Indiai–magyar rapszódia - Amrita Sher-Gil élete

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Indiai–magyar rapszódia - Amrita Sher-Gil élete

február 09, 2015 - 18:14
Vannak nők, akiknek az élettörténete első pillantásra filmvászonra kívánkozik. Ilyen nő volt Alma Mahler, Greta Garbo, Marlene Dietrich és ilyen a félig magyar, félig indiai származású festőművésznő, (az indiai Frida Kahloként emlegetett) Amrita Sher-Gil életregénye is.

Budapesten a Szilágyi Dezső téren, a Pecz Samu-féle református téglatemplommal szemben áll egy régi belvárosi bérház. Sorban, a többi között. A 4-es számot viseli. Nincs is benne semmi izgalmas. Magas, több szintes építmény, lakásokkal és irodákkal zsúfolt. Ha közelebb megyünk hozzá, máris sejtelmesebbé lesz. Rendezett ugyan, de itt-ott azért omlik róla a vakolat. Egy-két repedést, szúrágott ablaktáblát is látunk, és őriz magában valamit, hiszen emléktáblák vannak rajta – nem is akárkiké. Az egyik tanúsága szerint Bartók Béla élt itt a XX. század első felében, mielőtt a II. kerületi Csalán úti villájába költözött. És a másik? A kétnyelvű (magyar–angol) emléktáblán a következő magyar szöveget (is) olvashatjuk:

„Ebben a házban született
1913. január 30-án
Amrita Sher-Gil (1913–1941)
magyar–indiai származású kiemelkedő festőművész,
Umrao Singh és Gottesmann Antónia
lánya,

Dr. Baktay Ervin unokahúga
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma”

Bevallom, a történet – amellyel nemrégiben itt szembesültem először – alaposan felvillanyozott. Kinek az emlékét őrzi ez a néhány sor? Ki ez a képzőművész, akinek a nevét egyáltalán nem őrzi a magyar köztudat és -gondolkodás? A festészeten belül mivel foglalkozott? Hogyan került ide egyáltalán…?

A történet nyomába eredtem.

Az első szereplő Amrita Sher-Gil történetében a mama, Gottesmann Antónia, aki a maga fénykorában nem lehetett kevésbé extravagáns jelenség, mint később híressé lett lánya. A história kezdete olyan, mint valami egzotikus mese. Élt a XX. század elején, Budapesten egy nagypolgári származású fiatal hölgy, tehetséges zongorista és operaénekes, aki valahogy nem találta helyét kora Közép-Kelet-Európájában, ezért elindult világot látni. Londonig jutott, ahol egy szikh hercegnő társalkodónője lett. Ily mivoltában indult Indiába, ahova már a hercegnő nem-hivatalos vőlegénye, Umrao Singh Sher-Gil szikh arisztokrata törvényes európai feleségeként érkezett meg. Ennyit az előzményekről.

Ha ilyen a kezdet, vajon milyen lehet a folytatás? Milyen lehet a múltja, a lelkivilága egy egzotikus fiatal nőnek, indiai–magyar festőművésznek, aki egy igen érdekes, bizonyos értelemben eklektikus, hihetetlenül sokrétű kultúra ötvözete, utóda, letéteményese? A választ a kérdés is tartalmazza: szerteágazó, sokoldalú, egyszerű, mégis bonyolult, ízig-vérig európai és ízig-vérig indiai. Egyszerre.

Komplex dolog tehát ez az Amrita Sher-Gil-jelenség, hiszen a művésznő értékesen ötvözött sokféle hagyományt; sokrétegű személyisége pedig nem merül ki a hagyományos indiai vagy modern európai meghatározásban (amely bizony még magát Salman Rushdie-t is megihlette, hiszen ő lett a mintája Aurorának A Mór utolsó sóhajában.)

Amrita 1913. január 30-án született a Szilágyi Dezső téren. Nevét a szikhek szent városáról, a pandzsábi Amritszárról, a halhatatlanság helyéről kapta. Magyarul Dalmának szólították. Mivel a tehetséges festőnő egy középosztálybeli magyar anya és egy szikh nemesi családból való apa leányaként született, gyermek- és ifjúkori lehetőségei messze meghaladták kora átlagos életkörülményeit és oktatási módozatait. Egyszerre ismerhette és élhette meg a magyar, az európai és az indiai közeget és kultúrát. Amrita Sher-Gil rövid életében egyidejűleg volt jelentős alakja a harmincas évek magyar és indiai festészetének. Indiában egyenesen az ő munkásságától eredeztetik a nyugati értelemben vett művészetet. Az ő alkotásaival kezdődik az újdelhi Modern Művészet Nemzeti Galériájának állandó kiállítása.

