Mémek és méhek

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Mémek és méhek

február 17, 2019 - 13:17
A mémek reklámok, minden megosztás épp annak tesz szívességet, aki, vagy ami ellen felszólalni kíván.

Mémek és méhek, van amikor már felesleges viccet csinálni

Január elseje óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.

A napokban úgy láttam, megint a nőkkel kapcsolatban történhetett valami Magyarországon. Nem kellett sokat gondolkodnom: pár görgetés az idővonalon és e sejtésemet egy másik mém már igazolta is. Valaki ismét a nők méhe fölé emelte a mancsát, hogy lecsapja a Baby-Turn-On gombot. Mire észbe kapok, egy újabb rajzból láttam, hogy ház, kocsi, tévé és még ki tudja mi jár a jól üzemelő méhért cserébe.

Sokan mondják, hogy a nők a társadalom alapjai, különösen azon politikusok szavajárása ez, akik valószínűleg épp a lényeget próbálják eltakarni előlük. A valóság ugyanis az, hogy a nő nem alapja a társadalomnak, ellentétben a méhével, ami gazdasági attribútummal bír, s csak ennél fogva van társadalmi jelentősége is. Ez a nyers igazság különösen erős vonalakban rajzolódik ki, ha e mancsok gazdáinak gondolatmenetét tüzetesen végigkövetjük. 

Ha a nők ugyanis alapjai volna a társadalomnak, mint ahogy ezt sokan hangoztatják, akkor hasonló arányban képviseltetnék magukat benne, legyen a , és elvileg bármiről is szó. Ráadásul mindezt hasonló javadalmak mellett tennék és véletlenül sem szűkülne le az életük a gyermekvállalás szűkös kontextusára, ami a világot eköré csavarja körülöttük, vagy azért mert lesz baba, vagy azért mert már van baba, vagy azért mert még nincs, vagy azért mert mondjuk , ez utóbbi ráadásul további spekulációkra ad okot. Egyéb kontextusok nem igen vannak, hiszen az úgyis valami lenne, amivel foglalkozni nem szoktak e vaskos mancsok, ennél ők pragmatikusabbak, hiszen kimetszik a testből a méhet.

De tudjátok mit? Játsszunk el a gondolattal, hogy ez a kontextus minden principiális vetületével helyénvaló és fogadjuk el azokat igazságnak….Ebben az esetben ebből a történetből még karakteresebben körvonalazódik ki egy apró kifelejtett, sajnos sem hangzásban, sem látványban nem túl kecsegtető dolog: a here. Ha ugyanis a nő csakis a gyermek kontextusában állja meg a helyét és a méhe a legfontosabb gazdasági, társadalmi értéke, akkor a férfi csak gyermeknemző szereppel dicsekedhetne, márpedig nem ez a jellemző, legalábbis a kocsma, vagy az öltöző helyszínét elhagyva (mondjuk egy bizonyos IQ felett).

Egy végzős animációszakos hallgató diplomamunkájára emlékeztető rajzfilm ismétli egy ideje magát Közép- és Kelet-Európában, ahol két-három ugráló heregolyó és egy csinos anyaméh a főszereplők, s noha a történet maga műnemében nehezen beazonosítható, szórakoztató - ahogy a herék hol ripacskodó, hol számonkérő hangnemben próbálják rávenni az anyaméhet arra, hogy szüljön, lehetőleg heréket persze. A történet amennyire viccesnek tűnik, annyira dühítő is, de hát azt mondják ilyen egy jó mű: megosztó… vagy mégsem? Hát, szerintem van, ami már túlnő a humoron.

Osszál megosztó megosztást…

Ezzel el is jutottam e gondolataimat elindító mémek kérdéséhez, de majd visszakanyarodom újra a méhekre. A mémek a társadalmi feszültségek új digitális levezetési módjának számítanak, szigorúan humorba ágyazva terjednek a legkomolyabb témákra reflektálva, ami a polkorrektséget vagy legalábbis annak látszatát is biztosíthatják, épp a humoros, sokféleképpen értelmezhető jellegüknél fogva. Egyre több van belőlük és éppen a mennyiségük, a témákra történő azonnali és gyors, virulens jellegük miatt, lassan átveszik a tényközlés bevett csatornáit is, ám sajnos ezt a maguk kifordított jellegüknél fogva teszik. Erről hosszan írhatnék, s talán fogok is, de most szűkítsük le a mémek problémáját a magyar valóság dudvás és muharos szemétdombjára.

