Marie Goegg-Pouchoulin svájci feminista, pacifista (1826–1899)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Marie Goegg-Pouchoulin svájci feminista, pacifista (1826–1899)

május 24, 2018 - 11:58
A svájci feminizmus elindítója.

Genfben született, általános iskolai tanulmányai után apja órásműhelyében segédkezett. 19 évesen férjhez adták, tíz évvel később megismerkedett és beleszeretett a számüzetésben élő Armand Goegg német forradalmárba. Környezetét elképesztve válókeresetet adott be, amelyet a bíróság először visszautasított, több mint két évet harcolt házassága felbontásáért. Armanddal való házassága után néhány évet Angliában éltek. Egyre többet foglalkoztatta a nők helyzete, kiszolgáltatottságuk és jogfosztottságuk. 1867-ben részt vett az International League for Peace and Freedom genfi konferenciáján, és bár egyetértett az ott elhangzottal, de hiányolta a nők részvételét és a gondjaikkal való foglalkozást. 1868-ban hosszú cikket publikált a nőjogokról, és ugyanabban az évben az első nemzetközi nőjogi szervezet, az Association internationale des femmes alapítója és elnöke lett. 1871-ben belső viták miatt elhagyta az egyesületet és 1872-ben létrehozta az Association pour la défense de la Femme av droitszervezetet és szerkesztette Solidarité című lapjukat, a nőjogi aktivisták első nemzetközi újságját. Tevékenységének egyik legnagyobb eredménye volt, hogy 1872-től a genfi egyetem nőket is felvett hallgatói közé. Aktivitása idős korában sem szűnt meg, 1886-ban beválasztották az International Abolitionist Federation elnökségébe, 1891-ben pedig a Union des femmes de Genève alelnöke lett. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Bodil Begtrup dán diplomata, feminista (1903–1987)

április 29, 2017 - 22:59
Bodil Begtrup a Costa Rica-i Graciela Morales F. De Echeverria társaságában 1948-ban

Dánia első női nagykövete a koppenhágai egyetemen politikatudományból diplomázott 1929-ben. Egyetemista korában lett tagja a Dansk Kvinders Nationalrad-nak (Dán nemzeti nőszövetség), 1931-ben ő volt az alelnök, 1946-49 között az elnöki posztot töltötte be. A háború után a dán   delegáció tagja volt, a Commission on the Status of Women (Nők helyzetével foglalkozó bizottság) első elnöke volt. 1949-ben megkapta első nagyköveti kinevezését Izlandra.

Elizabeth Cary Agassiz, a Radcliffe College első elnöke (1822–1907)

április 29, 2017 - 22:13

Boston előkelő köréhez tartozó családba született, gyenge egészségi állapota miatt otthon magántanárok tanították. 1850-ben házasságot kötött Jean Louis Rodolphe Agassiz svájci természettudóssal, akit elkísért expedícióira és megtanulta a laboratóriumi munkát is. 1856-ban iskolát nyitott lányok számára, fontos szerepe volt a Natural History Museum at Cambridge és a National History School on Penikese Island létrehozásában.

Betty Gleim német pedagógus, író (1781–1827)

augusztus 13, 2017 - 21:27
Betty Gleim 1815-ben (Georg Schröner festménye, részlet)

Brémában született, jómódú kereskedőcsaládban, ahol a műveltségre is alapos gondot fordítottak. Fiatal korától érdekelte a pedagógia, 1806-ban Lehranstalt für Mädchen néven iskolát nyitott, ahol a kor szokásaitól eltérően földrajzot, matematikát, fizikát is tanultak a lányok. Tankönyveket is írt, és cikkeket publikált a nőnevelés fontosságáról. Tevékeny szerepet vállalt a brémai nőmozgalomban is. 

Néhány munkája: