Svájcban 1971-ben kaptak a nők szavazati jogot, ugyanebben az évben választották be a Nemzeti Tanácsba a családjogra szakosodott, a nők egyenlőségéért küzdő ügyvédet. 1977-ben ő lett az első Nationalratspräsidentin (a Nemzeti Tanács elnöknője).
Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett.
Ápolónőnek tanult, az Edinburgh-i Royal Infirmary-ban dolgozott, melynek 1901-ben a vezetője lett. Több bizottságban és tanácsadó szervezetben vállalt szerepet, szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1920-ban békebírónak választották, nő előtte nem töltött be ilyen posztot Skóciában. Kiállt a nők emancipációjáért, aktiv szerepet vállalt a nőmozgalomban. Fontosnak tarotta a nők továbbtanulását, munkavállalását. Filozófia tanulmányokat, életrajzokat írt, fordított.
Néhány munkája:
A nőjogi aktivista csoport, a Famous Five (híres ötös) egyik tagja (a többiek: Henrietta Muir Edwards, Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlby). Az első békebíró nemcsak Kanadában, de a brit birodalomban is. A bíróságon első munkanapján egy ügyvéd tiltakozást jelentett be, mivel a nők – az érvényes törvények szerint – nem jogi személyek.
