Eugénie Niboyet francia író, újságíró, feminista (1796–1883)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Eugénie Niboyet francia író, újságíró, feminista (1796–1883)

augusztus 29, 2017 - 20:42

Eugenie Mouchon  az első francia feminista lap, a La Voix des Femmes (A nők hangja) egyik alapítója ( mellett). Irodalmat, tudományokat, művészeteket fontosnak tartó családja Svájcból származott, 26 évesen kötött házasságot Paulin Niboyet ügyvéddel. 1829-ben Párizsba költöztek, ott jelentek meg első írásai. 1830-ban megnyerte a la Société de la morale chrétienne  irodalmi pályázatát. Cikkeiben minden általa fontosnak tartott ügy mellett – a béke, a rabszolgaság megszüntetése, a halálbüntetés eltörlése, a nők egyenlősége – kiállt.  A Christian Socialist című lap szerkesztője, az első európai békemozgalom alapítója volt. Több női lap – Le Conseiller des femmes, La Mosaïque Lyonnaise, L’Athénée des femmes, La Gazette des femmes – alapítója volt. 1848-ban megalapította a La Voix des Femmes-t és egy feminista nőklubot, bízva a nők egyenjogúságának kivívásában, de csalódnia kellett. A forradalom bukása után Svájcba emigrált, ahol fordításokból tartotta fenn magát, 1860-ban tért haza. 82 évesen a Párizsban tartott nemzetközi feminista kongresszus díszvendége volt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Vallásos viktoriánus családanya a prostitúció és a szexuális kettős mérce ellen: Josephine Butler

november 28, 2015 - 15:23

A viktoriánus kor egyik legforradalmibb szellemiségű alakja 1828. április 13-án született gazdag földbirtokos lányaként. Apja társadalmi reformer volt és szerepe volt az 1832-es reformtörvény elfogadásában. Josephine-t inspirálta apja szellemisége. Élesen támadta korának álszent felfogását, fellépett a nők és gyerekek kiszolgáltatottsága, kihasználása ellen. Fiatalkorától élete végéig aktívan részt vett a feminista mozgalomban.  1852-ben férjhez ment George Butler tanfelügyelőhöz, aki hozzá hasonló elveket vallott.

Olympe Audouard francia író, feminista (1832–1890)

március 02, 2017 - 01:12

Marseille-ben született, 1850-ben házasodott össze egy ügyvéddel. A házasság férj gyakori hűtlensége miatt tönkrement, de a korabeli törvények miatt csak 30 évvel később tudtak elválni. Olympe Párizsba költözött, ahol megismerkedett korának művészvilágával. Alapítója volt a Le Papillon és a Cosmopolitan Magazine című lapoknak. Publikációi visszatérő témája volt a nők elnyomott helyzete, joguk megszerzése ahhoz, hogy választók és választhatók legyenek. Sokat utazott, 1868-69-ben Amerikában volt sikeres előadókörútja. 

Néhány munkája:

Doktornő nadrágban: Madeleine Pelletier francia orvos, radikális feminista (1874–1939)

április 09, 2017 - 23:23

Az első francia nő, aki pszichiátriai szakvizsgát tett és állami elmegyógyintézetben alkalmazták. Szegény családból származott, korán kimaradt az iskolából, később önerőből készült fel az egyetemre. Már kamaszkorában anarchista és feminista csoportok tagja volt, 1906-ban a Solidarité des femmes titkárává választották. Cölibátusban élt. Férfiruhát viselt, hogy ezzel is jelezze eltávolodását a kultúra által definiált, korlátozó "nőiesség" fogalmától. 1908-ban La Suffragiste címen újságot alapított.