"Elvben egyetértünk, de..." - az igazságügyi bizottság a nők és az áldozatok jogairól

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

"Elvben egyetértünk, de..." - az igazságügyi bizottság a nők és az áldozatok jogairól

október 13, 2014 - 18:58

Szél Bernadett, egyetértve javaslatunkkal, beterjesztette a médiatörvényt az áldozatok védelmében módosító indítványt

A fonyódligeti gólyatábori nemi erőszak és annak bagatellizáló, humorizáló, áldozathibáztató médiabeli tálalásai után "A nemi erőszak nem vicces!" címmel sajtónyilatkozatot adtunk ki, melyben indítványoztuk a médiatörvény módosítását a szexuális erőszak áldozatainak védelme, és a hazánk által aláírt, de még nem ratifikált Isztambuli Egyezményben foglaltak megvalósítása érdekében. A Magyar Nők Szövetségével közösen szervezett kapcsolódó demonstrációnkon magánszemélyként Szél Bernadett, az LMP társelnöke is megjelent, a sajtónyilatkozatunkban foglaltakkal egyetértett, így az LMP pár nappal később elkészítette a törvényjavaslatát, amelyet az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága, egyéb, kapcsolódó javaslatok mellett, a mai napon tárgyalt. Az eseményre Szél Bernadett több civilt is meghívott, hogy élőben követhessék, hogyan reagálnak közpénzből fizetett képviselőink fontos társadalmi problémákra. A Nőkért Egyesület képviseletében Tóth Katalin tagunk járt ott, beszámolója alább olvasható - a szerk.
 

1. A nemi esélyegyenlőséggel foglalkozó eseti bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat (H/149. szám) 
(Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Schiffer András, Schmuck Erzsébet, Dr. Szél Bernadett (LMP) képviselők önálló indítványa)

 
A Dr. Rubovszky György (Fidesz - KDNP) vezette bizottság első napirendi tevékenységeként kivette e pont tárgyalását az aktuálisan megvitatásra kerülő kérdések közül. A lépést azzal indokolták, hogy felkészülési időre van szükség, majd egy másik alkalommal tárgyalják.
 
 

2. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1328. szám) 
(Dr. Selmeczi Gabriella, Bánki Erik (Fidesz) képviselők önálló indítványa)}

 
Az indítvány lényege, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeknek ne legyen elévülési ideje, mert pl. a Sipos-ügy kapcsán is kiderült, mennyire nem jó az eddigi szabályozás. Németországban most negyven évre akarják felemelni az elévülési időt.
A bizottság - a nap egyetlen eredményeként - támogatta a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.
 
3. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénynek a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről, valamint az ezek elleni küzdelemről szóló Isztambuli Egyezménnyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1228. szám) 
(Dr. Szél Bernadett (LMP) képviselő önálló indítványa)}
A gólyatábori események és azok különböző médiafelületeken történő tálalása adták többek közt a felvetés alapját, hiszen a médiában gyakran olyan sértő, a szexuális erőszak áldozatait említve egyáltalán nem megfelelő a hangnem, hogy a civil szervezetekkel karöltve, az ő javaslataikat alapul véve feltétlenül lépéseket kellene tenni többek közt azért is, hogy az Isztambuli Egyezményben megfogalmazottakhoz közelítsük vagy azzal leginkább harmonizáljuk a magyar szabályozást. A média fokozott felelőssége nem vitatható, a médiatörvényben két ponton is cizelláltabbá kellene tenni a szabályozást, egyik pont az emberi méltóság védelme, melynek kapcsán a szexuális erőszak áldozatainak sértő módon való bemutatását meg lehetne akadályozni, a másik pedig a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés, melynek révén a nőket mint hátrányos helyzetű csoportot jobban lehetne védeni - mondta el Szél Bernadett.
 

 
A javaslat szerint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 14. §-a a következő bekezdéssel egészülne ki:
„A médiatartalom nem lehet alkalmas a szexuális erőszak és annak áldozatai öncélú és sérelmes bemutatására, a szexuális erőszak társadalmi veszélyességének vagy erkölcsi elfogadhatatlanságának megkérdőjelezésére.”
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 17. §-a pedig a következő bekezdést tartalmazná:
„A médiatartalom nem lehet alkalmas a nők hátrányos vagy megalázó helyzetének öncélú és sérelmes bemutatására.”

