Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi Lapok, a Családi Kör és a Magyar Népvilág. A Divat Szalon és a Háztartás című lapok szerkesztője volt. 1891-ben beválasztották a Petőfi Társaság tagjai közé.
1895. dec. 10-én születik Budapesten, Józsefvárosban, a Kálvária tér 18. alatt, szerény körülmények közé. Szüleivel németül beszél, csak az iskolában tanul meg magyarul. Lázadó, extravagáns lány, színes, impulzív egyéniség, fittyet hány a jómodorra. Több dolgot kipróbál, a színészetet, a balettet és a versírást is – első költeményei a Képes Krónikában jelennek meg.
Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, Dénes Valériánál vendégeskedett a városban.)