Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

május 25, 2015 - 22:06
Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban.

Isala Van Diest

Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak gimnáziumba, Isala Svájcban járta a középiskolát. 1873-ban tért haza és jelentkezett a Leuveni katolikus egyetem orvoskarára, ahol visszautasították és azt tanácsolták neki, legyen bába.

Ezután visszatért Bernbe, ahol az egyetem hallgatója lett és 1879-ben lediplomázott. Két évet Londonban töltött, ahol a New Hospital for Women orvosa volt és megismerkedett az  angol feministákkal. 1884-ben Brüsszelben engedélyt kapott saját praxisa megnyitására. Orvosi munkája mellett részt vett a nőmozgalomban, az első belga ügyvédnővel, nel a Ligue belge du droit des femmes (belga nőjogi egyesület) alapító tagjai voltak. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Karolina Widerström svéd orvos, politikus, feminista (1856–1949)

március 18, 2016 - 01:00

1856 . december 10-én született értelmiségi családban. A Gymnastik- och idrottshögskolan (egészség- és testnevelés) főiskola elvégzése után 1875-től gyógytornászként dolgozott. 1879-ben az uppsalai orvosegyetem hallgatója lett, orvosi diplomáját 1888-ban a stockholmi Karolinska Institutet-en szerezte meg. Orvosként elsőrangú fontosságúnak tartotta, hogy a nők megismerjék saját testüket, tudatosan foglalkozzanak egészségükkel, 1899-ben Kvinnohygien (női higiénia) címmel írt a témáról könyvet. Ugyanolyan fontosnak tartotta, hogy a férfiakkal azonos jogaik és lehetőségeik legyenek.

Victoria Woodhull - "Wicked Woodhull", "Mrs. Satan" - , az első nő, aki indult az USA elnöki posztjáért

december 22, 2012 - 18:05
"Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják."
 
"Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem érte."
 
"Szabadon szeretek. Elidegeníthetetlen, alkotmányos és természetes jogom szeretni, akit akarok, ameddig akarom, és bármelyik nap jogom van ezen változtatni."