Ulla Tornaes dán politikus (sz. 1962)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ulla Tornaes dán politikus (sz. 1962)

szeptember 29, 2017 - 23:18

Esbjergben született, apja hajóskapitány, később politikus, anyja rendező. Középiskolába hazájában és Franciaországban járt. Egyetemi tanulmányait Odenseben (1982-84), a franciaországi Chamberyben (1984-85) és Koppenhágában (1985-88) végezte. Fiatalkora óta a Venstre, Danmarks Liberale Parti (Bal, dán liberális párt) tagja. 1994-ben parlamenti képviselőnek választották, 2001-2005 között oktatási, 2005 és 2009 között a fejlesztési együttműködésért felelős miniszter volt. 2014-től az Európai Parlament tagja.

 

 

Hedda Heuser-Schreiber német orvos, újságíró, politikus (1926–2007) 

október 15, 2017 - 00:00

Kölnben született, nevelőapja az FDP (Freie Demokratische Partei) egyik alapítója volt. Münchenben és Düsseldorfban járt egyetemre, 1951-ben kapta meg orvosi diplomáját, Kölnben, majd Bergisch Gladbachban praktizált. Rendszeresen publikált és televíziós előadásokat is tartott, témái az egészségügy, a szociális problémák és a nők helyzete volt.  1973-ban megválasztották a  Deutschen Ärztinnenbundes elnökének. Fiatalkorától aktivan politizált, 19 évesen lett az FDP tagja. 1958 – 1962 között Bensbergben a városi tanács tagja volt.

A szociáldemokrata politikus, aki túlélte a holokausztot: Jeanette Wolff

június 21, 2017 - 23:42

Jeanette Cohen óvónőképzőt végzett, 1910-ben kötött házasságot Hermann Wolff gyárossal. Igen fiatalon belépett a szociáldemokrata pártba, aktiv szerepet vállalt a szakszervezeti és nőjogi mozgalomban is. A kevés nők egyike volt, aki komoly politikai szepet kapott. 1933-ban, Hitler hatalomrakerülésekor letartóztatták, két év múlva szabadult. A háború alatt férjével és három gyerekével együtt koncentrációs táborba hurcolták, csak ő és egyik lánya maradt életben. 1946-1951 között Berlin város tanácsnoka volt, 1952-től beválasztották a Bundestagba.

Nina Bang dán történész, politikus (1866–1928)

április 04, 2018 - 14:19

Az első dán női miniszter egyben az első dán nők közé tartozott, akik tudományos fokozatot szereztek. 1894-ben diplomázott, kutatási témája a Hanza kereskedelem volt. Belépett a szociáldemokrata pártba, 1898-tól a párt Social-Demokraten című lapjának szerkesztője volt. Tanulmányokat, politikai elemzéseket írt és fordított, többek között Marx A tőke című könyvét. 1903-tól a párt végrehajtó bizottságának a tagja volt, évekig ő volt ott az egyetlen nő. 1918-ban beválasztották a parlamentbe, a pénzügyi bizottság tagja lett.

Alexandra Gripenberg finn író, újságíró, politikus, feminista (1857–1913)

március 24, 2017 - 01:05

Az első finn nőjogi szervezet, a Suomen Naisyhdistys  alapítója arisztokrata családból származott. Az 1870-es évek elején kezdett publikálni, Ringa vagy Aarne írói nevek alatt. 1887-88-ban Angliában és az Egyesült Államokban tanulmányozta a kortárs nőmozgalmat, megismerkedett a helyi aktivistákkal és részt vett a Washingtonban tartott nemzetközi nőkonferencián. Hazatérése után megválasztották a  Suomen Naisyhdistys  elnökének. 1893 és 1899 között az International Council of Women pénztárnoka volt.

Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

december 25, 2017 - 22:40

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. Mivel családja nagyon vallásos volt, kis híján apácának állt, végül azonban férjhez ment egy szakszervezeti aktivistához, és maga is elkezdett érdeklődni a szocialista mozgalom iránt.