Kováts Virág (Milla) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Kováts Virág (Milla) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 17, 2012 - 14:14
Szabadnak születtem, és mint minden nőnek, így nekem is jogomban van dönteni a saját életemről!

Kováts Virág (Fotó: Ökrös Attila)

Kováts Virág vagyok. 36 éves, egyedülálló, heteroszexuális, gyermektelen nő. Ha úgy tetszik szingli!

Miért?

Azért, mert én így döntöttem! Mert jogomban áll dönteni!

Lehet, hogy nincs ez a jogom törvénybe iktatva, de megígérem nektek, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ez megváltozzon!

Ahogy jogomban áll arról dönteni, hogy a testemet áruba bocsájtom vagy sem!

Ahogy jogomban áll arról dönteni, hogy ha gyereket akarok, azt egyedül, vagy egy társsal tervezem – legyen a párom azonos vagy ellenkező nemű!

Ahogy jogomban áll arról dönteni, hogy a gyerekemet otthon, vagy kórházban szeretném megszülni! 

A szabad szüléssel kapcsolatosan szeretném felhívni a figyelmet, hogy a most házi őrizetben lévő Geréb Ágnes, ha az elnöki kegyelmet nem kapja meg, akkor 2 évre börtönbe kell, hogy vonuljon.

Felhívnám a figyelmet arra is, hogy lehetőségünk van levelet írni a köztársasági  elnöknek és kötelességünk is megírni ezt a levelet, mivel a szabad szülés is mutatója  országunk szabadságának.

Jogomban áll arról is dönteni, hogy gyermekvállalás után otthon szeretnék maradni, vagy a karrieremet szeretném tovább építeni!

Szabadnak születtem, és mint minden nőnek, így nekem is jogomban van dönteni a saját életemről!

Az államnak pedig kötelessége biztosítani azokat a feltételeket, hogy ezek a döntések biztonságosan meghozhatók legyenek, és ne zárja el az utat a nők elől, ne kezeljen minket elesettebbnek, szerencsétlenebbnek gyámoltalanabbaknak, mint férfitársainkat.

Az állam ugyan jelenleg még a férfiak kezében van, de ennek ITT és MOST véget kell vetni!

A társadalomnak pedig az a feladata, hogy támogasson minket döntéseinkben!

Hiszen a társadalmat férfiak és nők alkotják és, hogy miként jöttünk a világra, nem adhat okot megalázásra, kihasználásra, kirekesztésre!

Mi nők, NEM a lehetetlent akarjuk. Pusztán egyenlő jogokat és egyenlő esélyeket akarunk! Nem szeretnénk férfiként élni, ellenkezőleg, most akarunk csak igazán nők lenni!

Az e heti, parlamentben történő események a családon belüli erőszak törvény tervezetének tárgyalása során, felhívta a figyelmet a magyarországi nők helyzetére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a férfiak egy része, hogyan gondolkodik ma Magyarországon a nőkről. És ezt köszönöm nekik, hiszen ezzel elindítottak egy lavinát. Egyrészt bekerült a diskurzusba ez a téma másrészt a Parlamentben ülő kormánypárti nőknek lehetőségük volt megmutatni erejüket, hiszen pár nap alatt elérték, hogy mégis külön tényállásként szerepeljen a családon belüli erőszak.

MOST jött el az idő arra, hogy mi nők végleg ledöntsük a középkori bástyákat és

kivívjuk magunknak a szabad döntés jogát,

hogy kivívjuk magunknak a régen áhított egyenlőséget!

Amely csak úgy lehet eredményes, ha bástyák ledöntése után, elkezdünk végre építkezni, cselekedni is.

Ha hangot adunk azoknak a dolgoknak, amelyeket fontosnak tartunk! Például a családon belüli erőszak kapcsán hangsúlyozzuk és elérjük, hogy a törvény preventív jellegű legyen, és ne akkor lépjen közbe, amik már folyik a vér, amikor a család tagjainak már pszichoterápiára van szüksége, annyi szörnyűséget éltek át.