Egy idő után a mémek már nem tudnak segíteni, a határ azonban nehezen meghúzható, bizonyos témákban azonban határok nélkül is vaktöltények és bizonyos helyeken így pl. Magyarországon alapvetően haszontalanok is. A mémek lehet, hogy kontraproduktívakká váltak s csak rontanak a helyzeten azzal, hogy a valóságot - függetlenül attól, hogy a kiábrázolandó élethelyzet műnemi besorolása szerint dráma, komédia, vagy bármi is, mert szatírává, a mögöttes tényeket pedig szimbolikussá alakítják, nemcsak esélyt adva ezzel a valóság relativizálására, hanem lehetőséget biztosítva e szimbólumok újrahasznosítására, megjegyzem éppen azok számára akik ellen készültek. 

Gondoljunk csak bele, a keresőbe beírunk egy komoly társadalmi témát és lassan csak vicceket találunk a találatok között… Vajon jó ez így? Vajon mennyire lehet valakinek inspiráló az, hogy a szívvel-lélekkel végzett, nehéz társadalmi munkája a közbeszéd új formáiban, csak ízléstelen humorterrorban köszön vissza? Milyen hatása lehet annak ha egy fiatal az égető problémáival kapcsolatban előbb szembesül torz iróniák formájában, valós válaszok helyett? És itt nemcsak szexuális témákról van szó, hanem ezer más dologról, kezdve a tinilányról aki visszafojtott nevetésbe kezd a feminizmus hallatán, majd megmutat a témában pár viccet is a mosolya igazolására, s folytatva az egyetemistákkal, ahol sok cikinek számító téma a legnagyobb menőséggé alakult mára, hála részben a mémoldalaknak is. Így ma már nincs semmi kivetnivaló abban, ha 12-15 évig bukdácsolsz, szétiszod az agyad és szinte minden létező nemi betegségen túlvagy, mire 30 leszel, hadd ne soroljam... pedig hát a java csak ezután jön. A valós társadalmi problémák csak ekkor törnek igazán az ember életére, ha dolgozni kezd, olyan problémákkal kell szembesülni, amire kevés a mímes mémelés.

A mémek reklámok, minden megosztás épp annak tesz szívességet, aki, vagy ami ellen felszólalni kíván. Ugyan, hát miféle szívességet teszek azzal, ha mémelgetek? Egyrészt morális értelemben teszel szívességet a kifigurázandó, bizarr módon a morális értelemben megvetett személynek, szervezetnek, vagy témának, hiszen valószínűleg előbb röhögsz egy olyan dolgon, amin egészséges ember nem biztos, hogy nevetne, ők nevettek, s már te is… Másrészt, hogy a téma eleve egy viccé silányul, épp mint a rajzfilm heréi és a méh, a maga irritálóan mély és szomorú valóságtartalma ellenére is vicc, és kevésbé érez az ember késztetést néhány vicc miatt forradalmat indítani.

Vajon miért ilyen hatékony ez az új kommunikációs forma, miért virulens ez az „online passzív rezisztencia”? A válasz ijesztően egyszerű: mert szinte senki sem akar tenni semmit a problémák ellen, de legalább közben úgy érzi, hogy azért mégis tesz valamit, közben úgy hiszi, talán felnyitja a szemét másnak is, sőt talán az a remény is motiválja, hogy a másik majd csak tesz valamit e megosztás hatására, s ezzel egyben a társadalmi felelősség stafétáját is átadja másnak, miközben az ő esetleges sikere esetén, inspirátorként tetszeleghet maga és a közössége előtt.

Röhögjünk a méhmeken!!!

A nők ideológiai és gazdasági kizsákmányolása folyik Magyarországon a színfalak mögött s ezzel a ténnyel viccek formájában találkozom a saját falamon. Röhögjek?

Vajon mikor szabadulnak meg a nők az inkubátori szerepüktől, amit a véges készletekkel rendelkező bolygó végtelen növekedésre beállított gazdaságának népszaporító fogaskereke hajt? Száznál kevesebb évre prognosztizálom a dolgot. Eljön az idő, amikor nem kell szülni, pontosabban mondva, eljön az idő, amikor már nem lesz ciki nem szülni, mert amúgy már most sem kell, és ami azt illeti jobb is nem szülni, sőt a jobb helyeken már most sem ciki nem szülni... 

