Schodelné Klein Rozália operaénekes (1811–1854)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Schodelné Klein Rozália operaénekes (1811–1854)

augusztus 29, 2017 - 22:00
Az első nemzetközi elismerést szerzett énekesnőnk, a Normafa névadója.

Kolozsváron született, az ottani Zenedében Schodel János tanítványa volt, akivel 15 évesen házasságot kötött. Pozsonyba költöztek, ahol éneket és színészmesterséget tanult. 1829. június 9-én debütált Agathe szerepében (Weber: A bűvös vadász). A következő években Bécsben és német színpadokon lépett fel. 1837-ben Pesten vendégszerepelt,  

1838-ban a Pesti Magyar Színház tagja volt három évig. A társulat szívesen kirándult a budai hegyekben álló, akkor még Viharbükknek nevezett fához. 1840-ben egy ilyen kirándulás alkalmával Schodelné Klein Róza fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, mely nagyon hasonlított Bellini Norma című operájának színházi a díszletére, és elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát, mely elnevezés lassan átterjedt a fa körüli rétre is, A fát 1927-ben egy vihar kidöntötte, de helyére újat ültettek, ahol egy emléktábla áll, Schodelné történetével. 

Schodelné 1841-től Hannoverben, Mainzban, Kölnben és Londonban lépett fel hatalmas sikerrel. 1843-tól ismét Pesten játszott, Erkel Ferenc rá írta a Báthory Mária és a Szilágyi Erzsébet című operáinak címszerepét. A szabadságharc bukása után haláláig bebörtönzött szerelmének, Nyáry Pálnak birtokát vezette. Fiatalon, negyvenharmadik születésnapján halt meg. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



De Gerando Antonina pedagógus, író, műfordító (1845–1914)

január 03, 2019 - 00:00

Szülei August de Gerando gróf és Teleki Blanka testvére, Teleki Emma. Párizsban született, egyéves korában Magyarországra került, ahol Teleki Blankától tanulta a nyelvet. Párizsban tanult, 1861-ben tanítónői, 1864-ben tanárnői képesítést szerzett.

1872-ben Budapesten telepedett le, a -féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában tanított.

Ladomerszky Margit színész (1904–1979)

december 17, 2019 - 19:12

1924-ben végzett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláján, Székesfehérváron kapott szerződést. Az elkövetkező években játszott Kaposváron, Pécsen, Szegeden.

1929-ben szerződött el a Vígszínházhoz, sok komoly szerepet kapott. 1945-től a Nemzeti Színház tagja, egészen nyugdíjazásáig.

Kitűnő színpadi megjelenésű, nagy beszédkultúrájú színésznő volt, drámai és komikai szerepekben egyaránt nagy sikereket ért el. Leghíresebb szerepe talán Warrenné volt, Shaw Warrenné mestersége c. darabjában. Gyakran szerepelt a rádióban és filmeken is.

Beniczkyné Bajza Lenke író (1839–1905)

április 12, 2017 - 01:02
Beniczkyné Bajza Lenke. Radóné Hirsch Nelly rajza, részlet.

Apja Bajza József író, költő, anyja Csajághy Laura testvére, Csajághy Júlia. 

Tizenhétéves korában kezdett publikálni, termékeny és sikeres írónak bizonyult. Regényei mellett sok elbeszélést írt, főmunkatársa volt a Nővilágnak, írásait gyakran közölte többek között a Koszorú, a Hölgyfutár, a Pesti Hírlap, a Pesti Napló.