MOST jött el az idő arra, hogy a női kvóta megváltozzon a magyar parlamentben, hiszen ez hozhat nekünk igazi változást.

A nőknek ugyanúgy meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a magyar társadalmat képviselhessék

hogy döntéshozók legyenek, mint ahogy a férfiak is megkapják ezt az esélyt.

Főleg annak tudatában, hogy a mai magyar társadalom több mint felét, a nők alkotják. Ezzel szemben tízszer annyi férfi van a parlamentben, mint nő. Ezért az igazi áttörést az jelentené, ha a parlamenti képviselők fele nő lenne, ezért MOST ezt kell célként megjelölnünk! Mert nem szeretnénk, hogy a férfiak helyettünk döntsenek!

MOST jött el az idő arra, hogy kivívjuk a gazdasági egyenlőséget a nemek között, hogy elérjük, ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést kapjuk, mint férfitársaink.

MOST jött el az idő arra, hogy felhívjuk a figyelmet a rászorultabb nők helyzetére! Legyen akár idős, akár beteg, akár egyedülálló anya, aki egyetemre szeretne járni, vagy pusztán vissza szeretne menni a munkahelyére!

Menjetek be az egyetemekre ahová jártok, és kérdezzétek meg, hogy miért nincs egyetemi  bölcsöde és óvoda?

Menjetek be a munkahelyeitekre és kérdezzétek meg, hogy miért nincs szoptató szoba?

Elvárom, hogy a döntéseimet tiszteljék, mivel elvárom, hogy engem is, mint minden embert tiszteljenek!

Több szabadságot, több jogot, több tiszteletet a nőknek, MOST!

Végezetül azt üzenem a köztársasági elnöknek, hogy kegyelmet Geréb Ágnesnek MOST!

Köszönöm a figyelmet! Találkozunk a Milla okt 23-ai tüntetésén a Szabadsajtó úton!

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kuszing Gábor (PATENT, Stop! Férfierőszak) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 22, 2012 - 21:57
Kuszing Gábor (Fotó: Ökrös Attila)
Jó napot kívánok. Kuszing Gábor vagyok, a Patent Egyesülettől (), amely a nők elleni erőszak és diszkrimináció ellen küzd, és a Stop-Férfierőszak Projektnek () is tagja vagyok, amely olyan férfiakat kíván megszólítani, akik saját életükben, illetve társadalmi szinten tenni kívának a nők elleni erőszak ellen.

Ki issza meg a narancs levét? - Alföldi Andrea (Magyar Nők Szövetsége, elnök) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 22, 2012 - 22:07
Alföldi Andrea (Fotó: Ökrös Attila)
Immár a Köztársaság-mentes Magyarország parlamentje újra megmutatta a macho-Magyarország szörnyszülött elképzelését, melyben a nők szerepét a háztartás és utódgondozás világában határozza meg.
 
Azon elfogadott, előítéletes társadalmi konszenzus tanúi lehetünk, amikor a nőkről nők nélkül döntenek. Napjaink férfi uralta „szabadságharcos” és „pipogya ellenzéki mozgalmak, és pártok” reneszánszában úgy érezhetjük, a történelem ismétli önmagát.

" Várjuk, hogy a dinoszauruszokkal együtt a nőgyűlölet is kihaljon!" - Tanos Áron (Magyar Szolidaritás Mozgalom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 24, 2012 - 14:34
Tanos Áron (Fotó: Ökrös Attila)
Ma Székely Sándor beszélt volna, de otthon ápolja a beteg feleségét.

Tanos Áron vagyok, 25 éves, párkapcsolatban élő, gyermektelen férfi, és nem verem a barátnőmet, vagy a szüleimet. Pedig valószínűleg kéne, hiszen, a Fidesz-KDNP vonatkozó kutatásaiból az derül ki, hogy minél több gyerek van a családban, annál ritkább a családon belüli erőszak.

A neveltetésemnek köszönhetően nem fogom verni a gyerekeimet és a feleségemet.

Nincs szükségem arra, hogy állandóan azt demonstráljam: férfi vagyok, erős vagyok, hatalmas vagyok.

Én jól érzem magam a bőrömben.