Nők járókában: egy szókimondó svájci feminista

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nők járókában: egy szókimondó svájci feminista

március 31, 2017 - 22:36

Iris von Roten 1917-ben arisztokrata családba született, feminista szellemű női felmenőkkel. 1941-ben jogi doktorátust szerzett és ügyvédként kezdett dolgozni. A bevett szokásokkal ellentétben házassága és lánya születése után sem adta fel praxisát. 1958-ban jelent meg Frauen im Laufgitter (Nők a járókában) című könyve. A közel 600 oldalas kötet, melyben a svájci nők alávetett helyzetét mutatja be kíméletlenül őszintén, néha ironikusan, hatalmas botrányt kavart. A konzervativ országban a patriarchátus éles bírálata, a női egyenjogúság követelése, a szexualitásról való nyílt beszéd sok volt nemcsak a férfiaknak, de sok nőnek is. 1990-ben halt meg. Életéről 2013-ban Verliebte Feunde címmel film készült. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Marie Heim-Vögtlin, az első svájci orvosnő (1845–1916)

május 30, 2015 - 22:24

Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett.

Monika Hauser svájci/olasz orvos, humanitárius aktivista (sz. 1959)

május 25, 2015 - 22:11

Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús-  és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.

Bodil Begtrup dán diplomata, feminista (1903–1987)

április 29, 2017 - 22:59
Bodil Begtrup a Costa Rica-i Graciela Morales F. De Echeverria társaságában 1948-ban

Dánia első női nagykövete a koppenhágai egyetemen politikatudományból diplomázott 1929-ben. Egyetemista korában lett tagja a Dansk Kvinders Nationalrad-nak (Dán nemzeti nőszövetség), 1931-ben ő volt az alelnök, 1946-49 között az elnöki posztot töltötte be. A háború után a dán   delegáció tagja volt, a Commission on the Status of Women (Nők helyzetével foglalkozó bizottság) első elnöke volt. 1949-ben megkapta első nagyköveti kinevezését Izlandra.