Amikor a többiek egy laza hangulatú listás levelezés során félpoénosan, majd egyre komolyabban felvetették , hogy csináljunk divatrovatot, a fejemet fogtam. Először divatrovat, aztán receptek, fogyókúra, sztárpletykák, horoszkóp, lebutított ezotéria, hogyan szerezz pasit és társai?! - gondoltam rémülten. Oké, hogy nem szép az a sztereotípia, hogy "a feministák férfias öltözetűek, zsíros hajúak, igénytelenek, slamposak" (persze, sokak szerint biztos ez a "feminista divat" :D ) - de eddig úgy véltem, elég az, ha mi tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk ilyenek, egyébként meg felesleges, sőt káros lenne, ha még mi is (!) a nők külsejére terelnénk a hangsúlyt.

 

Emmeline Pankhurst, amikor épp nem a nők szavazati jogáért küzdött, rajongott a párizsi ruhákért - de ez mellékes tény róla, mint magánemberről. Naomi Wolf könyvet írt a szépségkultuszról (erről lásd e cikk első részét), a soványság-ideál káros hatásairól, de ha rákeresünk a képeire, egy szép arcú, sminkelt nőt láthatunk, és ez - mivel a káros kulturális gyakorlatok, és nem a szépségipar egyes termékeinek ésszerű, kedv szerinti használata ellen foglal állást - mit sem von le műve hitelességéből. A harmadik hullámos amerikai feminista blogger, Jessica Valenti sem arról cikkezik, hogy mellesleg imádja a magassarkú cipőket - legfeljebb azért említ meg ilyesmit zárójelben, hogy a sztereotípiákkal szemben megnyugtassa nőtársait: attól, hogy valaki - a fontossági sorrendben mondjuk a huszadik helyen - szeret a külsejével foglalkozni, kihasználni a megjelenés variálásában, megváltoztatásában rejlő önkifejezési- és játékteret (arról nem is beszélve, hogy ha az ember jól érzi magát a bőrében, annak "empowering" hatása sem elhanyagolható!) még igenis magáénak érezheti a feminizmust! (Pláne, hogy a nők elleni sztereotípiák ugyanúgy léteznek előnyösnek, mint előnytelen külsejűnek számító nőkkel szemben!)

 

A feminizmus tehát nem puritán, fiús hajú, szigorúan sminkeletlen arcú, állig begombolkozott nők savanyú klubja, mint ahogy azt sokan képzelik, és soha nem is volt az - persze, és talán ebben is különbözünk a mainstreamtől, hozzá kell tennem, teljes mértékben elfogadjuk azt is, ha valaki ilyen külsővel érzi jól magát, mert nem gondoljuk, hogy egy nő értékét az a mellékes tény, ha úgy tetszik, magánügy határozná meg, hogy foglalkoztatja-e a külseje, vagy nem! Az is teljesen rendben van, ha egy nő valamiért nem igyekszik megfelelni az uralkodó szépségnormáknak - de az erre törekvő nőkkel szembeni előítéleteket (buta, felületes, könnyűvérű, stb.) szintén elutasítjuk.

 

Mindezzel együtt, füstölögtem tovább, micsoda hülyeség ez a kifejezés, hogy "feminista divat." Annyira ellentmondásosnak tűnik eleve ez az összetétel. A "divat" minden, csak nem feminista. A kifutók világában valósággal zavaró tényezőnek számítanak a női test természetes domborulatai - olyannyira, hogy mára a divatvilág elérkezett oda, hogy egy férfi inkább "nő", mint egy valódi nő! Andrej Pejicre gondolok. Noha a női modellként tevékenykedő biológiai férfit a google kiadja a "feminist fashion" keresőszóra, én inkább antifeminista jelenségnek gondolom az ő sikerességét, keresettségét - neki ugye nincs zavaró melle, zavaró csípője, zavaró zsírpárnái, tökéletes ruhaakasztó, a női vékonyságkultusz paradox megtestesítője. Az viszont igaz, hogy a gender performatív elméletére jó példa lenne, azaz arra, hogy a nőiesség nagyrészt egy létrehozott, "előadott" valami: elég némi ruha, frizura, smink, és kész lenne a nő - akár egy férfiból is?

 

Az "utca divatja" nyilván más, mint a kifutók világa, de annyiban nem, hogy az is a vékony alkatú nőknek kedvez, ezzel rombolva a telt alkatú nők önbizalmát, akiknek ebben a térben jóval kevesebb a lehetőségük, sikertelenségük, marginalizált pozíciójuk előre borítékolva van, mintegy másodlagos lényeknek, páriáknak számítanak. (Míg egy más, a divatnál nyitottabb térben, pl. szubkultúrában gyakran értékelik őket, így rálelnek saját nőiességükre,és ez felszabadító élményt ad nekik.)

