Kaffka Margit író (1880–1918)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Kaffka Margit író (1880–1918)

június 30, 2014 - 11:51
1880. június 10-én született Nagykárolyban, anyja ősi nemesi családhoz, apja a polgári értelmiséghez tartozott. Apai ágon dédnagybátyja Lauka Gusztáv, Petőfi jóbarátja, anyai ágon nagynénje Hegyesi Mari, korának korülrajongott színésznője. A család múltja színes és gazdag, jelene azonban szegény. 
 
Margit hatéves korában árvaságra jutott, az irgalmasnővérek iskolájában kapott ingyenes helyet és ott szerezte meg tanítónői oklevelét. Egy évig tanított, majd beiratkozott az Erzsébet Nőiskolába, ahol polgári iskolai tanári képesítést szerzett. Első versei a százaforduló idején jelentek meg, még miskolci tanársága idején, és hamarosan a Nyugat állandó munkatársa lett, versei, novellái rendszeresen megjelentek a kor legjelentősebb lapjában. 1903-ban jelent meg első verseskötete, két év múlva pedig Levelek a zárdából  címmel első novelláskötete. 1905-ben Fröhlich Brúnó erdőmérnök felesége lett, de a házasság nem sikerült, hamarosan elváltak. 
 
1907-ben Budapestre költözött, Újpesten majd Angyalföldön tanított, és sokat publikált, írásai a kor valamennyi fontos lapjában – A Hét, Figyelő, Virágfakadás, Az Ujság – olvashatók voltak. Műveiben a modern nők problémáit, lehetőségeit, önállóságuk megszerzésének gátjait, életük korlátait mutatja be hitelesen, finom lélektani ábrázolással. 1912-ben jelent meg Színek és évek című regénye, amely egy nő életének követésével a dzsentri világ összeomlását mutatja be. A könyv mind a a kritikusok, mind az olvasók körében hatalmas sikert aratott. 1914-ben ismét férjhez ment, Bauer Ervin orvos-biológushoz, akiben igazi szellemi társat is talált.
 
A háborús években jelent meg a kislánykorát felidéző Hangyaboly című regénye, melyben nyíltan bírálja a zárdákban uralkodó nevelést. A polgári forradalmat örömmel üdvözölte, az 1918-as év azonban tragikus véget jelentett – Kaffka Margit és kisfia is elkapta a spanyolnáthát és mindketten belehaltak. 
 
1936-ban a korszak jeles írónői létrehozzák a Kaffka Margit Társaságot. Az alapítók névsora a következő: Berde Mária, , , Ego, , Gyulai Márta, , Kóbor Noémi, , Lesznai Anna, Madarassy Zsuzsa, Marschalkó Lia, Meller Rózsi, , Móricz Virág, , Sági Márta, Szenes Erzsi, Szenes Piroska, Sziráky Judit, , Várnai Zseni.
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Neményi Erzsébet újságíró, feminista (1882–1908)

január 17, 2017 - 20:41

A XIX/XX század fordulóján a modern nő, a modern újságíró megtestesítője volt. Cikkeit rendszeresen közölte a Budapesti Napló, A Hét, a Pester Lloyd. Írt publicisztikát, irodalmi kritikát, foglalkoztatta a feminizmus kérdése. Írt a nőmozgalomról, a dolgozó nők alacsony fizetéséről, női munkahelyek teremtéséről, a nők szavazójogáról. Sokat tett a kortárs nőírók megismertetéséért. Fiatalon halt meg.

Ignotus fájdalmasan szép nekrológgal búcsúzott tőle a Nyugat-ban:

„A zseniális poétalány”: Erdős Renée

december 29, 2019 - 19:31

Ehrental Regina néven született 1878. május 7-én a csallóközi Érseklélen szegény ortodox zsidó szülők hetedik gyermekeként. A család hamarosan Győrszigetre költözött, de iskolába ott sem járatták. A lánygyermekekkel egy idős bencés pap foglalkozott, aki felfedezte Regina rendkívüli intelligenciáját. Franciára, németre, irodalomra tanította és egy Újszövetséget ajándékozott neki. A lány már korábban elidegenedett a családi vallástól - a héber nyelvű esti imákból egy szót sem értett – és onnantól kezdve, öngyűlölettől sem mentesen, egész életében a két vallási tradíció közt őrlődött.