Itthon kevéssé ismerik enigmatikus képeit, amelyekben a keleti és a nyugati művészet szerves szimbiózisban van jelen. Megannyi magyar táj, magyar típus köszön vissza vásznairól, hiszen rövidre szabott életének közel egyharmadát Magyarországon töltötte. Itt tanult meg beszélni, érezni, gondolkodni. Rajzait nagybátyja, az eredetileg festőnek tanult, késõbb indológus Baktay Ervin „javítgatta”, akivel késõbb is szoros szakmai kapcsolatban maradt. Nyolcéves volt, amikor a család Indiába költözött, és tizenhat, amikor a gyermekek művészeti képzése érdekében – rövid firenzei kitérő után – Párizsban telepedtek le. Amrita Sher-Gil (alig 16 évesen) a nagyhírű École des Beaux-Arts-ban folytathatta tanulmányait. Sok száz vázlatot és mintegy félszáz olajképet vitt magával, amikor családjával együtt 1934 végén visszatért Indiába. De Párizsból – és később Indiából is – sokszor visszalátogatott Magyarországra. Innen választott magának férjet, első unokatestvérét, gyerekkori szerelmét (Dr. Egan Viktort), akiért 1938-ban hazajött. S csak közvetlenül a második világháború kitörése előtt tértek vissza Indiába, a ma Pakisztánhoz tartozó Lahorba. Lakásukban férje orvosi rendelőt nyitott, ő pedig műtermet rendezett be. 1941. december közepére tervezett nagy kiállítása előtt, huszonnyolc éves korában Amrita Sher-Gil váratlanul meghalt (máig rejtély, miben és hogyan, állítólag csupán a férje volt mellette).

Életműve egyszerre közvetíti az élő és a hagyományos indiai festészet örökségét, az európai akadémizmus, a francia posztimpresszionizmus és a plein-air hagyományait. Mindezt úgy, hogy saját festői világot teremtett, amely független volt a modern áramlatoktól. Amrita Sher-Gil utóélete sem mindennapi; tárlatai a mai napig hatalmas tömegeket mozgatnak meg. Így volt ez 1982-ben Londonban (Tate Britain: Six Indian Painters; egy volt a bemutatott hat indiai festő közül) és 1985-ben Párizsban (Centre National des Art Plastiques; ez a kiállítás a francia földön tevékenykedett indiai festőkre összpontosított). 2001-ben a budapesti Ernst Múzeum rendezett francia–magyar vonatkozású képeiből kiállítást. Legutoljára 2006–2007-ben pedig a müncheni Haus der Kunst-ban mutatták be eddigi legnagyobb szabású, európai életmű-kiállítását („Amrita Sher-Gil – Eine indische Künstlerfamilie im 20. Jahrhundert“; édesapja és unokaöccse, Vivan Sundaram műveivel egyetemben).

Forgattak az életéről dokumentumfilmet (Amrita Sher-Gil I-III., 1999, rendező: Sára Sándor), írtak róla biográfiát (Yashodhara Dalmia: Amrita Sher-Gil – A Life), Újdelhiben utcát neveztek el róla. Állandó képművészeti jelenlétéről ma is élő, ugyancsak képzőművész unokaöccse, Vivan Sundaram és annak művészettörténész felesége, Geeta Kapur gondoskodnak.

Ezt a róla szóló rövid megemlékezést zárjuk saját soraival, egyben életmottójával:

„Csak Indiában tudok festeni. Máshol nem vagyok természetes, nincs kellő önbizalmam. Európa Picasso-é, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém.”

„Végtére is a rejtélyes lángelme megtestesítője volt” – írta róla Anjana Rajan Portrait of the artist as a rebel (A művész, mint forradalmár ábrázolása) című, Yashodhara Dalmia biográfiáját elemző írásában. Ennél nagyobb elismerés Amrita Sher-Gilnek és művészetének ma (Indiában, Európában, ezen belül Budapesten) aligha adható.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szilvásy Margit festő (1898–1977)

november 28, 2017 - 16:08

Sajókazán született, Sárospatakon a népművészettel ismerkedett, majd 1938-ban elvégezte a budapesti Iparművészeti Iskolát. Többek között Domanovszky Endre, Lux Elek, Szőnyi István voltak a mesterei. Több csoportos kiállításon szerepelt, majd 1942-ben máramarosi és balatoni témájú képeiből a Műbarát Galéria megrendezte első egyéni kiállítását. A háború után európai tanulmányutat tett, finn, francia, olasz és angol mesterekkel ismerkedett meg, Helsinkiben, Orivesiben és Mentonban kiállítást is rendezett. Tájképek, csendéletek mellett sikeres portréfestő is volt.

Karácsony Emmy festőművész, író (1896–1980)

augusztus 17, 2019 - 21:16

Kékesen született, Kolozsváron érettségizett a  Felső Leányiskolában. Ács Ferenc festőiskolájában tanult, utána Nagybányán Thorma János és Krizsán János voltak a mesterei.

A nagybányai iskola stílusában festett képeivel gyakran szerepelt kolozsvári, nagybányai és budapesti tárlatokon.

Ferenczy Noémi festő, gobelinművész (1890–1957)

június 15, 2019 - 00:56

Művészcsaládból származott, szülei, testvérei valamennyien ismert alkotók. Apjánál kezdett rajzolni, majd szövést a párizsi Manufacture des Gobelins-ben tanult. Hazatérése után Nagybányán élt, ott készítette első önálló falikárpitjait, melyeket a budapesti Ernst múzeumban állított ki. A tervezéstől a kivitelezésig mindent ő csinált, a fonalfestéstől a szövésig. 1945-től haláláig a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1948-ban Kossuth díjat, 1952-ben Érdemes művész kitüntetést kapott. Alkotásai magyar és külföldi múzeumokban egyaránt megtalálhatók.