Mary Whiton Calkins amerikai pszichológus, filozófus (1863–1930)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mary Whiton Calkins amerikai pszichológus, filozófus (1863–1930)

március 31, 2017 - 22:21

Mary Whiton Calkins pszichológus, különösen két dologról híres: ő volt az első nő, akit az American Psychological Association elnökévé választott, és ő az, akitől a Harvard egyetem megtagadta a doktori címet. 

A Smith College filozófia szakának elvégzése után a Wellesley College tanára lett. Itt a pszichológiai tanszék is szerette volna foglalkoztatni, de ehhez nem volt meg a képesítése, ezért jelentkezett a Harvardra. Először visszautasították, női hallgatókat nem fogadtak, majd speciális engedéllyel vendéghallgató lehetett. Tanulmányai befejezése után benyújtott doktori téziseivel azonban az egyetem illetékesei nem foglalkoztak. 

A Wellesleyben közreműködésével létrejött az első pszichológiai laboratórium, amely rövid idő alatt komoly eredményeket produkált. Mary az oktatás mellett rengeteget publikált, hamarosan komoly tekintélyt szerzett. Szakmájának kimagasló szintű művelése mellett gondja volt arra is, hogy kiálljon a női egyenjogúság elfogadtatásáért.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Cornelia Clapp amerikai biológus, zoológus (1849–1934)

március 16, 2017 - 15:29

Az első és a második nő, aki az Egyesült Államokban természettudományos doktorátust szerzett, korának legelismertebb tengerbiológusának tekintették.  A Mount Holyokeban végzett 1871-ben, ott kezdett tanítani matematikát és természettudományt. Posztgraduális tanulmányait Syracuse-ban folytatta, ahol 1889-ben doktorált. 1896-ban a chicagoi egyetemen készítette el és védte meg második doktori  értekezését.  A Mount Holyokeban megszervezte a zoológiai tanszéket, 1904-től tanszékvezetőnek nevezték ki. 1888-as alapításától kezdve munkatársa volt a Marine Biological Laboratory-nak.

Cecilia Payne-Gaposchkin angol/amerikai csillagász (1900–1979)

május 10, 2016 - 01:52

Az első nő, aki a Harvardon egyetemi professzori kinevezést kapott. 1919-től a Cambridge-i Egyetemen botanikát és fizikát hallgatott. Nők azonban (egészen 1948-ig) itt nem szerezhettek PhD fokozatot, azért az Egyesült Államokba ment. 1923-tól a Harvard ösztöndíjával csillagászatot tanult, két évvel később ő lett az az első nő, aki ebből a tárgyból doktori fokozatot szerzett. Disszertációját a XX. század legjobbjának tartják a témában.

Ksenija Atanasijević szerb filozófus, feminista (1894–1981)

december 31, 2016 - 22:51

Az első szerb nő, aki filozófiából doktorált. 1920-ban kitüntetéssel diplomázott a belgrádi egyetemen, és elkezdett dolgozni Giordano Brunóval kapcsolatos doktori értekezésén. Genfben és Párizsban végzett kutatásokat és 1922-ben sikeresen megvédte disszertációját. 1924-ben kinevezték a belgrádi egyetem tanárának, az első női oktatók egyike volt. Munkáját néhány irigy, rosszindulatú férfikollegája nagyban nehezítette. Elméletben és gyakorlatban is elkötelezett feminista, a szerb feminista szövetség tagja és az első szerb feminista újság, a Ženski pokret szerkesztője volt.