Maria Cutarida-Crătunescu román orvos, feminista (1857–1919)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria Cutarida-Crătunescu román orvos, feminista (1857–1919)

március 18, 2016 - 00:32
Az első román orvosnő.

1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett. 1884-ben megkapta doktori diplomáját, hazatért, magánpraxist nyitott és sikertelenül megpályázott egy nőgyógyászi állást a Brâncovenesc kórházban. 1886-tól az Elena Doamna női menhely egészségügyi vezetője volt, 1891-ben kinevezték a bukaresti Filantropia kórház nőgyógyász főorvosának. Orvosi munkája mellett szociális és nőjogi területen végzett komoly munkát. 1897-ben megalapította a Sociatatea Maternal egyesületet, 1899-ben létrehozta az ország első óvodáját. Az 1900-ban Párizsban tartott feminista kongresszuson nagysikerű előadást tartott a román munkásnők helyzetéről. Maria Cutarida-Crătunescu 1919-ben halt meg.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Howard Shaw amerikai lelkész, orvos, szüfrazsista (1847–1919)

február 14, 2021 - 20:34

Angliában született, családja 1851-ben emigrált az Egyesült Államokba. Egy Big Rapids közelében lévő farmon nőtt fel, a polgárháború alatt a helyi iskolában tanított.

Tevékeny szerepet vállalt a metodista egyház életében, 1873 és 1875 között az Albion College hallgatója volt, majd Bostonban az egyetem hittudományi karára járt, ő volt az egyetlen női hallgató. 1878-ban diplomázott, de pappá szentelését a metodista egyház csak 1880-ban engedélyezte. Ő volt a Methodist Protestant Church első női lelkésze, East Dennis-ben kapott parókiát.

Eugenia De Reus-Ianculescu román tanár, író, újságíró, feminista (1865–1938)

március 25, 2017 - 00:28

Korán megismerkedett a feminista eszmékkel, fontosnak tartotta a nők tanulását, jogaik elismertetését, előadásokat tartott, cikkeket írt a témában. 1911-ben alapítója és elnöke lett a Societatea Emanciparea Femeii-nek (egyesület a női emancipációért). Nemsokára nevüket Societatea Drepturile Femeii-re változtatták (egyesület a nők jogaiért). 1912-től újságot is alapítottak Drepturile femeii címen, amelyben ismert előadók, egyetemi tanárok, politikusok is megszólaltak, fő céljuk a női választójog kivívása volt. Képviseltették magukat 1913-ban a magyarországi nemzetközi Nőkongresszuson is.

Aletta Jacobs, holland orvos, feminista (1854–1929)

július 05, 2011 - 11:07

Abraham Jacobs orvos és felesége, Anna de Jongh 6 lányt és 6 fiút nevelt fel abban a meggyőződésben, hogy az iskolázottság, a tudás egyformán megilleti őket. A XIX. század végén Hollandiában a lányok modern nyelveket, művészetet, zenét, kézimunkát és jómodort tanultak, az egyetemi tanulmányokra készülő fiúk pedig matematikát, történelmet, latint és görögöt. Jacobs doktor meggyőzte a helyi középiskola vezetőjét, engedje be Alettát az órákra, hogy fel tudjon készülni az egyetemi tanulmányokra.