Az ünnepelt bántalmazó művész, avagy hol van Ana Mendieta?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Az ünnepelt bántalmazó művész, avagy hol van Ana Mendieta?

június 20, 2016 - 00:00
A hét elején nyílt a londoni Tate Modern Galériában Carl Andre, a 80 éves amerikai minimal art szobrász kiállítása. A VIP megnyitót mintegy 150, többségben feketébe öltözött feminista - a WHEREISANAMENDIETA? és a Sisters Uncut csoportok tagjai - zavarta meg. André szintén művész felesége, Ana Mendieta ugyanis évtizedekkel ezelőtt rejtélyes körülmények között „kiesett” 34. emeleti lakásuk ablakán és szörnyethalt.

Fotó: Charlotte Bell

Az amerikai nőmozgalomban méltán kedvelt, kubai származású Ana Mendieta több mint kétszáz szobrot alkotott természetes anyagok felhasználásával. művészete női test és természet, kultúra és erőszak viszonyát boncolgatta. 1981-ben ismerkedett meg Carl Andréval, akivel négy évvel később házasságot kötött. A férjet nyomasztotta felesége növekvő népszerűsége, riválist látott benne, és több versében – a Mendieta halála előtti hetekben is! – megfogalmazta a vágyát, hogy kilökje őt az ablakon. 1985. szeptember 8-án a szomszédok hangos veszekedést, majd „ne, ne, ne!” kiáltást hallottak. A 911-et tárcsázó férj –arcán és karján friss karmolásnyomokkal – azt állította, hogy Mendieta öngyilkos lett, ám összefüggéstelenül, önmagának is többször ellentmondva adta elő az állítólagos történteket. A gyilkosság vádja alól mindezek ellenére felmentették, a nőket egyébként is előszeretettel marginalizáló művésztársadalom pedig nagyvonalúan felejtene – csakhogy ezek a folyton kellemetlenkedő feministák (milyen kár, hogy léteznek és hangjuk van!) nem hagyják.

Az előző években is több csoport rendezett – alkalmanként vérrel, hullazsákokkal és állati belsőségekkel nyomatékosított – tiltakozást Andre kiállításainak helyszínén. Ezúttal a dühöt tovább fokozta, hogy az önnön vélt progresszív mivoltát előszeretettel hangoztató Tate Modern Mendieta több munkájának birtokában van, ám azokat – a színesbőrű nő művészt elnémító gyilkos cinkosává válva! – nem állítja ki.

„NEM FOGUNK NÉMÁN PIHENNI AZ ARCHÍVUMOTOKBAN

NEM HAGYJUK, HOGY ELVEGYÉTEK AZ ÉLETÜNKET

NEM FOGUNK GYILKOSOKAT TÁMOGATNI

FEL KELL EMELNÜK A HANGUNKAT AZOKÉRT, AKIKET NEM HALL SENKI

NEM HAGYJUK ANNYIBAN A A NŐK ELTŰNÉSE MIATTI KÖZÖNYT

HOL VAN ANA MENDIETA”

 

– állt az esemény meghívójában.

A szórólapokat osztogató, kiabáló tiltakozók („NEM KIESTEM, HANEM KILÖKTEK!”), kezükben „CARL ANDRE MEGÖLTE ANA MENDIETÁT!” feliratú transzparensekkel megpróbálták elzárni a főbejáratot, ám a biztonságiaknak sikerült áttörniük az élőláncot. Az aktivisták ekkor az ablakokhoz nyomultak, és Mendieta egy művét imitálva (Glass on Body Imprints) az üvegtáblához nyomták testüket-arcukat. Sikerrel jártak: a kiállítás gyanútlan látogatói kíváncsiak lettek a tiltakozás okára, megdöbbenve értesültek Mendieta történetéről, és szolidaritásukat kifejezve a róla szóló szórólapokat Andre művei köré helyezték.

Később beszédek hangzottak el az épület előtt, megemlékezve mindazokról, akik nem élték túl az erőszakot. A felszólalók kitértek olyan, a közvéleményt jelenleg foglalkoztató esetekre is, mint a feleségbántalmazó Johnny Deppé illetve a nemi erőszakot elkövető Brock Turneré.

Robert Katz oknyomozó újságíró könyvéból (Naked by the Window) kiderül, hogy az Andrét hangosan védelmező barátokat, művésztársakat vajmi kevéssé érdekelte, hogy Andre tényleg megölte-e Mendietát. Természetesen „sajnálatosnak” tartották a nő halálát, de az igazi tragédia az lett volna számukra, ha Andre karrierje megszakad – így igyekeztek azt a nő holttestén is átgázolva megakadályozni.

Pedig az ilyen esetekben nem arról van szó, hogy egy tehetséges művész (sportoló, orvos, politikus, stb.) mellesleg elkövetett egy véletlen botlást, hanem arról, hogy egy agresszív bántalmazó mellesleg tud szobrokat készíteni (úszni, stb.). Rangsoroljunk.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Egy anyától csak úgy el lehet venni a gyerekét? We are all Habiba!

június 21, 2011 - 08:07

Nemrégiben linkeltem egy hozzászólásban ezt az esetet, mely szerint egy egy spanyol menekültszálláson élő marokkói anyától a hatóságok elvették a 15 hónapos lányát, Almát. Az indok: a lányát még mindig szoptatja, együtt alszik vele, saját ételeiből ad neki pürék helyett. Habiba egy bántalmazó kapcsolat elől menekült el.
Azóta naponta egyszer láthatja lányát, szoptatás céljából, de állítólag a hatóságok ezt is megakadályozzák.

„De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?

július 06, 2012 - 22:07

            A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sajnos Magyarországon is egy aktuális probléma. Dina McMillan „De hiszen azt mondja, hogy szeret!” c. könyve (ford. Kuszing Gábor et al, Nyitott Könyvműhely, megrendelhető a NANE webáruházban) azért született, hogy a nők idejében – az esküvő ill gyermekvállalás előtt – észrevegyék az intő jeleket azon férfiak viselkedésében, akikből nagy valószínűség szerint bántalmazó lehet.

Szerelemféltés

szeptember 27, 2010 - 06:00

A nők elleni erőszakkal foglalkozók gyakran szembesülnek azzal, hogy ha egy férfi megöli párját vagy feleségét, akkor a média „szerelemféltésből”, „féltékenységből” elkövetett gyilkosságról beszél. Erre a nagyon káros eufemizációra jó példa a szombati Fókusz Plusz adása, amit főműsoridőben, valószínűleg nagyon magas nézettséggel vetítettek, „" címmel.