 

Az utca divatja ráadásul a maga sablonosságával (kislány koromban sem értettem, miért jó az, ha mindenki egyforma ruhában van?) háttérbe szorítja az egyéniséget, az önkifejezést - újabb ok, amiért a "divatnak" látszólag nem sok köze van a nők különbözőségét és autentikus önkifejezését, kreativitását magasan felértékelő feminizmushoz!  

 

Épp az lenne a lényeg, hogy mi, feminista nők, nem divatot követünk, nem azt nézzük, hogy mi a "trendi", hanem - mivel fontosnak tartjuk az egyén szabadságát, és a sokféleséget - mindenki azt veszi fel, amiben jól érzi magát, ami tetszik neki, és ennyi! Ha saját készítésű ruhákat, akkor azt, ha zakót és nyakkendőt, akkor azt, ha miniszoknyát és tűsarkút, akkor azt, ha együtteses pólót farmerral, akkor azt, ha gót csipkeszoknyát és fűzőt, akkor azt - és a végtelenségig folytathatnánk a sort. (Egyébként feminista állásfoglalású barátnőm időnként képes rózsaszín playboy-cuccokkal is sokkolni szegény fejemet... :D ) De végülis, gondoltam, ez már önmagában egy állásfoglalás az öltözködésről, vagy ha úgy tetszik, a "divatról."

 

És akkor eszembe jutott egy vita a régi fórumunkon - van egy amerikai punk zenekar, a nevük One Foot in the Grave (Fél lábbal a sírban) és az idős tagok, ahogy a nevükből is látszik, magát az öregséget, az azzal járó társadalmi sztereotípiákat figurázzák ki, szerintem nagyon vagány és szimpatikus módon. (Esküszöm, ha öreg leszek, ők lesznek a példaképeim! :) Igaz, addigra már két lábbal a sírban lesznek, de talán még onnan is megnevettetnek!) A dobos 77 éves :), az énekesnő, a 60 év feletti Jodina Errichetti miniszoknyában feszít a színpadon, meséltem - erre egy fórumozó kiakadt, hogy egy ilyen idős nő ne hordjon miniszoknyát. MIÉRT NE? Mert nem méltóságteljes - kardoskodott a fórumozó. Láthatjuk, hogy a tisztelet, méltóság stb. szép eszméit miként lehet a nők szabadsága ellen (is) fordítani! Miért ne vehetne fel egy nő kortól függetlenül azt, amit akar? (És nem is áll neki rosszul, de ha rosszul állna, akkor is joga lenne felvenni, ha ő jól érzi benne magát!) Miért kellene feltétlenül lepukkant mamókának lennie, ha ő nem érzi annak magát?

 

De mondhatnék további példákat: Amerikában kihívónak ítélt öltözködése miatt (és mert a magas, szép alakú nő egyébként is állítólag a puszta jelenlétével "elterelte a férfi kollégák figyelmét a munkáról") elbocsátottak egy mexikói származású banki alkalmazottat, Debrahlee Lorenzanát. (Ezért is láthatjuk, hogy a feminizmus szép nőkről, szép nőknek is szól!)

 

De nem kell ilyen messzire mennünk: egy barátnőmre itt Magyarországon rászóltak a munkahelyén, hogy "nem járhat feketében". A szóban forgó munkahely nem dress code-os, ruhapénzt nem adnak, és az illető lány ruhái a stíluson, színen belül rendezettek, elegánsak - ugyan kinek és mi alapon van joga beleszólni a színükbe?! Nevetséges! Ha egy divatimádó kolléganő mondjuk rózsaszínben ment volna be, egy decens középkorú hölgy pedig halvány barackszín kosztümben, ellenük biztos nem lett volna kifogás, pedig ők is csak a stílusukat fejezték volna ki!

 

Na így lesz nőjogi és politikai kérdés a nők ruházatából, és így fonódik ösze az elnyomás egyéb formáival: az age-izmussal, rasszizmussal és a szubkulturális "másággal" szembeni előítéletekkel! (Illetve Debrahlee esetében az ügybe egyedülálló anya mivolta is bejátszhatott... Lásd továbbá korábbi cikkünket a magyar minisztériumi dolgozók miniszoknya-viselése körüli kabaréról)

 

Szóval mégiscsak lenne létjogosultsága nálunk egy "divat"-rovatnak? Majd meglátjuk :)