Dorothy Tangney ausztrál tanár, politikus (1907–1985) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Dorothy Tangney ausztrál tanár, politikus (1907–1985) 

március 31, 2017 - 21:05

Az ausztrál parlament első női képviselője, és az első nő, aki kormányatag volt. Perthben született, munkáscsalád lánya, szülei a Munkáspárt tagjai voltak. Munka mellett tanult és szerzett tanári diplomát. Tanulás és munka mellett bekapcsolódott a egyetemi majd a helyi közéletbe, fontosnak tartotta a lakhatáshoz, oktatáshoz, munkához való jogok biztosítását, kiállt a nők egyenlőségéért. 1943-ban választották be a szenátorok közé, 25 évig volt a parlament tagja.  Érdemeiért a királynőtől 1968-ban megkapta a Dame Commander of the Order of the British Empire rangot. 1993-ban bélyeget bocsátották ki arcképével, 1999-ben Canberrában utcát neveztek el róla. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Johanna Dohnal osztrák politikus, feminista (1939–2010)

április 04, 2017 - 01:38

1969-ben  Bécs XIV. kerületének képviselőjeként kezdte politikia karrierjét. Nevéhez fűzódik az első Frauenhaus létrehozása, mely bántalmazott nőknek adott menedéket. Több évig nőügyi miniszterként tevékenykedett. Kezdeményezésére szervezték meg az első nemzetközi konferenciát, amely a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal foglalkozott. Véleménye szerint:

Vijayalakshmi Pandit politikus (1900–1990)

május 06, 2017 - 21:17

Motilal Nehru lánya, Jawaharlal Nehru miniszterelnöke testvére. Családi hagyományainak megfelelően korán kezdett politizálni, részt vett a függetlenségi harcokban, többször bebörtönözték. 1937-ben beválasztották a kormányba, ő az első indiai nő, aki ezt elérte. 1947-től lett a diplomáciai testület tagja, többek között a Szovjetúnióban, Mexikóban, az Egyesült Államokban képviselte hazáját. 1953-54 között az ENSZ Közgyűlés első női elnökévé választották. Ezt követően több országban volt nagykövet, majd hazájában töltött be fontos állami tisztségeket. 

Andreina Ardizzone Emeri olasz ügyvéd, politikus, feminista (1936–1985)

december 31, 2016 - 20:34
Andrea Emeri (Fotó: Eleonora Gelmo)

A  dél-tiroli  politikus az 1970-80-as évek diák- és nőmozgalmának egyik vezetője volt. 1971-ben létrehozta az csoportot, 1973-ban Bolzanoban nőjogi tanácsadó központot szervezett, mely az országos Associazione Italiana per L’Educazione Demografica egyesület tagja lett. Az első ügyvédnők egyikeként ingyen jogi tanácsot adott a rászoruló nőknek, gyakran vállalta szakszervezetek képviseletét.