Theodora Anna Sprüngli 1880. aug. 15-én született egy hamburgi középosztálybeli családban. Tehetségesen hegedült, de a művészi pályáról egy kézsérülés miatt - amit egy gyerek megmentése közben szenvedett el - le kellett mondania. Így az újságírás felé fordult. Elsősorban művészeti témájú cikkeket és színikritikákat írt, Anna Rühling álnéven.

Családja követelte, hogy menjen férjhez, de ő meg volt róla győződve, hogy ha egy leszbikus nő, engedve a nyomásnak, így tesz, nem lesz boldog, és másokat sem tehet azzá. Apja kijelentette, hogy ilyesmi az ő családjukban „nem történhet meg”, Anna viszont 1904-ben nemcsak hogy felvállalta kapcsolatát egy másik nővel, de még a hangos érdekérvényesítéstől sem riadt vissza. 

1904. október 9-én Berlinben felszólalt a Tudományos-Humanitárius Társaság alakuló ülésén. Ez volt a világ első LMBTQ-szervezete, de az érintett nők problémáit egyedül Rühling tárgyalta, a többi előadás mind a meleg férfiak helyzetéről szólt. Beszédének - melybe nyilvános coming outját is beleszőtte - a  „Miért érdeke a nőmogalomnak a homoszexuális probléma megoldása?” címet adta.  

Ha arra gondolunk, hogy mennyit tettek a homoszexuális nők a nőmozgalomért, és mennyi mindent értek el az elmúlt évtizedekben, megdöbbentő, hogy ennek a mozgalomnak nagy és befolyásos szervezetei mindmáig a kisujjukat sem mozdították, hogy nem kevés uranista tagjuk számára biztosítsák az őket állampolgárokként és a társadalom tagjaiként megillető jogokat

- nehezményezte. 

Némi megfontolás után könnyen belátható, hogy a homoszexuálisok és a nők törekvései nem állnak szemben egymással, sőt a két mozgalom inkább kölcsönösen segíti egymást a jogok és az elismerés kivívásában és az igazságtalanságok felszámolásában

- mutatott rá.

1906-ban leszbikus témájú novelláskötetet adott ki. Ezután Düsseldorfba költözött, és a jobboldali Neue Deutsche Frauenzeitungban jelentek meg írásai. A háború alatt nacionalista érveket hangoztatott. A harmincas évek végén Ulmba költözött, és az ottani színházban dolgozott, egy ideig az igazgatói posztot is betöltötte. 72 éves korában hirtelen érte a halál. 

Őt tartják az első leszbikus aktivistának, noha ezt a címet Johanna Elberskirchen kapcsán is szokás emlegetni. 

Sajnos életében az áhított szövetség nem jött létre. A nőmozgalmárok és a szüfrazsettek közt valóban sok leszbikus nő volt (pl. Elsie Inglis, Dame Ethel Smyth, Lida Gustava Heymann, Frances Power-Cobbe), de ezt vagy titokban tartották, vagy (mint az imént felsoroltak) ha nem, akkor sem akarták a szavazati jogért folytatott harcba a szexuális orientáció kérdését „belekeverni”.  

Ez még a második hullám idején is probléma maradt, Betty Friedan például „levendulaveszélynek” titulálta a leszbikus nők azon igényét, hogy a feministák az ő érdekeiket is képviseljék.