Január elseje óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mTovább olvasom
Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „ATovább olvasom
A világ nagyobb részén az anyaság inkább pokol, mint öröm. A valódi anyai (és apai) örömök, a tervezett gyermekáldás és az emberi módon történő felnevelés lehetősége csak a kisebbségben lévő kiváltságosoknak adatik meg.Tovább olvasom
Miközben a klímaváltozás és a túlnépesedés problémájától hangos a „zöld sajtó”, arról már lényegesen kevesebb szó esik, hogy ezt a túlnépesedést úgy produkálja az emberiség, hogy közben demográfiailag 200 millió nő hiányzik a bolygóról. Az egészséges arány alapján 100 nőre 103 férfi születik, tehát lényegesen több nőnek kellene élnie a Földön, mint jelenleg. Ezek az adatok az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeket sejtetik.Tovább olvasom