A nemzeti illúzió, ami a méh produktumára egy másik illúziót: a szentség illúzióját is rátapasztotta, ugyanis csupán egy fogalomcsokor: valójában se nemzet, se szentség nincs, csak ezek a fogalmak. A Föld azonban tény, épp rajta állsz, ülsz, olvasol, szexelsz és bizony elég gyatra állapotban van, amire minden modell szerint , ez ellen ágálni felelőtlen, ostoba, hazug és önző dolog. Magam részéről mély tiszteletet érzek minden pár iránt és remélem mi is leállunk az első után, vagy a következő körben már csak örökbe fogadunk…

Mi sem bizonyítja az érzéketlen, embertelen és életidegen jellegeket, mint a mérőszámok, ahol a nők csak méhük teljesítményével mérhetők, valamint a jutalomfalat ígérete, ami paramétereik alapján nagyobb súlyban befolyásolják a heréket felelőtlen döntésre, mint a méheket, akik mindentől függetlenül inkább áldozatai az egész folyamatnak. „Magyarország nemzeti és keresztényi családpolitikája herékre és méhekre silányult.” Ez egy mondat, grafikus tuning és trollface nélkül. Hogy tetszik?

Amikor a here azt is tudja mit akar a méh…

Úgy nagy általánosságban a patriarchális rendszer nem abban ölt testet, hogy kötelességből kínozza a nőket (ezek inkább apró mellékhatások), inkább abban testesül meg, hogy a világ kauzalitásában olykor bekövetkező rossz következményeket, bármilyen léptékről is legyen szó, egyszerűen rájuk fogja. Gondoljunk Évára a Paradicsomban, amivel minden elkezdődött. De vegyünk aktuális példát, egyesek egyenesen az anyaméh túlteljesítésével magyarázzák a túlnépesedést is. Világos? Ha sok gyerek van, akkor azért, ha kevés, akkor meg azért felelős a méh. A valóság persze az, hogy a férfiak és a nők egyenlőségének hiányából fakadó jelenségről van szó, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a szellemi, valamint gazdasági nyomor okozza ezt a felelőtlennek tűnő túlszaporodást is és nem a gonosz anyaméhek. És ugyanez fordítva is igaz: egy fogyatkozó ország, nem az ellustuló anyaméhekkel magyarázható, hanem reális következményei egy olyan körülménynek, ami ellen ugyan lehet tenni valamit, de az biztos, hogy a megoldás nem a méhek szorgosabbá tételével idézhető elő, jutalomfalatkák ide vagy oda.

Ha csak a gyermekek számában mérjük a gazdaságok erejét, mint a XX. században, akkor valóban nagy gondban van a fejlett nyugat, a helyzet azonban az hogy már nem abban kell mérni és ezért butaság zablát kötni a nők szájára olyan dolgok ígéretével ami a gyermekkel ellentétben mulandóak. A következményeket pedig épp azok sínylik meg, akikért zokszó nélkül feláldoznánk magunkat: a gyermekeink.

Sajnálom, csajok…

A nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban épp a minap volt egy furcsa beszélgetésem, aminek egyik szörnyű konklúziója az volt, hogy organikus értelemben talán soha nem lesz egyenlőség, mert előbb fogják az emberiséget robotok irányítani, minthogy (ezt megelőzően) kialakuljon egy igazi gender equality. Hogy miért? Mert a férfiak jobban bíznak majd egy robotban, mint egy nőben. S mert a patriarchális alapú társadalom eddigi döntései alapján, egyszerűen nagyobb a valószínűsége azoknak a hatékonysági-faktoroknak a fennmaradása, amelyek alapján inkább a „jobb robotokra” bízná magát, mintsem a „kevésbé jobbakba” hagyatkozzon, mármint ez utóbbi alatt a nőket értem ebben a nyers és magam részéről rút kontextusban. 

