Nyeregben a bántalmazók

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Nyeregben a bántalmazók

június 20, 2019 - 20:01
Egyik anya azért mérges a rendőrségre, mert nem intézkednek a gyermekei láthatása érdekében, a másik anya meg azért, mert intézkednek. A közös bennük az, hogy mindkét esetben a bántalmazó apa igényei szerint járt el a rendőrség, akárcsak a gyámhivatal és a bíróság, de különösképpen az ügyészség. Úgy érzik, a hivatalos szervek nem védik meg őket és gyermekeiket az erőszaktól, hanem az elkövetőt támogatják.

Krisztina már a sokadik alkalommal megy a gyermekeiért feleslegesen, nem kapja meg őket. A két kamaszkorú lányt az édesapjuk neveli több mint három éve. Az anyának kéthetente lenne kapcsolattartása velük.

– A volt férjem az elköltözése után úgy megvert, hogy a dobhártyám átszakadt, ezért a bíróság őt elítélte. Az esetnek a gyermekeim is szemtanúi voltak, és ezt követően hosszú ideig nem akartak elmenni kapcsolattartásra az édesapjukkal. A gyámhivatal minden alkalommal megbírságolt engem, ez összesen közel kétmillió forintot jelentett. A bírságok mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentést tettek ellenem. Mindez oda vezetett, hogy a bíróság az apjuk gondozásába helyezte a lányokat – ismerteti Krisztina. Számos eljárásról és különféle visszaélésekről is beszámol, amelyekről úgy érzi, folyamatosan hátrányosan megkülönböztették.

Alig egy hónapja voltak a gyermekeim az apjuknál, amikor arról számoltak be, hogy rossz körülmények között élnek. Noha az előzetes környezettanulmány alkalmasnak találta az apa otthonát a gyermeknevelésre, a lányoknak nem volt ágyuk, ruhájuk, nélkülözték a megfelelő tisztálkodási körülményeket, és egyiküket bántalmazta is az apa. Úgy ítéltem meg, hogy ez a környezet veszélyezteti a fejlődésüket. Az esetet bejelentettem, de azonnal le is zárták az ügyet arra hivatkozva, hogy nem vagyok sértett, így nem is járhatok el – számol be Krisztina. Eközben az apa teljesen meg akarta szüntetni az anyai kapcsolattartást. Amikor az asszony a gyerekeiért ment, már nem vihette el őket, a rendőrség ugyanis nem vette észre, hogy elsőfokú, nem jogerős és nem végrehajtható gyámhivatali határozatra hivatkozva tagadta meg a láthatást az apa.

– Több mint fél éven keresztül nem is láthattuk, nem is hallhattuk egymást a gyermekeimmel. Később a kislányom ismét azt mesélte, hogy megverte az apja, de ennek sem lett következménye. Súlyos problémák vannak, egyikük  pengével vagdossa magát, másikuk nem jut el a szükséges orvosi vizsgálatra és kontrollra. Senkitől semmiféle segítséget nem kapok a gyermekeim érdekében – szomorkodik Krisztina. Most ismét több mint egy hónapja nem látta a lányait, de a gyámhivatal még egyszer sem bírságolta meg az apát a kapcsolattartás elmaradása miatt, és ellene nem tettek büntető feljelentést. Krisztina hiába kért rendőri segítséget, nem tudott megvalósulni a láthatás. A rendőrség őt küldte haza, mondván, nem kényszeríthetik a gyerekeket kapcsolattartásra; ha a lányok nem akarnak elmenni az anyjukkal, akkor az apának nem is kell felkészíteni őket a láthatásra. Krisztinát nagyon bosszantja ez a rendőri hozzáállás, Zsóka viszont irigyli. Ő ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalta egy másik megyében.

Zsóka a születése óta egyedül neveli szintén kamaszkorú gyermekét, aki több alkalommal súlyos pszichés sérülésekkel tért haza az apai kapcsolattartásról. Az orvos és pszichológus tanácsát figyelembe véve a gyógyulásig Zsóka nem adta át a kisfiát többnapos kapcsolattartásra az apának. Hiába értesítette a gyermek betegségéről, így a láthatás lehetetlenségéről, az apa megjelent a gyermekért, rendőri intézkedést és gyámhivatali elmarasztalást kért. Zsókára is több mint egymillió forintot meghaladó összegben szabott ki bírságot, és ellene is büntető feljelentést tett a gyámhivatal kapcsolattartás akadályozása miatt.

Egyik alkalommal az apa nevetve mondta a rendőröknek, hogy megkapta az értesítésemet, miszerint az adott hétvégén nem lehetséges a kapcsolattartás, amit a következő héten tud bepótolni, de ő ennek ellenére megjelent otthonunknál, hogy újabb feljelentést tehessen ellenem – ismertette Zsóka. Hozzátette: a rendőrség minden alkalommal a helyszínre vonult, de egyszer sem szólították fel az apát, hogy fejezze be ezt a magatartását, ugyanis a gyermeket nem kényszeríthetik a láthatásra. A rendőrséget az sem érdekelte, hogy a Zsóka sérelmére elkövetett fizikai erőszak miatt elítélt apa részéről rendszeres, hogy a határozattól eltérő helyszínen és más időpontban kívánt kapcsolatot tartani, háborgatva a gyermeket nevelő család mindennapi nyugodt életvitelét. Zsóka végül külföldre távozott kisfiával, mert nem kapott védelmet az erőszakkal szemben.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Feminista Közösségi Est, 2012. dec. 9. – beszámoló

december 11, 2012 - 11:54
A Nőkért Egyesület néhány régi és új tagja a Közösségi Est után: Nádasi Eszter, Elekes Irén Borbála, Antoni Rita, Barna Emília, Békés Dóra, Szatmári Réka
A Feminista Közösségi Estre a rendezvénysorozat keretében került sor a szervezésében dec. 9-én, szombaton a Toldi Moziban. Az érdeklődés igen nagy volt, a nagyterem zsúfolásig megtelt, sokaknak már csak állóhely jutott. Több korosztályból képviseltették magukat nők és férfiak, néhányan a gyerekeiket is elhozták. 

Lesz utánpótlás: egy hatéves kislány levelet írt a Hasbrónak a nemek közötti egyenlőtlenségről

december 28, 2012 - 13:40
Van egy jó hírem: találtam egy újabb hőst, mégpedig egy kislány személyében, aki immár felkerülhet a „még 10 éves sincs és milyen jól nyomja” típusú ismerőseink listájára. De tényleg, mi ütött ezekbe a kis Duracell-nyuszikba? Kezdem miattuk nagyon rosszul érezni magam... Én 15 éves korom előtt még rendesen fésülködni se kezdtem el, ők pedig már irányítják a világot. Komolyan, lányok, lazítsatok. (JK, te viszont soha ne hagyd abba!)