 

 
Íme a reakciók:
Papcsák Ferenc (Fidesz - KDNP) ) elmondta, hogy ők emberileg-szakmailag egyetértenek a javaslattal, de egyeztetniük kell az Igazságügyi Minisztériummal, mert ez a módosítás nagyon sok jogszabályt érint.
Szávay István (Jobbik) szerint a kormánypárt az ilyen ügyeket meglovagolva akarja ellehetetleníteni az önkormányzati jellegű jogokat (pl. az egyetemekét), másrészt nemcsak nők lehetnek hátrányos helyzetűek, hanem gyermekek, idősek sőt férfiak is, így az ő védelmük is indokolt lenne.
Bárándy Gergely (MSZP) kifejtette, hány javaslatukat utasította el ezzel az indoklással a kormánypárt, hogy komplex szabályozásra van szükség, így ez tulajdonképpen egy puha nemet jelent. Ő sem emelné ki a nőket, szerinte még kiegészítésekre van szükség.
Szél Bernadett biztosította a jelenlévőket a javaslattal kapcsolatosan a kitartásáról.
Ketten: Bárándy Gergely és Teleki László (MSZP) támogatták, kilencen tartózkodtak, így az indítvány nem került tárgysorozatba vételre.
 
 
4. Egyes törvényeknek a szexuális bűncselekményekkel szembeni hatékonyabb fellépést lehetővé tevő módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1338. szám) 
(Ikotity István, Dr. Szél Bernadett (LMP) képviselők önálló indítványa)}
A javaslat lényege az lenne, hogy már a gyermekekkel való foglalkozással kapcsolatos képzésekből is ki kellene zárni azokat, akik az ő sérelmükre követtek el bűncselekményt, hiszen már a képzés során kapcsolatba kerülnek gyerekekkel a korábbi elkövetők.
Bárándy szerint adatkezelési rendelkezésekre lenne szükség ezen javaslat nagyobb mérvű kidolgozásához, az irány jó, ők minden szakmai segítséget meg fognak adni a részletes kimunkáláshoz. Szél Bernadett a kormánypárt képviselőire is számít a közös munkában.
A bizottság tagjai tartózkodtak, így a javaslat egyelőre javaslat maradt.
 
5.-6. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvénynek a gyermekek hathatósabb védelme érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat (T/1408. szám) 

A tizennyolcadik életévet be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítása érdekében szükséges intézkedések megtételéről szóló határozati javaslat (H/1409. szám) 
(Vágó Sebestyén, Mirkóczki Ádám, Bana Tibor (Jobbik) képviselők önálló indítványai)
Vágó Sebestyén indítványa alapján a közszolgálati tisztviselőket, akik 18. életévüket be nem töltött személyek sérelmére követtek el szexuális jellegű bűncselekményt, végleg el kellene tiltani hivatásuk gyakorlásától, illetve más országok mintájára adatbázist kellene létrehozni azokról, akik ily módon veszélyt jelentenek a gyermek- és fiatalkorúakra.
Mindkét javaslattal kapcsolatban tartózkodtak a jelenlévők, így tárgysorozatba vételükre nem került sor.

A gólyatábori erőszak és annak médiában való megjelenése immár a jogalkotás szintjén is hullámokat ver, legalábbis vannak erre utaló törekvések. S ha a mai bizottsági ülés leginkább az elvi egyetértések kifejezésében bővelkedett, és a nagy áttörések még váratnak magukra, azért mégis úgy értékelhetjük: a folyamat elindult...
 
  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az őszinteség beszéde

július 04, 2011 - 00:00

A Nőkért eddig nem politizált a szó köznapi értelmében. A politika csak annyiban érintette az oldalt, amennyiben az kifejezetten „nőpolitika” volt. Ám a politikai paletta ennél kicsit szélesebb – s a nem konkrétan női témák mentén alakuló szegmensei is erőteljesen befolyásolják a népesség több mint felét kitevő nők életminőségét, mindennapjait.

Ennek ellenére a politika mint férfitéma vonult be a köznapi megítélésbe olyannyira, hogy éppen a napokban jegyezte meg oldalunkon hozzászólásában egy regisztrált tagunk :