Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

január 01, 2018 - 19:53

Az első nő, aki a Western Electric munkatársa lett, 1950-ben egyik alapítója és első elnöke volt a Society of Women Engineers-nek. Apja, a Newark Controls Company alapítója példáját követve már gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz, és a Newark College of Engineering vegyészmérnök szakán végzett l939-ben. 1942-től a Western Electric mérnöke lett, kvarckristály oszcillátorokat tervezett és tesztelt. Három évvel később, apja halála után felmondott és átment a Newark Controls Companyhoz, ahol először főmérnök, majd alelnök volt, végül 1955-ben a teljes irányítást megszerezte. Munka mellett tovább tanult, a fizikusi diplomáját is megszerezte. Jelentős találmányai voltak, melyeket később az űrprogram során is alkalmaztak. 1963-ban előadókörúton járt az országban, amelyen fiatal nőket biztatott a mérnöki pálya választására. 1978-ban meghívták a National Academy of Engineering tagjai közé, mely mérnököknek a legnagyobb szakmai elismerés, rajta kívül még 5 nő volt tag. 2002-ben beiktatták a National Women’s Hall of Fame tagjai közé.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amy Van Dyken amerikai úszónő (sz. 1973)

február 14, 2018 - 20:33

Gyerekkorában asztmás volt, orvosi tanácsra kezdett el úszni. A coloradoi egyetem úszócsapatában a legjobbak között volt, több országos csúcsot úszott. 1996-ban Atlantában az olimpián ő lett az első női versenyző, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert – 100 pillangón, 50 gyorson, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. Négy évvel később Sydneyben újabb két olimpiai aranyérmet szerzett, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. 2007-ben az International Swimming Hall of Fame, 2008-ban az Olympic Hall of Fame tagjává választották. 

Nagypál Judit építészmérnök (1924–1980) 

február 18, 2018 - 13:42

1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Országos Műemlékfelügyelőségnél kezdett dolgozni. Az évek során végzett műemlékvédelmi munkáját a szakma itthon, az 1964-ben tartott velencei építészkongresszus óta külföldön is egyaránt elismerte. Nevéhez fűződik a bánfalvi karmelita kolostor impozáns lépcsősorának, a Mágóchy kastélynak és a celldömölki romtemplomnak a helyreállítása, a karcsai református templom újjáépítése. Ő vezette Sopron belvárosának rekonstrukcióját, amely során többek között megújult a Rejpál-, a Caeser- és a Lábas-ház, a Tűztorony, a városfal és az előkapu.

Maria Callas görög-amerikai operaénekes (1923–1977)

december 02, 2016 - 13:47

Az „isteni” jelzővel illetett díva New York-i görög bevándorlók lányaként született. 1937-ben anyjával visszatelepült Görögországba, az athéni konzervatóriumban tanult. Első hivatalos fellépése az athéni Operaházban volt 1941. július 4-én, a Tosca címszerepét énekelte. Rendkívül széles hangterjedelme egyaránt képessé tette a wagneri drámák és a könnyű koloratúr szerepek hibátlan előadására. Hihetetlen hangja, vonzó megjelenése mellett kiváló színészi képességekkel rendelkezett, előadásmódja magával ragadta közönségét.