Berta Pipina lett politikus, újságíró, feminista (1883–1942)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Berta Pipina lett politikus, újságíró, feminista (1883–1942)

augusztus 29, 2017 - 22:11

Az első nő, aki Lettországban parlamenti képviselő volt. 1883-ban végzett a bauskai gimnáziumban, néhány évet Berlinben logopédiát tanult, majd hazatérte után sérült gyerekeket tanított. Lettország függetlenné válásakor, 1918-ban kezdett politikával foglalkozni. 1919-ben megválasztották a rigai városi tanács tagjává, a nők helyzetének javítása volt a célja. 1922-ben belépett a Latvijas sieviešu nacionalas ligas-ba (Lett nők nemzeti szervezete), 1925-ben annak elnökévé választották. Az egyesület bekapcsolódott az International Council of Women tevékenységébe, melynek alelnökévé választották 1936-ban. Alapítója és szerkesztőségi tagja volt a Latviete (Lett nő) című lapnak. 1931-ben beválasztották a lett parlamentbe, ahol folytatta harcát a nők érdekében. 1936-ban a politikától visszavonult, de újságíróként tovább tevékenykedett. 1941-ben Szibériába száműzték, ahol 1942-ben meghalt.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elizabeth Sanderson Haldane skót író, filozófus, szociális munkás, szüfrazsett (1862–1937)

április 12, 2017 - 14:22

Ápolónőnek tanult, az Edinburgh-i Royal Infirmary-ban dolgozott, melynek 1901-ben a vezetője lett. Több bizottságban és tanácsadó szervezetben vállalt szerepet, szociálpolitikai kérdésekkel  foglalkozott. 1920-ban békebírónak választották, nő előtte nem töltött be ilyen posztot Skóciában. Kiállt a nők emancipációjáért, aktiv szerepet vállalt a nőmozgalomban. Fontosnak tarotta a nők továbbtanulását, munkavállalását. Filozófia tanulmányokat, életrajzokat írt, fordított. 

Néhány munkája:

Emilia Broomé svéd politikus, feminista (1866–1925)

május 21, 2015 - 22:40

Az első nő, aki bekerült a svéd törvényhozó testületbe. Az uppsalai egyetemen végzett 1884-ben, Stockholmban Anna Whitlock iskolájában tanított.

Alapító tagja és 1902-1906 között elnöke volt a Stockholmsföreningen för kvinnans politiska rösträtt-nak (Stockholmi szüfrazsett egyesület).

A Centralförbundet för Socialt Arbete  (szociális jóléti szervezet) igazgatótanácsának tagja volt 1904-1925 között.