Raden Ajeng Kartini indonéz feminista (1879–1904)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Raden Ajeng Kartini indonéz feminista (1879–1904)

május 23, 2016 - 23:20

Raden Ajeng Kartini 1890-ben

Jáván született 1879. ápr. 21-én arisztokrata családba. A jávai nők nem tanulhattak és serdülőkoruktól férjhezmenésükig nem hagyhatták el otthonukat. Kartini apja kapcsolatban volt a holland gyarmati hivatallal, és lányát Hollandiában iskoláztatta. Kartini nyelveket, történelmet, irodalmat tanult és megismerkedett az európai eszmékkel, életmóddal. Hazatérése után a hagyományoknak megfelelően nem hagyhatta el a házat, idejét levelezéssel töltötte. Levelezőtársai között volt Marie Ovink-Soer holland feminista is. Kartini leveleiben sokat foglalkozott az indonéz nők életével, bezártságuk feloldásának lehetőségeivel, taníttatásukkal, férjhezmenetele után iskolát tervezett nyitni lányok számára. 25 évesen, gyerekszülésben halt meg 1904-ben. Leveleit 1911-ben kiadták Door duisternis tot licht (Sötétségből a világosság felé) címmel, ennek eredményeként Hollandiában létrejött a Kartini alapítvány, amely 1916-ban megnyitotta Jáván az első lányiskolát. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Rajkumari Amrit Kaur indiai politikus (1889–1964)

december 31, 2016 - 20:38

A Kapurthala királyi családba született, tanulmányait Angliában folytatta. Hazatérte után komoly fordulatot jelentett életében Mahatma Gandhival való megismerkedése, ez indította el politikai szerepvállását, az Indian National Party tagja lett. A Satyagraha (erőszakmentes ellenállás) mozgalomban való részvételéért 1930-ban bebörtönözték. Alapító tagja, később elnöke az All India Women’s Conference-nek. Létrehozója és elnöke az az Indian Council of Child Welfare-nek.

Angelina Grimke amerikai abolícionista, feminista (1805–1879)

február 17, 2017 - 21:39

Dél-Karolinában született, a család hatalmas ültetvényén többszáz rabszolgát tartott. Angeline és egyik nővére, Sarah életét két eszmének, a rabszolgaság eltörlésének és a női egyenjogúság kivívásának szentelte. Aktív tagjai voltak az  American Anti-Slavery Society és a Woman Suffrage Association szervezeteknek.1836-ban Angelina An Appeal to the Christian Women of the South címmel cikkel írt a The Liberator című lapba, az írás országos ismertséget szerzett neki. Kiderült, hogy remek szónoki képességekkel rendelkezik, 1838-ban Bostonban sokezres tömeg előtt tartott beszédet.

Camilla Collett norvég író, feminista (1813–1895)

január 22, 2017 - 12:43

Az első norvég feminista lelkészcsaládból származott, apja fontosnak tartotta, hogy fia és lánya egyaránt alapos nevelést kapjon. Néhány évet Dániában tanult, Párizsban és Hamburgban is élt egy ideig. Megismerkedett a kortárs művészekkel, mély benyomást tettek rá Rousseau és Sand művei. Elbeszéléseket, esszéket publikált, legtöbbnek a témája a nők elnyomása, kiszolgáltatottsága, a prostitúció volt. Legismertebb  műve az Amtmandens Døtre (A kormányzó lányai) című regénye.