Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

december 25, 2017 - 22:40
"Nem törnek át!" - A spanyol polgárháború legendás alakja Dolores Ibárruri.

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. Mivel családja nagyon vallásos volt, kis híján apácának állt, végül azonban férjhez ment egy szakszervezeti aktivistához, és maga is elkezdett érdeklődni a szocialista mozgalom iránt.

1918-ban jelent meg első cikke, amelyet már a La Pasionaria ("golgotavirág") néven írt. Két évvel később alapító tagja volt a spanyol kommunista pártnak, 1936-ban képviselővé választották. Remek, szenvedélyes szónok volt, sokak szerint a huszadik század egyik legjobbja. Csatakiáltása, a No pasarán! (nem törnek át) a köztársaságpártiak jelszava lett. Másik híres jelszava:

Inkább állva meghalni, mint térdelve élni!

Franco győzelme után a Szovjetunióba menekült, csak a diktátor halála után, 1977-ben tért haza. Visszanyerte régi helyét a parlamentben, de betegsége miatt erről később lemondott. Hat gyermeke közül csak kettő érte meg a felnőttkort. El único camino címmel 1962-ben publikálta önéletrajzát, mely magyarul Az egyetlen út címmel jelent meg. 

Dolores Ibárruri

Szobra Glasgow-ban

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A világ első képviselőnőinek egyike: Lucina Hagman finn tanár, politikus, feminista (1855–1946)

április 19, 2017 - 22:51

Nemcsak hazájában, de az egész világon az első női képviselők közé tartozott, 1907-ben választották be a finn parlamentbe. 1875-ben végzett a Jyväskylä tanárképzőn, egy kisvárosban majd Helsinkiben tanított. Alapítója és igazgatója volt az első finn koedukált iskolának. 1905-ben indította el a Naisten Ääni (Nők hangja) folyóiratot, haláláig a szerkesztőség tagja volt. Egyik létrehozója volt a finn nők szakszervezetének, a Suomalaisen Naisliiton-nak. Alapítója és első elnöke volt a finn feministák szervezetének, az Unioni-nak.

Tarja Halonen finn politikus (sz. 1943)

december 14, 2017 - 13:33

Finnország első női elnöke munkáscsaládból származott. 1968-ban szerzett jogi doktorátust, 1970-től ügyvédként kezdett dolgozni a Central Organization of Finnish Trade Unions-nál és ezt a munkát egész politikusi pályafutása alatt megtartotta. Először 1979-ben választották be a parlamentbe, négyszer újraválasztották. 2000-ben lett az ország 11. elnöke, 2006-ban újraválasztották. A politika mellett dolgozott a szakszervezetekkel, különböző civil szervezetekkel, sokat tett az emberi jogok védelméért. A finn delegáció tagjaként aktívan részt vett az Európa Tanács munkájában.

Ulla Tornaes dán politikus (sz. 1962)

szeptember 29, 2017 - 23:18

Esbjergben született, apja hajóskapitány, később politikus, anyja rendező. Középiskolába hazájában és Franciaországban járt. Egyetemi tanulmányait Odenseben (1982-84), a franciaországi Chamberyben (1984-85) és Koppenhágában (1985-88) végezte. Fiatalkora óta a Venstre, Danmarks Liberale Parti (Bal, dán liberális párt) tagja. 1994-ben parlamenti képviselőnek választották, 2001-2005 között oktatási, 2005 és 2009 között a fejlesztési együttműködésért felelős miniszter volt. 2014-től az Európai Parlament tagja.