A picit ijesztőnek ható kép, ami egyébként az én retinámra is erősen ráfeszült, azért nem olyan karcoló, mint amilyennek tűnik, sőt, ami azt illeti, igazi egyenlőséggel kecsegtet. Furcsa belegondolni, de van reális valószínűsége annak, hogy épp az új technológiai vívmányok hozzák el az egyenlőséget, épp azok, amik ellen minden régimódi, majdnem egy évszázaddal ezelőtti ideológiákba, vagy évezredes Istenbe kapaszkodó politikus és gondolkodó küzd. Nézetem szerint a patriarchális berendezkedés magától dől meg éppen amiatt, hogy minél biztosabb talaj hajszolása közben nem veszi észre, hogy a talaj elfogyott és sokkal súlyosabb dolgok már lebegnek körülötte, látszólag sokkal stabilabban…

Megnyugtatásként írom a nőknek, hogy ezek a megmémült intézkedések a vergődés jelei, semmi több. Ha teheted, ne mémelj, hanem tégy az ellen ami nem tetszik, csinálj forradalmat és merj törni és zúzni ha kell...

Éppen Slavoj Žižek Zűr a paradicsomban című könyvét olvasom. Egy perc alatt beszippantja az embert. Ő írja a társadalmi berendezkedések időszakos átalakulásával és az ezzel járó hatalomfoszlásokkal kapcsolatban, hogy noha ez sokszor véres volt a történelemben, e tény sose volt akadály abban, hogy valami hasonló később újra bekövetkezzen. Ugyanakkor érdekes meglátás a részéről, hogy napjaink kezdődő autoriter berendezkedései előszeretettel erre építik a hatalmukat, mármint e véres eseményekkel való riogatás kontextusára, olyan üzenetbe csomagolva, miszerint Ő megvédi a népet ettől a stressztől (is). A rendszer Žižek szavaival élve a paternális szimbolikus autoritáshoz való visszatérés mellett emel szót, mondván, az az egyetlen kiút a késő kapitalista narcisztikus próteuszi énönpusztító zsákutcájából. Gondolom, ismerős…

Hogy baj van a világban az nem kérdés. Az hogy a baby-boom a világ egy hangyányi szegletén megoldást jelent, az szinte teljességgel kizárt. Rossz út ez. Nem járhatatlan, csak rossz, mert egy zsákutcára egy másik zsákutcával válaszol.

 

 

„Nem négy évre tervezzük a gyereket” - a Friedrich Ebert Alapítvány párbeszédfóruma

május 12, 2015 - 21:37

Április 22-én tartotta a Friedrich-Ebert-Stiftung – 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje, azon belül pedig a 2014-ben indult Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről című vitasorozata keretében – „Az eltűnt népességrobbanás nyomában – A gyermekvállalással kapcsolatos diskurzusok” című párbeszédfórumát.

Miért csak a jómódúak kiváltsága a családtervezés?

január 27, 2013 - 11:21
Miért csak a jómódúak kiváltsága a családtervezés?

A világ nagyobb részén az anyaság inkább pokol, mint öröm. A valódi anyai (és apai) örömök, a tervezett gyermekáldás és az emberi módon történő felnevelés lehetősége csak a kisebbségben lévő kiváltságosoknak adatik meg. 2007 óta szeptember 26-a a fogamzásgátlás világnapja.

Bár a jelenlegi hazai politika agymosó sulykolása méretes szemellenzőt helyez elénk, a hosszútávon fenntartható jólét kulcsa egy globális szemléletmód, amelyből következően óhatatlanul fel kell tenni a kérdést: a fogamzásgátlás miért csak a jómódúak kiváltsága?

"Tőlem ezért nem kapsz munkát" – szerzőnk válasza Jakab Andor blogbejegyzésére, avagy: Mennyit ér egy Nő?!

augusztus 15, 2011 - 11:54

A kérdés a közösségi oldalakon igen elterjedt és népszerűnek tűnő elolvasása után fogalmazódott meg bennem. Az író minden köntörfalazás nélkül hangot ad véleményének, mellyel, úgy tűnik, nincs egyedül, és sajnos számos állást kereső nő számára megszokott, hogy munkáltatóként nem alkalmazna női munkaerőt. Az indok egyszerű: nem éri meg!

Vagy-vagy? Anyaság vagy egyéni érvényesülés?

augusztus 21, 2016 - 00:00

Karrier – e szó hallatán középkorú, nadrágkosztümös, szigorú fellépésű vezérigazgató asszonyt szokás elképzelni, aki a maga rideg lényével és megkeményedett arcvonásaival bizonyára pocsék feleség és anya. Már ha egyáltalán az – fiatalabb kiadásáról előre borítékolható, hogy ha így folytatja, nem lesz egyik sem. Vagy mert viszolyog e szerepektől, vagy mert hiába keres olyan férfit, akinek ő a maga antinő mivoltában kellene.