Az EP nőjogi bizottsága véleménytervezetében bírálja a magyarországi helyzetet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Az EP nőjogi bizottsága véleménytervezetében bírálja a magyarországi helyzetet

március 27, 2018 - 23:28
Brüsszel, 2018. március 27., kedd (MTI) - Több okból is bírálják a magyar helyzetet az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottságának (FEMM) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek.

A téma azért szerepelt a napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez a FEMM is csatolni fogja a véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A Maria Noichl szociáldemokrata jelentéstevő által előterjesztett dokumentumban "sajnálatosnak" nevezték a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szakpolitikák "újraértelmezését és leszűkítését a családpolitikára", illetve rámutattak, hogy Magyarországon nagyon alacsony a nők aránya a politikai döntéshozói pozíciókban.

Emlékeztettek rá, hogy Magyarország európai összehasonlításban az utolsó előtti helyen áll a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének egyenlőségi indexén.

Mint írták, a külföldről támogatott civil szervezetekről elfogadott jogszabály "aggasztó" hatással van számos létfontosságú nőjogi szervezet jövőbeli működésére, továbbá elítélték "az oktatás és kutatás szabadságával, és különösen a társadalmi nemekkel kapcsolatos tanulmányokkal szembeni támadásokat".

A tervezetben emellett hangsúlyozták a nők önrendelkezési jogának fontosságát, leszögezték, hogy tiszteletben kell tartani a nők szexuális és reproduktív jogait, valamint ezzel összefüggésben elítélték "a roma nőkkel szemben alkalmazott rossz bánásmódot és megkülönböztetést, például az egészségügy területén".

Végezetül felszólították a magyar kormányt a nők elleni erőszak felszámolását célzó mielőbbi ratifikálására.

Anna Zaborska néppárti képviselő elmondta, módosító indítványokat fognak benyújtani, hogy kiegyensúlyozottabb szöveget fogadhassanak el, mert a cél nem az ország elítélése, hanem a megsegítése. Hozzátette, nem ítélhető el, ha egy tagállam átláthatóvá kívánja tenni az esetlegesen lobbitevékenységet végző szervezeteket, a kérdés csak ennek a módja.

Jadwiga Wisniewska, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció politikusa kijelentette, hogy ő nem támogatja a vélemény kidolgozását, szerinte ugyanis erre nincs mandátuma az EU-nak. Kiemelte: csak a szerződéses keretek között lehet cselekedni, tiszteletben tartva egy adott társadalom értékeit. Hozzátette, az EU-nak is érdeke, hogy mindössze szükség esetén, a szubszidiaritás elvét figyelembe véve avatkozzon be, mivel a beavatkozás nyugtalanságot szül. Aláhúzta, a nők magyarországi helyzete nem ad okot aggodalomra más tagállamokhoz képest, ahol súlyosabb problémák mutatkoznak. Vannak kérdések, amiken dolgoznia kell még az országnak, de a magyar szociális politika például nagyon kedvező - mondta.

A liberális Angelika Mlinar ugyanakkor úgy vélekedett, hogy "botrányos a helyzet, Magyarország egész egyszerűen nem ismeri el az EU szabályait".

A képviselők április 11-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a véleménytervezethez, amelyről a FEMM másnap fog szavazni.

A LIBE jelentéstervezetéhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét. A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Tőlem ezért nem kapsz munkát" – szerzőnk válasza Jakab Andor blogbejegyzésére, avagy: Mennyit ér egy Nő?!

augusztus 15, 2011 - 11:54

A kérdés a közösségi oldalakon igen elterjedt és népszerűnek tűnő elolvasása után fogalmazódott meg bennem. Az író minden köntörfalazás nélkül hangot ad véleményének, mellyel, úgy tűnik, nincs egyedül, és sajnos számos állást kereső nő számára megszokott, hogy munkáltatóként nem alkalmazna női munkaerőt. Az indok egyszerű: nem éri meg!

A FIDESZ-VEZETÉS NŐALAKJAI / SELMECZI ÉS HOFFMANN

november 13, 2011 - 09:38

A Fidesz tipikusan kevés nőt enged hatalomközelbe - hangoztatott konzervatívizmusa  ez  egyre kevésbé eu-konform gyakorlat igazolásának  könnyed és problémamentes eszköze.

Érdekes azonban, hogy mindennek ellenére - netán éppen ezért?- a legtöbb megosztást és ellenérzést kiváltó nyugdíj- és tanügyi átalakítások vezéralakjai nőneműek.

Gyermekvállalás ösztönzése: büntetni vagy lehetőséget teremteni?

május 11, 2011 - 08:33
Úgy látom, vezető politikusaink fantáziája kimeríthetetlen a legújabb bűnbakok, a "gyermektelenek" megregulázását illetően. A gyermektelenségi adó a kívánt módon nem jött össze, sebaj, akkor találjuk ki azt, hogy a gyermektelenek, vagy a "csak" egy gyermeket felnevelők később mehessenek nyugdíjba. Figyeljük a fogalmazásmódot, nagyon fontos: nem pl. "adókedvezmény" vagy "kedvezményes nyugdíjkorhatár" a gyermekeseknek, hanem büntetés a gyermekteleneknek! (Szégyelljétek magatokat, ti, páriák, társadalom szemetei, élősködők, stb. stb.