben Dél-Karolinába költözött, ahol hatalmas ültetvényeik voltak. 16 évesen apjától – akit kormányzó lett Antiguán – átvette a birtok irányítását. A politikai helyzet miatt lassan eladhatatlan rizs termelése helyett más megoldásokat keresett, indigóval kezdett próbálkozni. Kísérleti ágyásaiban több fajtával és eljárással dolgozott, külföldi botanikusokkal is levelezett.